Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kormány célja, hogy a kulturális értékekhez mindenki hozzáférhessen, részt vehessen az alkotó folyamatban és maga is értéket teremtsen. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy tavaly 2,5 milliárd forintos keretösszeggel indult el a Csoóri Sándor Program, idén pedig megduplázták a forrást, amelyből 500 millió forintot a tárgyalkotó közösségek számára biztosítanak ? akár infrastrukturális beruházásra is lehet pályázni. Kiemelte, hogy a konferencia szervezői több mint húsz országos pályázatot hirdettek meg az évek során, legutóbb olyan tárgyak elkészítésére hívtak fel, amelyek Partium, Erdély, Délvidék, Felvidék, Burgenland vagy Kárpátalja népi kézműves hagyományaiban gyökereznek. A cél az volt, hogy a motívumkincsek és technikák felhasználásával új tervezésű alkotások szülessenek, amelyek a XXI. század emberének tárgyi környezetét jelenthetik, és illeszkednek a modern lakáskultúrához. Az alkotók kutatásaik során a szakterület számára is ismeretlen területekre bukkantak, így például a moldvai csángó hímzésre és szövésre vagy a ruszin és a Zomba vidéki hímzésre ? mondta Závogyán Magdolna.

 

A XVI. Országos Textiles Konferenciára meghirdetett pályázatra több mint 1200 alkotást küldtek be, amelyekből a szakmai zsűri ítélete alapján 800-at a Békés Megyei Könyvtárban és a Munkácsy Mihály Emlékházban mutatnak be. Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője a konferencia megnyitóján egy hatalmas csodának nevezte a kiállítást, amely a népművészet emlékeit őrzi. A pályamunkákban nemcsak a néphagyomány, hanem az alkotás szeretete is tükröződik ? tette hozzá. A mintegy 400 résztvevőt köszöntötte Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere is, aki emlékeztetett arra, hogy a legidősebb magyar textilipari emlék, egy miseruha, Gizella királyné korából származik. Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a népművészet a jövő szempontjából is fontos, hiszen az utódoknak adja át a hagyományokat.

 

A rendezvény házigazdája, a Gál Ferenc Főiskola békéscsabai gazdasági kampuszának dékánja, Lipcsei Imre köszöntőjében elmondta, hogy a kultúra és a tradíciók ápolása is szükséges feltétele egy nemzet megmaradásának; a népművészet gyökerei a magyarság összetartozását, az összmagyarság együttgondolkozását mutatják. Az Országos Textiles Konferenciát 1988-ban szervezték meg először, 1992 óta Békéscsaba a házigazdája. A konferencia március 9-ei megnyitóján díjazták a pályázatra beérkezett alkotásokat is.

 

Forrás: MTI

Fotó: Országos Textiles Konferencia Facebook-oldala