Rengetegen voltak kíváncsiak a műterembejárásokra, a galériatúrákra, a kortárs tánc előadásokra, irodalmi-képzőművészeti beszélgetésekre, vezetett sétákra és az intézményes-galériás tárlatokra. A 2018-as art week saját kiállítással és egy új konstrukciós bérlettel jelentkezik majd. A bérlet már beszerezhető az esemény honlapján. A korábbi években több tucat galéria és múzeum vett részt a programsorozatban, saját és direkt erre a hétre szervezett eseményekkel. Jövőre Bérczi Linda igazgató által vezetett Budapest Art Week immáron saját kiállítással jelentkezik majd, amelynek kurátori feladatait Kukla Krisztán, a MODEM korábbi igazgatója és a Leopold Bloom-díj művészeti vezetője vállalta.

A nagy reményekkel induló kiállítás mellett, a belépők terén is változás lesz. A korábban egy karszalagos belépőt jövőre bérlet formájában értékesítik, márciustól pedig napijegyek is válthatók lesznek. A bérlet, amely minden helyszínen és programon beváltható a hat nap alatt a 2017-es időszakban két változatban (felnőtt és diák), de idei áron vásárolható. Mindkettő meglepetés ajándékkal is beszerezhető.

A bérletek már megvásárolhatók az Art Week honlapján.