Srđan Dragojević rendező alighanem így akarta a legszélesebb közönség számára is eladhatóvá, emészthetővé tenni az elsősorban a témája, és csak másodsorban a mozgókép-művészeti közlésvágy miatt fontos filmet, ami persze remek ötlet ? csak nem árt hozzá nagyon jól érteni a választott téma mellett a vígjátékokhoz is. Mert így a Pride középső, hosszabbik része nem több egy bugyuta komédiai sablonnál, primitív poénokkal, közhelyes karakterekkel, kitalálható fordulatokkal.
A sztori szerint a meleg aktivisták vezetőjének barátja elmegy egy szerb ?háborús hőssel?, a Citrom nevű maffiózóval a néhai Jugoszlávia tagállamaiba, hogy rábeszéljék a régi háborús cimborákat, jobb híján feleljenek ők a felvonulók védelméért. Eközben előkerül az összes melegséggel kapcsolatos poén az olyanokkal kezdve, mint hogy a két férfinek egy szállodai szobában kell aludnia, amitől Citrom őszintén retteg, majd amikor rászánja magát, hogy befeküdjön a meleg férfi mellé aludni, az álmában véletlenül tényleg átöleli őt. Otthon meg közben a buta, de jólelkű ?szőkenő?, Citrom menyasszonya látja vendégül a többi meleg aktivistát ? itt olyasmiken megy a viccelődés, hogy Citrom távollétében átalakítják a ház belső tereit csili-vili, trendi hófehérré; nyilván mert minden meleg dizájner, és minden dizájner meleg. Aztán mikor megérkezik az abszurd maffia-kompánia, és ahogy tudják, megtartják a felvonulást, hamar újra vállalhatóvá, fontossá és gyomorszorítóvá válik a film.
Mert a Pride fontosabb, mint amilyen jó. Fontos, hogy elkészült abban az országban, ahol a film alapjául szolgáló események során valóban vérontásba torkollt az első felvonulás-kezdemény, majd hiába tartották meg végül az első ?igazi? Pride-ot hatalmas rendőri biztosítás mellett, 2011-ben a nácik fenyegetése miatt az állam végül betiltotta a menetet. És fontos, hogy a filmet bemutatják Magyarországon is ? igaz, hogy pár száz, nyilván eleve toleránsabb nézőnél biztosan nem fog tudni többet elérni ?, mert pontosan megmutatja azt, hogy merrefelé tartunk mi is, ha nem változik meg valami nagyon sürgősen. Elég csak az épp a film bemutatása előtt véget ért, Budapesten megrendezett ?meleg olimpia? hivatalos, állami és nem hivatalos fogadtatására gondolni, vagy felidézni a Sajtófotó-pályázaton díjnyertes, ?buziverésről? készült fotót. (Érdekes áthallás emellett az is, hogy a film főszereplője eredetileg színházi rendező volt, akinek melegsége miatt betiltották a rendezését.)
A Pride propagandának remek; cselekvésre, harcra, a jogegyenlőség védelmére buzdít igen hatásosan és lelkesítően. Társadalmi célú hirdetésnek tehát kiváló lenne ? de ha már moziban mutatták be, igazán lehetett volna filmnek is kiváló.
