Kerezsi Ágnes néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum munkatársa az M1 aktuális csatorna augusztus 18-ai adásában elmondta: nemcsak Magyarországról, hanem a világ számos országából érkeztek kézművesek, így a nyolcszáz mester mintegy harmada külföldi. A rendezvény olyan távoli területek kézműveseit is vendégül látja, mint Jakutföld, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, India vagy Kína ? fűzte hozzá.

Sukhat Pulatov üzbég szőnyegszövő elmondta, hogy selyemalapra csomózott, tradicionális szőnyegeket, hímzett buharai kendőket hozott a Mesterségek Ünnepére. A mester beszámolója szerint hagyományos motívumokra támaszkodva ő maga dolgozza ki a mintákat és a színeket, ezek alapján készülnek a szőttesek háromszáz főt foglalkoztató műhelyében.

Mint kiemelte, egy szőnyeg minőségét az határozza meg, hogy négyzetcentiméterenként hány csomó kerül rá. Sukrat Pulatov szőnyegeire százhatvan, ezért egy kisebb selyemszőnyeg is négy hónapig készül. Sukrat Pulatov két standdal érkezett a Mesterségek Ünnepére: az egyiken szőnyegeit, a másikon szőtteseit mutatja be. A mester félkész darabokat is hozott, melyeket a fesztivál alatt fejez be, a látogatók így megfigyelhetik a különleges üzbég kézműves technikákat ? árulta el.

 

Üzbegisztán mellett a másik vendégország Kína. A mesterek az ország két különböző tartományából érkeztek: Guizhou tartomány a Kínai Népköztársaság dél-nyugati részén, Shanxi tartomány pedig Kína észak-kínai régiójában található. Ebből a csodálatos országból ide utazó mesterek mindegyike kiemelkedő képviselője szakmájának.

A rendezvény minden napján a gyerekeket különleges szórakoztató kézműves programokkal várják a Savoyai-teraszon és a Hunyadi Udvarban. Az utánpótlást biztosító kézműves iskolák is bemutatkoznak, a mesterekkel pedig egész nap lehet beszélgetni, megcsodálni a kézműves műhelyek bemutatóit. A vásárban pedig mindenki találhat kedvére való apróbb emlékeket vagy komolyabb tárgyakat, amelyek utána igazi vásárfiaként emlékeztetik a Várban töltött felejthetetlen órákra ? olvasható a rendezvény oldalán.

 

A Mesterségek Ünnepe idei kiemelt témája a játék. Népi játékaink korlenyomatok. A népművészeti alkotássá váló játékeszközök nem csupán szemet gyönyörködtető használati tárgyak, hanem alkalmasak arra, hogy egy közösség életmódjára, szokásaira ráláthassunk általuk. Különösen, ha nem csupán a tárgyi játékokra, hanem magára a játszásra, a szórakozás és szórakoztatás formáira is gondolunk. Népművészeti fesztiválunk fő témája tehát a játék a maga teljes, komplex értelmezésében. Egyrészt a népi játékok tárgyi kultúrájának bemutatása játékkészítő mesterek segítségével, másrészt hagyományőrző játékok, művészeti előadások programszerű, illetve interaktív formában történő bemutatásával ? olvasható a rendezvény oldalán.

 

Mint írják: a népi szórakozás és szórakoztatás terei korábban a vásárok, piacterek és utcák voltak. Ennek megfelelően a kirakodó vásárban kis tereket, beugrókat alakítottak ki, ahol kis utcai játékokra, vásári bábosok és utcaszínházak bemutatóira, interaktív játékokra lesz majd lehetőség. Ha a játék van a középpontban, az interaktivitás elengedhetetlen. Persze nézni is lehet és csodálni egy művészi játékot (például egy vásári bábos előadását), de a játék ?kipróbálva? a legizgalmasabb. A gyermekeknek hagyományőrző pásztor- és csikós játékokat, kézügyességet fejlesztő népi játékokat, népi hangszeres játékokat, együtt táncolási lehetőséget, pihenésképpen pedig kis meséket, zenéket, bábszínházakat hoznak. A felnőtteknek (nagy gyerekeknek) pedig interaktív (bevonós) utcaszínházi előadásokat, vásári komédiásokat, igazi, a családi hagyományokat életmódszerűen továbbélő vásári bábosokat. Színpadi programjaikban is megjelenik majd a játék öröme. Sok néptáncegyüttes dolgoz fel népi játékokat előadásaikban, ezekből hoznak ízelítőt Magyarország legjobb néptáncegyüttesei.

 

Forrás: MTI, mestersegekunnepe.hu

Fotó: mestersegekunnepe.hu