Nagyapáink idején vidéken a fontos dolgokat kidobolták. Tudom, hogy ez egy kicsit furcsa analógia, de te dobosként azt a megbízatást kaptad, hogy vidd hírét a magyar jazznek, azaz dobold ki a világnak. Hogyan teszel ennek eleget?
Nekem elég sok követőm (több mint 65 ezer) van ahhoz képest, hogy dobos vagyok, és nem azt a generációt képviselem, amelyik a nap minden percét a közösségi médiának szenteli. Elsősorban ennek a követőtábornak tudom bemutatni a magyar jazzt. A megbízatást nagyon szép és izgalmas feladatnak, megtiszteltetésnek tartom, ugyanakkor örülök, hogy jobban feltérképezhetem a magyar jazzt, hiszen már 14 éve nem lakom itthon.
Ennek a megbízatásnak köszönhetően tulajdonképpen virtuálisan hazajössz?
Itthon vagyok jelenleg, bár Barcelonában vagyok otthon 14 éve, ebből hét évet Los Angelesben, ahova a mai napig visszajárok. Idehaza most is sokat játszottam, és most éppen a Mátrában, a házamban dolgozom a következő lemezem zenéin. A megbízás következtében most egy kicsit jobban összpontosítok arra, hogy mi történik a magyar jazzéletben, többször belehallgatok a megszülető zenékbe, és nagyon érdekelnek az újdonságok.
Végigjárod a klubokat?
Úgy találom, hogy most talán nem olyan intenzív a klubélet, mint amikor még fiatalabb voltam, például a kilencvenes vagy a kétezres évek elején; akkor lényegesen nyüzsgőbb volt a budapesti jazzklubok világa. Ugyanakkor a fiatal magyar muzsikusok ma is nagyszerűen zenélnek.
Mi a tapasztalatod, mennyire ismerik a világban a magyar jazzt?
Inkább az idősebb generáció ismeri a magyar jazzt, Szabó Gábort például mindenképpen, vagy Szakcsi Lakatos Bélát és Tony Lakatost, sok külföldi sztár dolgozott is velük. Németh Feri is kinn él New Yorkban már húsz éve. Úgy érzem, tettünk azért, hogy valamennyire ismerjék a magyarországi jazz-zenét a világban.
És a fiatalok? Az új generációnak kell inkább a támogatás?
A magyar jazz-zenészek szerintem nem élnek annyira intenzív közösségimédia-életet, mint kellene ahhoz, hogy bekerüljenek a mindennapok vérkeringésébe. Úgy gondolom, hogy sokkal dinamikusabban kellene jelen lenniük, hogy láthatóvá-hallhatóvá váljanak a köztudatban. A közösségi média megkönnyíti a virtuális országlátogatást. Az én követőim nagyobb része például nem magyar. Ezért is örülök ennek a megtisztelő megbízatásnak, mert így lehetőség van nekik megmutatni, hogy milyen tehetséges művészeink vannak itthon.
Milyen színvonalat képviselnek a fiatal magyar jazzisták?
Én úgy érzem, őrült jól játszanak. Amikor én Magyarországon zenélek, hallom az előttünk vagy utánunk fellépő zenekarokat, például Lakatos Soso Sándorékat vagy Egri Jancsiékat és Bolla Gáborékat, akik mind nagyon magas szinten játszanak. Abszolút nemzetközi színvonalúnak érzem azt a zenét, amit tőlük és más magyar zenészektől hallok, és azt gondolom, tapasztalom, hogy ezt a közönség is szereti. Arról viszont nem vagyok meggyőződve, hogy ezek az előadóművészek megfelelő lehetőséget kapnak arra, hogy nemzetközi viszonylatban is megismerjék őket.
Mi kellene ehhez: több támogatás, több ambíció vagy egy jó menedzsment?
Mind a három. Jelen kell lenni és azt nagyon intenzíven kell csinálni. Amerikában mindig mondják: a sikerhez 50% tehetség és 50% biznisz kell, azaz a karriert nagyon agilisan kell vinni előre. A nemzetközi vérkeringésbe kerülésért igencsak nagy a verseny, és a siker folyamatos munkát igényel, teljes életet kíván akkor is, ha az embernek van menedzsere, és akkor is, ha nincs.
Amikor lehetőségem van, mindig elmondom, mennyire fontos, hogy az ember magát promotálja. Tegyük félre a szerénységet, mert ez elengedhetetlen a mai világban. Minél több embernek észre kell vennie, hogy te létezel és aktív zenész vagy. Ezt elérni nagyon komoly feladat és munka. Én is egyfolytában kommunikálok mindenkivel, hogy megmutassam: aktív vagyok, tehát számíthatnak rám és kalkulálhatnak velem.
Szerinted a fiatal magyar előadóművészek sokkal többet tehetnének magukért azzal, hogy láthatóbbá válnak a közönségük számára?
Igen, nemcsak zeneileg kell aktívnak lenni, hanem az önmenedzselés tekintetében is többet kell dolgozni, ha az ember nemzetközi sikereket akar elérni. Magyarország nagyon kicsi, és a múltunk, a szocializmus öröksége miatt eleve irgalmatlan nagy hátrányból indulunk. Nekünk a tehetség mellett kétszer több erőre is szükségünk van ahhoz, hogy el tudjunk valamit érni a nemzetközi porondon, de ez nem lehetetlen.
Mikor játszol újból itthon?
Szerintem már csak jövőre. Ősszel sorozatban nagyon sok fellépésem volt itthon, három Aréna-koncert Presser Gáborral, egy godfater.-koncert a Budapest Parkban, a saját koncertem a Müpában világsztárokkal, illetve a Kossuth-díjas Ladányi Andreával, ami fantasztikusan sikerült. Ez utóbbi után egy nappal Németországban játszottam Nguyen Le zenekarával (aminek állandó tagja vagyok évek óta) egy Hendrix tribute koncertet. Jelenleg itthon dolgozom az új lemezemen, illetve folyamatosan vannak stúdiomunkálatok (ez főleg dobfelvételeket jelent), aztán lassan visszamegyek Barcelonába, mert ott lesznek koncertjeim, illetve egy kéthetes turné Olaszországban a Frank Gambale All Star Banddel. Ezzel be is telt az idei naptár. Jövőre, remélem, ismét lesz sok magyarországi fellépésem.
Borlai Gergő hároméves korában kezdett el dobolni Joe Morello és Harvey Mason hatására. 6-tól 12 éves koráig a Postás Zeneiskolában Nesztor Iván tanítványa volt, majd Szanyi Jánostól vett órákat. 17 éves korában már Presser Gábor, Babos Gyula és Katona Klári zenekarainak tagja volt, Tátrai Tiborral 1995 óta zenél együtt, és azóta is a magyar zenei élvonal tagja. Több mint 500 lemezen vett eddig részt mint dobos, zeneszerző vagy producer. Világszerte ad mesterkurzusokat, és a nemzetközi zenei élet keresett sessionzenésze.
A képek és a szöveg forrása: Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület
