Ladányi Andrea

A szavazatok szerint Hajduk Károly az Örkény Színház közönségkedvence

Június 17-én tartotta évadzáró társulati gyűlését az Örkény István Színház.

Az Örkény Színház az Aréna-koncerten jelentette be a következő évad tervét

Az Örkény István Színház nagyszabású Aréna-koncerttel ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A születésnapi esemény nemcsak visszatekintés volt az elmúlt két évtizedre, hanem jövőbe nézés is: a közönség elsőként értesülhetett a 2025/2026-os évad terveiről és a színház arculati megújulásának első lépéseiről.

Április 29-én történt

Április 29-én ünnepli 68. születésnapját a világhírű ír színész, Daniel Day-Lewis, aki három Oscar-, négy BAFTA- és két Golden Globe-díj birtokosa, és akit olyan kitűnő filmekben láthattunk, mint A bal lábam, Az utolsó mohikán, a Vérző olaj, a New York bandái, Az ártatlanság kora és A lét elviselhetetlen könnyűsége.

Tegyük félre a szerénységet – Borlai Gergő a magyar jazz színvonaláról

A magyar jazz fokozott nemzetközi elismeréséhez a fiatal muzsikusoknak tehetségük kibontakoztatása mellett keményebben kell dolgozniuk állandó jelenlétük megalapozásával, virtuális országjárással – vallja Borlai Gergő, akit a Magyar Jazz Szövetség októberben felkért a magyar jazz nagykövetének.

Új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata

A szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntése alapján Piros Ildikó, Zsurzs Kati, Mucsi Zoltán, Kovács István, Komlósi Ildikó, Ötvös Csilla, Frenák Pál és Ladányi Andrea lettek a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjai.

A Ladányi-intézmény

A neves táncos-koreográfus munkáira már a nyolcvanas években felkapta a fejét a szakma, tavaly pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Ladányi Andrea az elismerés hatására exkluzív performanszot kreál: világsztár fénytervezővel és hat különleges férfi táncossal dolgozik egy megismételhetetlen, egyszeri előadáson.

„Misztikus lénnyé változom” – Interjú Maurer Milán táncművésszel

Pisszenést sem lehetett hallani Frenák Pál Kossuth-díjas koreográfus Fight című előadásán, amikor Maurer Milán levegőtáncát figyelte a közönség. Pontosan tudja, milyen hatást gyakorol a publikumra, és nem csupán ebben tudatos.