Évadértékelőjében Gáspár Máté ügyvezető igazgató elmondta: „A húszéves Örkény Színház jubileumi évadában egyszerre összegezte a kivételes alkotói tapasztalatait és mutatott bátor, új irányokat. Nyolc bemutatója, hazai és nemzetközi együttműködései, alkalmi programjai hatalmas energiákat mozgattak meg, sikeres megvalósításuk az egész társulat figyelmét és odaadását dicséri egy érzelmekkel különösen átitatott, a vezetőváltás változással teli időszakát felvezető évadban.”
Az évadzárón átadták a társulati díjakat. Közel kétezer beérkezett nézői szavazat alapján Hajduk Károly kapta a Pünkösti Andor-díjat. A Doktor Varsányiné-díjat a társulat belső szavazással ítéli oda annak a nem színész dolgozónak, aki a saját területén a legtöbbet tette a színház működéséért, az elismerést Kákonyi Árpád zenei vezető vehette át.
Az eseményen Polgár Csaba művészeti vezető köszöntötte Zsigmond Emőkét, aki az évadban legtöbbször, 123 előadásban lépett színpadra, valamint a nyugdíjba vonuló alapító tagokat, Csuja Imrét – aki új szerepeket nem vállal, de futó előadásait megtartja –, illetve Horváth József világosító-karbantartót. A vezetőség köszönetet mondott a távozó munkatársaknak: Kákonyi Árpád zenei vezető és Jéger Zsombor színművész búcsúzik a társulattól. Az évadzárón bemutatkozott a társulat új tagja, Kövesi Zsombor, aki a Vígszínházból szerződik át.
A társulat vendégszerepelt Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon, Veszprémben, Szolnokon és Törökbálinton. Immár második alkalommal vett részt a Plzeňi Nemzetközi Színházi Fesztiválon, ezúttal a Solness című előadással. Gáspár Ildikó másik rendezése, a Sokszor nem halunk meg, három alkalommal került színre a német koprodukciós partnernél, a Theaterhaus Jénában. A Jénában örkényes színészek közreműködésével készült Herscht 07769 pedig a Szkénében volt látható.
Húsz év után köszönt le a színház igazgatói posztjáról Mácsai Pál alapító-igazgató, helyét 2025. március 1-jétől Gáspár Máté ügyvezető igazgató, valamint Polgár Csaba művészeti vezető vették át. A jubileumot május 23-án Aréna-koncerttel (kritikánk itt) tette emlékezetessé a társulat. Az új korszak nyitányaként az Örkény április elején felvételt nyert az Európai Színházi Konvencióba.
Az előadások alkotóiról, valamint az évad újdonságairól a szeptember 6-i ÖrkényKerten derülnek ki további részletek. Az évadnyitó fesztivál új helyszínekkel és programokkal várja a látogatókat, itt mutatkozik be a színház új arculata és weboldala is.
Az évad első nagyszínpadi előadását Kemény Lili jegyzi. Az orosz barát című, az Örkény felkérésére írt színműve egyfajta látlelet a 21. századi Magyarországról, ahol egy orosz szakos bölcsész az ország legrejtélyesebb oligarchájává válik. Az előadást Dohy Balázs rendezi, a bemutató időpontja 2025. október 23. Karácsonyra családi színházi előadással, Michael Ende Momo című regényének feldolgozásával készül az Örkény. Gáspár Ildikó adaptációját Polgár Csaba rendezi. Március 27-én, a színházi világnapon debütál Ladányi Andrea és Borlai Gergő sub-harmónia című zenés produkciója, amelynek szövegkönyvét Markó Róbert írta. A képzeletbeli időutazás egy olyan, falanszterszerű világba hívja a nézőket, ahol éles küzdelem zajlik a kultúra fogalma körül.
A stúdiós bemutatók sorát a Kassai Margit holokauszttúlélő naplójegyzeteiből készült Ostromdressz nyitja, október 1-jén. Kókai Tünde előadását Bíró Kriszta rendezi. December 19-én Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényéből készült előadás kerül színre, Gálhidy Sára rendezésében. Az előadás során három nőalak közösen haladó, szétváló, majd újból összeérő sorstörténetét követhetjük nyomon. Az évad utolsó bemutatójára április elején kerül sor: Országkórus címmel állampolgári színházi előadás készül, Neudold Júlia, Ördög Tamás és Kiss-Végh Emőke vezetésével és civil résztvevők bevonásával.
Október elején felújítva, a nagyszínpadon tér vissza Kovács D. Dániel 2021-ben bemutatott 33 változat Haydn-koponyára című Esterházy Péter-dráma-rendezése, abból az alkalomból, hogy az Örkény Színház lesz az új, Esterházy Irodalmi Díj átadójának házigazdája.