Teher és ajándék - PÁL ANDRÁS

- Pestre is felvételiztem abban az évben, végül Kaposvárra vettek fel. Olyanok tanítanak ott, akik annak idején létrehozták a "kaposvári jelenséget". Ez hallgatóként mindenképpen ízlésbeli előnyt jelenthet, ráadásul mi voltunk az első színészosztály, úgyhogy ránk különösen odafigyeltek. A munkán kívül semmi más dolgunk nem volt. Éjjel-nappal próbáltunk, az osztály folyton együtt volt, együtt is laktunk. Bár a pesti egyetemre sosem jártam, ma mégis úgy látom, jobban jártam Kaposvárral.

- Szerintem nagyon igaz, hogy egy pályakezdő színésznek mindenképpen vidéken kell elkezdenie dolgozni. Az egyetem után Balikó Tamás, aki Kaposváron tanított, szerződést ajánlott, így jöttem Pécsre. Ha Pestre kerülök, akkor idén biztosan nem játszhattam volna el Nyikolaj Sztavrogint. Ezenkívül itt megtapasztalom az átjárást stúdió és nagyszínpad, Dosztojevszkij és Feydeau között. Ez egyébként óriási teher számomra, egyelőre nem látom át, hogy jól veszem-e az akadályokat. Talán pár év múlva.

- Amikor a POSZT-ra került, én elsősorban annak örültem, hogy megint játszhattuk. Maga az alaphelyzet, hogy ott van három fiatal ember a színpadon, aki csak a fantasztikus szövegre meg egymásra számíthat, nagyon inspiráló. A Tűzoltó nem ért meg sok előadást, mégis mindegyik egészen más volt, minden este új utakon jutottunk el valahonnan valahová. A beivódott hangsúlyok és ritmusok változása rengeteget alakított az előadáson. Ahogy a közönség is: jó volt megélni azt is, ha nem nevettek úgy, mint korábban, mert attól még éreztük, hogy ugyanolyan kedves a számukra.

- Az Ördögöket korábban nem olvastam, de a többi regényét nagyon szerettem. Sztavrogin pedig összerakható a többi hőséből, ezért egyáltalán nem volt idegen. A próbák során mégis elég szégyellős voltam, hiszen egy ilyen volumenű szerepet ismeretlen közegben kellett felépítenem. A partnereimtől nagyon nagy bátorságot kaptam, érezni kezdtem, hogy ennek a darabnak a színrevitele igazi közös ügy, ami itt mindenkinek egyformán fontos.

- Két nappal előadás előtt már teljesen kész vagyok, folyton a monológot mondom. Előadás előtt több mint két órával mindig a színházban vagyok. Pontosan nem is tudom, mit csinálok olyankor: rákészülök, bemelegítek, vagy csak egyszerűen vagyok. Amikor pedig vége van, az megint egy más, felemelő állapot, igazi ajándék.