Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja

Egyéb

Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a Snétberger Zenei Tehetség Központ idén induló, 13. évfolyamának tehetségeit.

A Nemzeti Tehetség Központ által működtetett programban ötven hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg zenei tanulmányait júniusban. A jelentkezéseket folyamatosan várják a www.meghallgatunk.hu oldalon.

A programba olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes fiatalokat
keresnek, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22.
életévüket. A résztvevők többsége hátrányos helyzetű diák, jellemzően roma származásúak.

Idén februárban négy helyszínen, Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett tartanak személyes meghallgatást, ha pedig egy intézményből legalább 6 fiatal jelentkezik, a stáb személyesen látogat el az iskolába a meghallgatásra. A programra a határon túl élő fiatalok jelentkezését is várják.

A Nemzeti Tehetség Központ zászlóshajójának számító programban mintegy
50 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei
tudását. A Snétberger Programban 12 év alatt 350 diák végzett, 90 százalékuk
konzervatóriumban, a zeneakadémián vagy külföldi felsőoktatási intézményben
folytatta tanulmányait.

A képzés teljesen ingyenes. A 12 hetes jazz és klasszikus zenei képzést a felsőörsi központban tartják. A központ diákjai normál iskolai tanulmányaik mellett vesznek részt a képzésben, az év során pedig mentor kíséri a munkásságukat, aki segít, ha elakadnának, vagy ha biztatásra lenne szükségük.

Snétberger Ferenc, a program alapítója, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatója, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnöke hangsúlyozta: ő is szegénységben, nélkülözésben nőtt fel Salgótarjánban, csakúgy, mint a jelentkezők többsége. Kiemelte azonban, hogy a tehetség hatalmas adomány, és aki képes folyamatosan, szorgalommal fejlődni, az olyan jövő elé néz, amely számos lehetőséget kínál. A program alapítója hozzátette, különösen büszke azokra a növendékekre, akik ma már fiatalabb társaikat tanítják akár Felsőörsön, akár az ország valamelyik zeneiskolájában.

Nyitókép: Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész (középen), mellette Páter Zoltán (balra) és Rácz László a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak koncertjén. Fotó: MTI/Bruzák Noémi