Teleszkópos szem - CZESŁAW MIŁOSZ: CSALÁDIAS EURÓPA

A későbbi irodalmi Nobel-díjas (1980), az 1911 és 2004 között élt Czesław Miłosz önéletrajzi kiindulású számvetése (amint előre is bocsátja) nem marad adós a gyermeki én, a fiatalember és a franciaországi menedékjogát az Amerikai Egyesült Államokba történt áttelepedéssel felcserélő, zeniten járó férfi én- és önképével, a könyv azonban sokszor anekdotikus tónusával és regényes felütéseivel inkább problémakötegekre, jelenségekre fókuszál, egy-két értelmezői fénysugarat vetve rájuk. A laza fejezetekre osztott memoár előadásának ?legfontosabb eleme teleszkópos szemként fogható fel. Ez az új szerv a földgolyó különböző pontjait, ugyanakkor az idő különböző pontjait is képes szemmel tartani egyszerre, és a film fejlesztette ki minden kortársamnál. Ráadásul gyakrabban kellett használnom, mint másoknak, mert ide-oda sodródtam a körülmények hatására: egyik civilizációból a másikba, nagy nyomás alól kis nyomás alá?.

A fejezetek sokfélék. Az egyik lehet futó, kicsiny (mint a súlyosan áthallásos Tíz nap, amely megrengette a világot cím alá rendezett emlékkép az 1917-es orosz forradalomról), a másik lábjegyzetelt történeti esszé, mint az Oroszország. Fordulhat kitüntetetten személyes irányba (A fiatalember és a titkok), és kérhet historikus elmélyedést az első látásra aligha feloldható cím rejtette tárgyhoz (GG ? vagyis az egykori General Gouvernement, ?az emberi téboly? ?kísérleti műhelye?). A kiindulás mindig a szülőhely (az akkor Lengyelországhoz tartozó Litvánia), a szándék: megértetni Nyugaton, hogy a kelet-közép-európai népek viaskodhatnak ugyan kisebbségi érzésekkel, történelmi hendikeppel ? és egymással ?, de nem szolgálnak rá arra, hogy a kontinens fejlettebb és gazdagabb része (Milosz 2001-ben kísérő sorokkal ellátott 1958-as diagnózisa szerint: hagyományosan) lekezelje e térségeket, elmulassza megérteni mindenkori szituáltságukat. A könyv aktualitását, igazát, némileg ?jóserejét? mutatja, hogy egyes kérdéseit 1989?1990 és az utóbbi bő két évtized igencsak kiélesítette.
A nagy költő, a vérbeli író szavainak stiláris sodrása sokszor felülkerekedik az érvelő gondolkodó le nem becsülhető igazságain, olykor ? az ő szavával ? ?mérgén?. A katolikus nevelés megállapításait sokan vitathatják, árnyalhatják ? az emlékidéző mondat viszont mesteri: ?Viaszgyertyák és elsőáldozók fehér ruhája, a tömjénfüst illata és kékes színe, az ornátus és a monstrancia ragyogása, az embernek korog a gyomra, amikor éhesen jön haza a templomból, meghatódva a visszaszerzett erénytől?. Egyes szöveghelyek talán ? messzire távolodva a ?szörnyeteggel?: a történelmi szükségszerűség képzetével, egyéb előítéletekkel és téveszmékkel sokféleképp szembeforduló okfejtésektől ? Pilinszky János prózájának szófűzéseire, ideáira (vagy épp az ellenkezőjükre??) asszociáltathatják a magyar olvasót. Például: ??van olyan fajtája az irgalomnak, amelyet nem bírunk el, és akkor legalább szubjektíve a levegőbe repül az irgalom tárgya, mert egyetlen vágy tölt el bennünket: csak ne lássuk?.
Szépírói erővel formáltak az alkalmi és a részletesebb jellemrajzok is. Előbbiek sorában emlékezetes alak a litván származású francia költő, az életében egyáltalán nem ismert Oscar  Miłosz; utóbbiak közül A Tigris fejezete Tadeusz Kroński filozófus egyéniségét analizálja nagyszabásúan. Itt érkezik legközelebb a jelenhez a mozaikos múlt-feldolgozás. Szükségképp ebben az esetben is csupán az ezerkilencszázötvenes évek közepéhez. Czesław Miłosz sokrétű életművének néhány más kötetében, főképp lírikusi oeuvre-jében kell keresni a választ nem kevés olyan kérdésre, amely e kötetben épp csak megpendül.
A Családias Európát Bojtár Endre, Cservenits Jolán, Mihályi Zsuzsa, Pálfalvi Lajos és Szathmáry-Kellermann Viktória fordította magyarra, a Kalligram tette közzé.