Teljes lényeddel: Polcz Alaine élete címmel november 1-jén, kedden este 7 órától Gubás Gabi előadóestjét láthatja a közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. Színpadra alkalmazta és rendezte B. Török Fruzsina.

Október elején volt 100 éve annak, hogy megszületett Kolozsváron Polcz Alaine pszichológus, tanatológus, a Hospice Alapítvány létrehozója. Írásaival tudatosan dolgozta fel újra és újra a vele történteket, s tette ezt úgy, hogy finoman kézen fogva tanítja meg olvasóját élni, túlélni s meghalni.

A színházi est pont erre az attitűdre koncentrál, s lépésről lépésre vezeti a nézőt azon az úton, melynek a végén mindannyian elsajátíthatjuk azt az „élettechnikát”, amit egyedül Polcz Alaine adhat nekünk. Kikezdhetetlen őszinteséggel tárja fel saját életének minden fájdalmas epizódját úgy, ahogy az ember csak a legjobb barátaival beszél. Polcz Alaine közösséget képes kovácsolni, aminek a közös nevezője nem más, mint a közös emberi sors. Emberek vagyunk, és itt kell tudnunk boldogulni. És ehhez Polcz Alaine minden segítséget meg is ad.

Az előadás Magyarországon a Thália Színházban látható.