Teljesen odaadni magad a zenének

Otthonról
hoztad a zene szeretetét?

Egyáltalán nem. Nálunk a családban senki sem zenész, mindenki sportoló, engem is kézilabdázónak szántak. Egy véletlennek köszönhető, hogy ilyen közel került hozzám a zene. Az óvodában egy foglalkozáson az óvónő népdalokat énekelt velünk, ritmusgyakorlatokat tanított, ez nagyon megtetszett. Ezért hatévesen a szüleim beírattak szolfézsra, ami először nagyon rosszul ment.

Aztán elkezdtem zongorázni is. Az első zongoraórámon Tury Misi bácsi elmagyarázta az ABC-s hangokat. Ez nagyon pozitív élmény volt, végre megvilágosodtam, megértettem az egészet. Ez annyira inspiráló élmény volt, hogy otthon is elkezdtem kottát írni. Később Lakatos Ágnes tanárnőtől is sokat tanultam, megszerettette velem a zongorázást.

Hogy jött emellé a hegedülés?

Harmadikos koromban kezdtem hegedülni. Egy tanári koncertet hallgattam, ahová meghívták Rigó Tamás hegedűművészt. Olyan nagy hatással volt rám, hogy eldöntöttem, hegedülni is fogok. A hegedűvel nagyon jól kezdtem, ösztönösen jött az egész.

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy zenész szeretnél lenni?

Az igazi, komoly áttörés – amikor teljesen odaadja magát az ember a zenének és csak azzal foglalkozik – 14-15 éves koromban történt, már a konzervatóriumban. A tanárnőmnek, Kőrösiné Belák Erzsébetnek olyan hatása volt rám, hogy rájöttem, muszáj gyakorolni, mert másképp nem érdemes ide járni.

Miért jó zenélni? Nem fárasztó a sok gyakorlás?

Korábban nem a gyakorlásból éltem. Muzikális voltam, tehetséges, de nem gyakoroltam sokat. Úgy vettek fel a konziba is, hogy még a felvételi előtt játszottam egy koncerten, aminek az volt a díja, hogy akit a legjobbnak tartanak, felvételi nélkül bekerül az iskolába. A versenyre csak egy darabot kellett vinni, a felvételire pedig hatot. Úgyhogy megnyertem, hogy ne kelljen annyi darabot megtanulnom... Jó sokáig tudtam abból élni, hogy van tehetségem, aztán amikor konzis lettem, rá kellett jönnöm, hogy ez sajnos nem elég.

A darabtól függ, hogy mennyit gyakorolok. Ha egy mű
nagyon megtetszik, azt azért játszom sokat, mert szeretném úgy előadni, olyan
hatást elérni vele, amitől mindenkinek tátva marad a szája. De van, hogy csak
azért gyakorolok például egy Schubert-szonátát, mert mélyen hat rám, érdekel,
ilyenkor szórakoztató a gyakorlás.

A végcél és az út a fontos. Annak érdekében, hogy tökéletesen eljátsszak egy darabot, sokat kell fáradozni, ezért minden nap leülök a zongorához, és amennyit tudok, annyit dolgozom a darabbal. És megéri! Amikor eljátszom, és utána pozitív visszajelzéseket kapok, főleg belülről, magamtól, az nagyon jó érzés. És persze az a cél lebeg a szemem előtt, hogy zongorista legyek. Kocsis Zoltán mondta, hogy

a gyakorlás nem egy tevékenység, hanem életforma.

Hogyan
telik egy napod?

Az előző félévben versenyre készültem, ezért reggel, még iskola előtt másfél órát zongoráztam otthon. 9-kor kezdődik a közismereti tanítás, kora délutánig tart, utána este 10-ig gyakoroltam minden nap, átlagosan 6-8 órát. Hétvégén többet szoktam aludni és zenélni is.

Ki
a kedvenc zeneszerződ, akinek a műveit szívesen játszod?

Ez a hangulatomtól függ. Lisztet sokáig nem kedveltem annyira, aztán amikor elkezdtem játszani, megváltozott a véleményem. Chopint szeretek hallgatni, de nem érzem úgy, hogy annyira jól elő tudom adni. Bartókot is nagyon kedvelem, de jelenleg Schubert a kedvenc zeneszerzőm.

Zongora
vagy hegedű?                                                                   

Most úgy néz ki, hogy zongora. Nincs annyi óra egy
napban, amennyire szükségem lenne, mindkét hangszeren öt-hat órát kéne játszanom
naponta. Azért még hegedülök, de csak napi két-három órát, ami szinten tartásra
elég.

Mi
a legemlékezetesebb színpadi vagy zenei élményed?

Inkább egy időszakot mondanék. Tavaly, amikor a milánói zongoraversenyre készültem, akkor éreztem, hogy sokat fejlődtem. Két hónapon keresztül semmi mással nem foglalkoztam, csak a darabokkal. Az egy jó időszak volt, éreztem, hogy szárnyalok. Ez ritka érzés.

Vagy például, amikor egy hegedűkoncerten megkért a hegedűtanárom (Szászné Réger Judit), hogy zongorázzak valamit. Eljátszottam Liszt Obermann-völgyét, ez egy nehéz, tizenöt perces mű. Nem gyakoroltam előtte, mégis minden kijött technikailag és zeneileg is. Olyan jól soha nem játszottam el a darabot.

Mi
a nehéz egy zongoradarab megtanulásában, a technika vagy az érzelmi kifejezés?

Nagyon nehéz egy hosszabb műben végig koncentrálni.
Nem feltétlenül kell, hogy ugyanazt jelentse nekem egy darab, mint egy
ötvenéves zongoristának. Szerintem, ha a saját felfogásomban adom elő, az pont
ugyanolyan értékes tud lenni.

Színházban is felléptél. Hogy kerültél a Madáchba?

Az alsós magyartanárom benevezett egy mesemondóversenyre. Anyukámmal megtanultuk a mesét, és bár elrontottam, amikor mondtam, mégis megnyertem a versenyt. Ezután vitt el a tanárnőm a Madách Színházba a Mary Poppins castingjára, ott választottak ki. Aztán több darabban szerepeltem más színházakban is.

Csak
klasszikus zenét hallgatsz?

Igen. Nagyon ritkán hallgatok alternatív zenéket. A jazzt is szeretem.

Mik
a céljaid?

Alapvetően koncertezni szeretnék, sokat utazni, de a tanítást is nagyon szívesen kipróbálnám. Nagy célokért jó küzdeni.

Mit
gondolsz, van jövője a klasszikus zenének?

Kevésnek érzem magam, hogy erre a kérdésre
válaszoljak... Úgy érzem, hogy a Beatles-féle zenekarok elszipkázták a
potenciális komolyzenészeket. Mert előtte nagyon komoly képzés folyt
Magyarországon. Akinek lenne tehetsége hozzá, nincs rákényszerítve arra, hogy azt
a borzalmas mennyiségű munkát elvégezze, amennyi szükséges ahhoz, hogy például
zeneszerző legyen. Megelégszik azzal, hogy ír egy egyszerű témát, és arra rondó
formában – mert az összes mostani sláger rondó – komponál.

A baj az, hogy ez a generáció eltávolodott a saját
kortárs zenéjétől. Ki megy el ma egy kortárs koncertre? Csak a legelvetemültebb
komolyzenészek.

Miért
van így?

Amit Kodály elindított, az tartott egy ideig, de az elmúlt években bejött a felszínes gondolkodás, létezés, nem adnak az emberek az értékekre. Nemrég láttam egy interjút Kodállyal, aki azt mondta, hogy a gyerekeket úgy kell bevezetni a komolyzenébe, hogy minden gyerek kitalál egy zenei témát magának, énekel egy dallamot, s ezen a pár hangon keresztül kell – akármilyen primitív is – bevezetni őket a zenetanulásba. Sajnos ennek a módszernek már nem nagyon maradt nyoma az oktatásban.

Ha lenne három kívánságod, mit kérnél?

Szeretnék minőségi, igazi értékeket adó zongorista lenni, meg akarok próbálkozni a zeneszerzéssel is, és hogy sok helyre elutazhassak, eljuthassak a zene által.