Telt házzal indult Szatmárnémetiben a Petőfi Irodalmi Karaván

2023. február 6-a reggelén még fel sem kelt a nap, amikor a Petőfi Irodalmi Karaván csapata már a kisbuszban ült, hogy elinduljanak az észak-erdélyi turnéra. Az idei első, összességében a negyedik Karaván ezúttal a Petőfi-bicentenárium tiszteletére a leghíresebb magyar költőnk nevét viseli, és az életmű mellett az utazás tematikája köré épül. A rendhagyó irodalomórákon, illetve az esti előadásokon, beszélgetéseken Petőfi Sándor alakja és életműve kerül középpontba. Juhász Anna irodalmár vendégei az első két napban Zalán Tibor költő és Huzella Péter zenész, akik hosszú évek óta alkotótársai is egymásnak.

Az utazás első állomása Szatmárnémeti volt, ahol a Megmaradás Háza adott otthont a Petőfi Kulturális Ügynökség és a kolozsvári főkonzulátus társszervezésében megvalósult programoknak. Az egy éve átadott, tágas, modern épületben közel kétszáz diák gyűlt össze a város magyar iskoláiból a rendhagyó irodalomórára. Juhász Anna kezdésként a Karaván céljáról beszélt, arról, hogy a 2022 januárjában, tehát éppen egy éve útnak indult programsorozat miképp segíti a határokon átívelő kötelékek megerősítését az irodalmon keresztül, és hogyan találhatunk kapaszkodót az olvasásban, a versekben. Ehhez kapcsolódóan bemutatta az idei, Petőfi Sándortól származó mottót is: „Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás”.

Az irodalomórán Zalán Tibor Petőfi Sándorhoz való viszonyulásáról mesélt.

Kiderült, hogy középiskolásként inkább bosszantotta ez a számára nyüzsgő, siető figura, aki a verseken kívül fordít, nyelvet tanul, regényt ír, mindössze hat nap alatt elkészül a teljes János vitézzel. Idővel elmélyült az életműben, melynek hatásáráról és mennyiségéről így fogalmazott: „Petőfi teremtett egy olyan költészetet, hogy letörik az ember keze, ha felemeli.” Saját személyes élményének köszönhetően az érzelmi viszonyulását is felülvizsgálta, amikor felismerte Petőfiben és közeli barátjában, a fiatalon elhunyt Sziveri János költőben ugyanazt a nyughatatlanságot, sietést, mintha csak megérezték volna, hogy nincs sok idejük és gyorsan kell dolgozniuk. Zalán Tibor ezenkívül más hasonlóságokról is mesélt, többek közt arról, hogy ő is megélte édesapja rémültségét, amikor kiderült számára, hogy a fia írói pályára készül, és őt is édesanyja támogatta a továbbtanulásban. Szó esett Petőfi örökségéről, arról, hogy mit tanulhatnak tőle a kortárs alkotók, még akkor is, ha ma már teljesen más egy költő feladata, mint akkoriban. Juhász Anna és Zalán Tibor beszélgetését Huzella Péter dalai színesítették, aki többek között a Sors, nyiss nekem tért, Kutyák dala – Farkasok dala, A természet vadvirága című verseket adta elő gitárkísérettel.

Az esti, telt házas szalonbeszélgetésen továbbra is hangsúlyt kapott a Petőfi-örökség, azonban a két művész, Huzella és Zalán barátsága, alkotói közössége is előtérbe került.

Huzella Péter elmesélte, fontos volt számára, hogy találjon egy állandó dalszerző párt, akivel közösen tud alkotni, és Zalán Tiborban látta meg ezt a társat, akivel évtizedek óta gondolkodnak együtt dalban, versben. Zalánnak pedig mindenképp szüksége volt az íráshoz a kötelékre, így a kezdetekkor egy héten keresztül Huzella Péter mindennap felment hozzá beszélgetni. Ennek eredménye először egy vastag jegyzetfüzet, majd egy hónap múlva az első kész dalszöveg lett. A régi emlékek felelevenítése után Juhász Anna kérdésére Zalán Tibor mesélt a dalszövegírás kihívásairól. Mint mondja, azért nem akarta eleinte elvállalni a felkérést, mert verset írni tudott, de dalszöveget nem, szerinte ugyanis az utóbbinak első hallásra át kell jönnie, míg egy vers akkor is működik, ha csak sokadik elolvasásra tudjuk befogadni. A szövegíró „árnyékszerepéről” született is egy daluk, amely arról szól, hogy míg Huzella Péter a színpadon tündököl, Zalán Tibor az öltözőben magányosan borozik. Visszaemlékezésükből kiderült, míg napjainkban bevált szokás a költők és zenészek együttműködése, akkoriban nagy dolognak számított, hogy egy ismert költő elkezdjen dalszövegeket írni.

Az est során ismét szó esett a versek erejéről, arról hogy miért fontos mindenkinek, hogy tudjon verseket. Erről, az idei év mottójához kapcsolódva, Zalán Tibor megjegyezte: „Szeretném, hogy az én szövegeim is kapaszkodók legyenek az emberek számára.”

Azt estnek nem is lehetett volna szebb lezárása, mint a Huzella Péter által előadott, Zalán Tiborral közösen szerzett ’56-os ihletésű, nagy költő elődöket is megidéző Egy ország című dal, amely talán még erőteljesebben hatott itt, Erdélyben.

Köszönjük Szatmárnémeti, a Karaván ma már Nagybánya felé robog tovább!

Fotók: Lettner Kriszta