A temesvári Garabonciás története

Egyéb

Hamarosan kézbe vehetjük Sarány István Garabonciások című könyvét, amelyet november 16-án 17 órakor mutatnak be Marosvásárhelyen, a Rádió stúdió termében. A könyvbemutató pedig egyben zenés est is: részleteket hallhatunk a Garabonciás – Wandering Magicians Biztató című lemezéről.

„Ötven évvel ezelőtt kezdődött. 1968 szele megérintette térségünket is: bár a kommunista hatalom szorításának enyhülése csak rövid ideig tartott, a pillanatnyi fellélegzés intézmények létrehozását eredményezte, s ezek az intézmények napjainkig meghatározták a hazai magyarság társadalmi, kulturális életét. Ezek az intézmények – köztük a román televízió magyar nyelvű adása – bábáskodott többek között a nyugati világban kibontakozott popkultúra térségünkben való meghonosodása, fejlődése fölött. A temesvári Garabonciás együttes története ennek a kornak a lenyomata” – fogalmaz az író, Sarány István, aki kötetében a Garabonciás együttes munkásságáról és annak jelentőségéről mesél.

 

?A magyar és a román nyelvű sajtóban egyaránt találunk elegendő újságcikket a Garabonciás diák tagjainak zenei tetteiről, tévéfelvételek vannak, s készült egy hanglemez is 1981-ben, az 1990-ig egyedüli romániai hanglemezgyárban ? mindez nem kis teljesítmény abban az időben. Mégis, a zenekart feloszlatták 1981-ben, s mintegy véletlenül kimaradt a temesvári rockot bemutató zenetörténeti munkákból. Itt az ideje a jóvátételnek? ? írja a könyvről Brîndu?a Armanca, a budpesti Román Kulturális Intézet korábbi igazgatója.

 

A zenés beszélgetés meghívottjai: Sarány István, H. Szabó Gyula, valamint Csutak István és a Garabonciás, moderátor Gáspár Sándor.

Időpont: 2018. november 16. 17 óra

Helyszín: Marosvásárhelyi Rádió stúdióterme

 

A könyvbemutató a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programjának része.

 

Fotó: Marosvásárhelyi Rádió Facebook-oldala