Minden nagyvárosnak vannak kultikus helyei, melyek generációkat követően megmaradnak olyan találkozási és kiindulási pontnak, ahol az emberek otthon érzik magukat. Buda ilyen közkedvelt csomópontjának hivatalos ? valamikori és visszakeresztelt ? neve Széll Kálmán tér, a szocialista időkben a Moszkva tér nevet viselte, de a bennfentesek, helybeliek szívesen hívták a semmilyen nyelvészeti értelmezéssel nem magyarázható Kalef néven is. Ennek az elnevezésnek a megszületését mindmáig homály fedi, az azonban valószínű, hogy a fiataloknál azért honosodott meg ez a szócska, mert nem akarták a politika miatt gyűlölt Moszkva nevet nap mint nap kiejteni. Akárhogy nevezték is időszakonként a teret, érdemes ennek az időszaki kiállításnak a megtekintésével megismerni a nem mindennapi történetét.

 

moszkvater2

Az időrendben haladó kiállítás alapvetően két részre osztható. Az elsőben általános történeti összefoglalást kaphatunk onnantól kezdve, amikor még agyagbányák üzemeltek a mai Széll Kálmán tér helyén, egészen a szocialista időszak kezdetéig. A második rész a múlt század utolsó három-négy évtizedére koncentrál, ebből az időszakból mutat be tárgyi emlékeket, majd a kiállítás végén felvillantja azokat a terveket, elképzeléseket, melyek a tér jövőjét határozzák meg.

 

Az első terem ? mert a tér alapvetően közlekedési csomópont ? a villamosközlekedés fejlődését mutatja be látványos maketteken és érdekes kísérőszövegeken. Már 1867-től ? az akkor modernnek számító ? lóvasút közlekedett innen Zugliget felé, illetve ezek a közlekedési eszközök a Lánchídon keresztül menetrend szerint átjártak a Városligetbe is. A XIX. század végén a budai hegyek kedvelt kirándulóhellyé váltak, ami egyre nagyobb forgalmat generált a mai Széll Kálmán tér környékére. Egymás után születtek meg az új sínnyomvonalak, és nagyjából harminc év múlva megtörtént a vonalak villamosítása is. A mai Retek utca végénél kialakult egy villamossínhurok, hiszen az akkori villamosoknak csak az egyik végükön volt vezetőülés, így kellett egy körpálya, amelyen megfordultak. Az 1920-as években határozták el, hogy ennek a hurok alkotta helynek önálló nevet adnak. Két történelmi név vetődött fel: Görgey Artúr és Széll Kálmán, végül ez utóbbi diadalmaskodott. Ám ez az elnevezés akkor még nem a mai térre, csak annak egy kis részletére vonatkozott, nagyjából az, ahol a Szilágyi Erzsébet fasor betorkollott a térbe. Ettől kezdve rohamos földfelszíni fejlődés indult el, amihez 1972-ben csatlakozott a metró itteni megállójának megnyitása.

 

A következő apró terem a tér és a környéken lakók viszonyát, életükre gyakorolt hatását mutatja be. A téren valamikor ? és egészen a XIX. század végéig ? működött két agyagbánya, ahol azoknak a tégláknak az alapanyagát nyerték, melyekből a Vár épületeit építették újjá a török kiűzése után. Később a téren ? a befagyott agyagbánya tó jegén ? üzemelt korcsolyapálya, és teniszpályák is létesültek, melyeket elsősorban a közelben lakók használtak. Kevesen tudják, hogy a teniszt népsport jelleggel az 1870-es években egy itteni klub ? a Budapesti Budai Torna Egylet ? honosította meg Magyarországon. A harmadik vitrin a helyi árusok előkerült tárgyait, bódéinak múlt századi fotóit mutatja, hisz a téren 1709 óta működött piac, melyet egy várbeli pestisjárvány kitörése miatt költöztették ide le. Ennek továbbélése a későbbi Fény utcai piac, mely bár időközben sokat változott, napjainkban is működik.

 

Továbbhaladva egy beugróhoz jutunk, amely falán tervrajzokat, városépítészeti koncepciókat látunk. A főváros vezetése sokszor szerette volna átépíteni a teret, de ezek nagy része korokon átívelve sem valósult meg. Annyira behálózták a teret a villamossínek, hogy egyre inkább reménytelenné vált az a régi terv is ? és soha nem is valósult meg ?, amely egy nagyméretű, növényekkel teleültetett park kialakításában gondolkodott a tér helyén.

 

Az első rész záró szakaszában több tucat ember alakú installáció ? rajtuk pár soros szöveggel ? emlékeztet az egykor a Széll Kálmán téren élt és dolgozott valós személyekre, hírességekre és közemberekre, művészekre és villamosvezetőkre, árusokra és sportolókra.

 

A kiállítás második része az egykori templom szintjén kapott helyet, központi helyen azzal a vas villanyoszlopra szerelt órával, mely jelképe volt a Moszkva térnek. Ez alatt nemcsak átsiettek az erre közlekedők, de vártak is: izgatott férfiak a barátnőjüket, lezseren öltözött srácok a haverokat. Előbb-utóbb itt mindenki megfordult, aki számított valamit a Kalefon, és ha valaki elálldogált alatta, biztos rövidesen ismerősbe botlott. Érdekesség, hogy a különböző korosztályok, a különböző érdeklődésű rétegek spontán felosztották egymás között az időpontokat, így egészen eltértek egymástól azok, akik mondjuk egy szombat délután hatkor, hétkor vagy nyolckor találkoztak itt.

 

moszvater1

A nevezetes óra tulajdonképpen az egész kiállítás ötletét adta, hiszen a tér átépítésekor megmentették a megsemmisítéstől, és ez sugallta a kiállítás megrendezését. A két oldalán a vitrinekben a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiből való tárgyak sorakoznak. Szalagos magnó, bakelit hanglemez, csővázas hátizsák, hetvenes évekbeli ruhadarabok, az egyikben metrós igazolványok és egyenruha, egykori villamostábla és turistabakancs a másik oldalon ? hogy csak párat említsünk meg belőlük. Alapvetően nem is a kiállított eredeti tárgyak érdekesek, hanem azok a történetek, melyek megestek az egyes darabhoz kapcsolódóan.

 

A tárgyi emlékek mellett a falakon vetített művészfotók futnak a Moszkva téri ?arcokról?, életképekről, így idézik fel a tér különböző korszakait. Ezzel szemközt több mint negyven, falra vetített rövidfilmes interjúból választhatunk, melyeket olyan hírességekkel, művészekkel, kalefos ? neves vagy köznapi ? emberekkel készítettek a múzeum munkatársai, akiket munkájuk vagy érdeklődésük a térhez kötött. Az ő megnyilatkozásaik többletinformációként szolgálnak a kiállítás tematikájához.

 

A kiállítás záró részében a tér építészeti, közlekedési megújítása látható. Először 2006-ban merült fel komolyan a tér átépítése, de a végső rekonstrukció csak napjainkra fejeződött be. A falakon láthatók a győztes építészcsoport tervei, de az igazi érdekesség a leendő Széll Kálmán téri modern órának a makettje. Ez várhatóan ? hasonlóan a kiállítás középpontjában lévő elődjéhez ? nemcsak az időt mutatja majd, de találkozási pontként is szolgál a jövő bármely korosztályú kalefosainak.

 

Készítette: Tölgyesi Tibor