Tér–mozgás–játék címmel nyílik meg Konok Tamás festőművész és Vásárhelyi Tamás biológus kiállítása a Csontváry Múzeum földszinti előadótermében november 5-én 17 órakor. A tárlat a két terület közötti határvonalakat átlépve számos kérdést vet fel a látogatóban.

„Konok geometrikus elemekből és finom vonalakból építkező, absztrakt képeiből ötletet merítve, Vásárhelyi e struktúrákat a térbe kiterjesztve építi meg fizikai jelenségeken alapuló, furfangos tárgyait. A képek dinamikájából kiinduló tárgyak párbeszédbe állítják a képzőművészetet a tudománnyal: a képtárgypárok egyike segít, hogy másképpen lássuk a másikat. A képtérben ábrázolt absztrahált formák kinetikus, interaktív eszközökként elevenednek meg a kiállítótérben. Így történhet meg, hogy egy festményen átfutó átlós vonal háromdimenziós, mozgatható ingaként köszön vissza a térben. Az egymásra reflektáló alkotáspárok a síkban és a térben való önfeledt játék lehetőségét kínálják” – szól a kiállítás leírása.

Az alkotók közötti párbeszéd 2018 őszén kezdődött, amikor a kutatók éjszakája alkalmából a budapesti Vasarely Múzeum tudományos játszóházat szervezett. Vásárhelyi ekkor a múzeum aktuális kiállításához (Képpé vált kísérlet) kapcsolódóan több Konok-grafikához is készített játékokat. Konok lelkesen fogadta a kezdeményezést, és rögtön közös kiállítást javasolt. Az alkotók azóta egymást folyamatosan új ötletekkel stimulálva rakták össze jelen tárlat anyagát.

A kiállítás képzőművészet és tudomány egyedülálló találkozásaként a két terület közötti határvonalakat átlépve számos fontos kérdést vet fel: ki mit vesz észre, mit lát meg egy képzőművészeti alkotásban? Hogyan segítheti a képzőművészet egy tudományos elv megértését, illetve hogyan járulhat hozzá a fizika egy törvényének megértése az azt szemléltető eszközhöz vizualitásában kapcsolódó képzőművészeti alkotás befogadásához? Vajon máshogy tekintünk egy statikus formára, miután láttuk mozgásban is?

A pécsi tárlat megnyitója a Csontváry Múzeum földszinti előadótermében lesz november 5-én 17 órakor. A tárlat 2022. január 23-ig tekinthető meg.

Képek forrása: Janus Pannonius Múzeum