Konok Tamás

Konok Tamás képei az emigrációba zárt lélek dafke szabadságáról mesélnek

Konok Tamás Az elvont feloldozása című kiállítása az 1969 és 1982 között készült műveken keresztül mutatja be a párizsi emigráció éveiben kidolgozott szuverén kompozíciós módszer megszületését.

Barcsay Jenő az impresszionizmustól jutott el a konstruktivizmusig

Százhuszonöt éve, 1900. január 14-én született Barcsay Jenő kétszeres Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, kiváló és érdemes művész, a magyar konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyénisége.

November 20-án történt

Ezen a napon született Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a magyar organikus építészet mestere. Művészi indíttatásáról egyszer így nyilatkozott: „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.”

Konok Tamás a párizsi Pompidou gyűjteményébe került

Konok Tamás, a Molnár Ani Galéria művésze bekerült a párizsi Pompidou Központ gyűjteményébe. Festményei ezzel olyan alkotók művei mellett kapnak helyet az 1977 óta kulturális főszerepet betöltő intézményben, mint Mondrian, Duchamp vagy Hantai és Vasarely.

Január 9-én történt

2018-ban Székelyhidi László matematikus ezen a napon nyerte el a német Nobel-díjnak is nevezett Leibniz-díjat. A fiatal tudós a differenciálegyenletek területébe tartozó kutatásaival érdemelte ki a jelentős pénzjutalommal járó elismerést.

Új művek és kiállítások a budapesti Vasarely Múzeumban

Válogatás a Böhm-gyűjteményből, Hetey Katalin szobrászművész, Konok Tamás festőművész és Harasztÿ István szobrászművész tiszteletére rendezett emlékkiállítások és Victor Vasarely szerigráfiáival kibővült állandó tárlat várja a látogatókat Óbudán.

Tíz kiállítás tavaszra

Sorra nyílnak a jobbnál jobb kiállítások. Azok közül mutatunk párat, ahová mi is biztosan ellátogatunk.

Konok Tamás munkáiból rendez kiállítást a Molnár Ani Galéria

Architektúra címmel nyílik Konok Tamás egyéni kiállítása február 10-én a Molnár Ani Galériában.A tárlat az absztrakció egyik szakértője, dr. Mészáros Flóra művészettörténész kurátori koncepciója alapján valósul meg.

Műtárgyak történetei – Válogatás az Art and Antique kínálatából

Csütörtökön kezdődik az Art and Antique művészeti vásár Budapesten, a Bálnában. A legnevesebb hazai galériák részvételével megvalósuló eseményen klasszikus és kortárs képzőművészeti művek, valamint lakberendezési tárgyak kínálatából válogathatunk. Körképünkben néhány izgalmas műtárgyat mutatunk be a vásár kiállítóinak ajánlásával.

Kézzelfoghatóvá váló festmények – Új időszaki kiállítás a Fekete házban

Új időszaki kiállítás nyílik a szegedi Fekete házban, melynek címe: Tér – Mozgás – Játék. A tárlat Konok Tamás festőművész és Vásárhelyi Tamás biológus közös projektje: a kiállításon megjelenő festményekhez készültek olyan makettek, melyeket a látogatóknak kell kipróbálniuk.

Tér–mozgás–játék – Művészet és tudomány találkozása a múzeumban

Tér–mozgás–játék címmel nyílik meg Konok Tamás festőművész és Vásárhelyi Tamás biológus kiállítása a Csontváry Múzeum földszinti előadótermében november 5-én 17 órakor. A tárlat a két terület közötti határvonalakat átlépve számos kérdést vet fel a látogatóban.

Konok Tamás: Vers l’infini, azaz a végtelen felé

Megjelent Konok Tamás Vers l’infini életmű-kiállításának katalógusa, amelyről Emőd Péter a szerzőket, Szipőcs Krisztinát, Boros Lilit és Pataki Gábort kérdezte.

„Konok Tamás rendkívül kedves, elragadó ember volt”

Konok Tamásra emlékeztek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján a Ludwig Múzeum Vers l’infini című Konok Tamás életmű-kiállításában.

In memoriam Konok Tamás

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra (Budapest, 1930. január 9.–Budapest, 2020. november 20.) emlékeznek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján.

Vers l’infini – Konok Tamás életmű-kiállítása

Az életmű-kiállítás megnyitóját szeptemberről decemberre halasztották, a falakra került Konok Tamás több mint száz alkotása. A válogatás azonban a legutóbbi járványügyi intézkedések miatt nem nyithat ki, leghamarabb január 12-től lesz látogatható.