A német születésű, ma Londonban élő bariton nem először jön Budapestre, több szállal kötődik a magyar kultúrához. A St. Martin in the Fields rezidens művészeként közös előadása volt a holokauszttúlélő Fahidi Évával, és a közelmúltban két napon át Kurtág Györggyel dolgozott a BMC-ben, hogy a zeneszerző Hölderlin-Gesängéjének új felvételét előkészítsék.
Schubert azt mondta művéről: „Nekem ezek a dalok jobban tetszenek, mint az összes többi, és nektek is tetszeni fognak még.” A jövendölés valóra vált: a páratlan dalciklust nemzedékről nemzedékre a legnagyobb előadók tartják repertoárjukon.
Hogyan vetődött fel a koncert ötlete, kérdeztük Villányi Dánielt.
Január 1-jén a Müpában meghallgattam Haydn A teremtését. Az egyik szólista, Benjamin Appl meglepetés volt számomra. Nem miatta mentem, de neki örültem a legjobban – mégpedig a feltűnő dalénekesi attitűdje okán, amely az oratórium előadása közben külön is kiviláglott. És arra gondoltam, hogy jó lenne egy közös Winterreise. Ez időben egybeesett az amúgy is épp megválaszolásra váró kérdéssel, hogy adnék-e ismét koncertet az Óbudai Zsinagógában, különös tekintettel 2024-re, az 1944-es deportálások nyolcvanadik évfordulójára. A felkérés Erdős Judittól érkezett, aki egyebek között a zsinagóga rendezvényeiért felel, és aki online figyelte azt a bizonyos A teremtés-előadást. Appl az ő figyelmét is felkeltette, mégis alaposan megleptem a hirtelen jött ötlettel, és azzal, hogy mennyire pozitívan fogadta a felvetésemet. Nem ismertem őt személyesen, az est után egyszerűen odamentem hozzá a javaslatommal. Azt válaszolta, hogy ha a menedzsere beleegyezik, az ő igenjére számíthatok.
Egy napon át próbáltak Londonban.
Egy napon át tudtunk együtt dolgozni, többre nem volt lehetőségünk. Egy-egy moduláció és ritmusképlet interpretációján túl nem esett több szó a műről. Játszottunk és figyeltünk egymásra. Ha nem utazom ki, be kellett volna érnünk a koncert előtti főpróbával, amit viszont elképzelhetetlennek tartottam. Londonban derült ki számomra, hogy Benjamin együttműködött az azóta elhunyt Fahidi Évával, és azt is megtudtam – talán meg is oszthatom –, hogy az egyik legközelebbi barátjának tartja Éva özvegyét, Andrási Andort.
Appl, ez a kiváló fiatalember, aki a honlapja alapján a világot járja, miért jön szívesen Budapestre?
Annyira szívesen jön, hogy állítása szerint a lakhelyéről, Londonból ide utazik a leggyakrabban, évente jó párszor. Kötődik Kurtághoz, Andrásihoz, és mint mondta, az a benyomása, hogy a magyar értelmiségnek van valamiféle különleges „aurája”.
Appl nem egyszerűen énekes, hanem muzsikus.
És nemcsak egyszerűen muzsikus, hanem magas kultúrájú, szofisztikált muzsikus.
Miért épp a Winterreise előadásának terve vetődött fel önben?
Úgy érzem, hogy a Winterreisében olyan, húsba vágó, egzisztenciális motívumok vannak megfogalmazva, amelyeknek egyetemes érvényük van. A végletes magány, a kivetettségélmény, amelyben tényleg semmi más nem marad az ember számára, mint önmaga, és amit a világból önmagába szervesíteni tudott, az mintha rímelne a holokausztnak a személyest érintő aspektusaira. Ámos Imre, Radnóti Miklós jut róla eszembe, és valamiért eszembe jut Schubert Winterreiséje is. De tudnék provokálni Wagner Trisztánjával is, vagy A fúga művészetével Bachtól, hogy Mahlerrel már ne is kelljen előhozakodnom. Ez számomra arról árulkodik, hogy amit emberinek hívunk, voltaképpen nem más, mint olyan létmotívum-rendszer, amely mindannyiunkban ott van, ha csak határhelyzetekben kerül is felszínre. A művészet ezt hivatott absztrahálva megmutatni – anélkül, hogy bele kelljen halnunk. De hogy ez hogyan lehetséges, az rejtély, és alighanem rejtély is marad. A koncertről szólva: az ott és az akkor dönt el mindent.
Benjamin Appl egyebek között a Winterreisét is lemezre vette. A felvétel teljesíti egykori mentora, Dietrich Fischer-Dieskau javaslatát, hogy az előadás mellőzzön minden osztrákos bájt és könnyfacsarást. A mű határozott kereteket ad az előadók számára, aligha lehet „újítani” rajta.
Ilyen értelemben én nem is látok semmilyen különbséget a Winterreise és bármely más alapmű között. A nem hiteles előadást rögtön leveti magáról. Újítani pedig már csak azért sem lehet, mert egyszerűen nincs mit újítani rajta. Valóban vannak keretek, ám nem didaktikus struktúrák, hanem végtelen teret jelölnek ki, amelyet bátran belakhat az előadó. Lakja is be, de csakis alapos és őszinte megismerése, bejárása után.
