Idén karácsonyra válasszunk hazai alkotók természetes alapanyagból készített játékai közül.

Ez az év nem arról szól, hogy megkapjunk mindent, amire vágyunk, hanem hogy megtanuljuk értékelni azt, amink van – olvastam múltkor az egyik ismerősöm falán. Ennek szellemében idén még inkább odafigyelek, hogy mi kerüljön a fa alá. Gyerekjáték például csak olyan, ami fenntartható forrásból (fából, pamutból) készül és hazai kézművestől, iparművésztől érkezik, hogy ezzel is védjem a Földet és támogassam a nehéz helyzetbe került alkotókat. A következő válogatásban olyan alkotókat szerepelnek, akik kézműves játékokat készítenek.

Tóth Lóránt – tothfaforgacs

Tóth Lóránt a Bükk környékén alkotó fafaragó, Népi Iparművész és a Népművészet Ifjú Mestere díjban részesült alkotó. 1996-ban kezdett a festészet iránt érdeklődni, ekkor kereste fel az Izsó Miklós Képzőművészeti Kört, ahol mestere Szerdahelyi Sándor grafikus volt. Bacsó István, a kör alapító tagja hatására kezdett el fafaragással foglalkozni: munkái minőségi gyümölcsfából készült, díjazott népi iparművészeti tárgyak.

Egyebek mellett finoman megmunkált, a gyermeki kézbe jól passzoló állatokat farag, amelyek között háztáji jószágok és vadon élők is vannak. Tóth Lóránt munkái révén a gyerekeink megtapasztalhatják, hogyan is néz ki a falusi élet, és milyenek voltak a régi idők.

Díjazott alkotásai között szerepel gémeskút, traktor, szamárhajtású malom, ökrös szekér, lovas fogat és gazdasági épület, amelyet benépesíthetünk a baromfikkal és egyéb haszonállatokkal.

Szabó Ildikó – Csigavonal

A Csigavonal kedves figurákat vagy éppen járműveket, hajókat készít fából és textilből, valamint hozzájuk tartozó dobozokat, amelyeket kinyitva egy-egy komplex univerzum tárul a szemünk elé. Olykor a doboz egy óvodát rejt, máskor kutyakozmetikát, de van olyan is, hogy egy teherautó tetejét felnyitva egy pizzázóba csöppenünk. Finom, aprólékos gonddal kivitelezett belső terek elevenednek meg bennük. A kedves mintájú textilek, az apró részletek és a szép színű festék meghitté teszik őket.

A dobozházak összecsukva praktikus tárolók, egyetlen mozdulattal elpakolhatók. A tereket pedig sokféle figurával be lehet népesíteni: a Csigavonalnál van mindenféle állat a baritól kezdve a medvén át egészen a tigrisig, tehát tényleg minden. Még rózsaszín szőrű pulikutya is! A királylányok, tündérek, királyfik és lovagok pedig annyiféle színben pompáznak, hogy szinte lehetetlen közülük választani. Ezeket a játékokat azért kedvelem annyira, mert teljesen szabadjára engedik a gyermeki képzeletet.

Czegle László – FaMindenit

Czegle Lászlót már nagyapja asztalosműhelyében, gyerekként megfertőzte a fával való munka, végül aztán 1994-ben kötötte végleg össze az életét a fával. Termékei széles skálán mozognak, az általa tervezett és saját kezűleg készített, kézi hajtányú, fűzfakosaras, népi körhintájával sok vásárban találkozhatunk. Gyerekjátékai elsősorban a fiúkat szólítják meg: a legkülönfélébb járműveket megtaláljuk itt a hétköznapi munkagépektől kezdve a hadijárműveken át az olyan különleges darabokig, mint például a vikinghajó vagy a kétökrös szekér. A kalandokat kedvelő gyerekek pedig az általa tervezett középkori játékteret fogják imádni. Ennek fő eleme a kartonpapírból álló és lapra szerelhető vár, amely körül lovas fakatonák, gyalogok küzdhetnek meg egymással katapultok és ágyúk segítségével.  

Tajola Stella és Pócsai Tamás  – WoodenTale

A WoodenTale friss vállalkozás, amely főként nyílt végű és a Montessori szemléletbe illeszhető fajátékokat készít. Mottójuk, az építs, mesélj, álmodj nemcsak a gyermekekre vonatkozik, hanem magukra a készítőkre is, akik a megmunkálandó fadarab lelkében levő történeteket hívják elő. Főként építőkockákat, szivárványokat, sziklaépítőket találunk náluk. Mivel a készítést nagyban befolyásolják a fa adta lehetőségek, ezért minden darab egyedi és megismételhetetlen, a maga nemében tökéletes. A juharfából készített szivárványaik csak lazúrral vannak lekenve, így a fa erezetei, görcsei is szépen megőrződnek ezekben a játékokban. Cseresznye- és diófából találunk még náluk különféle állatokat a cicától a sztegoszauroszig, valamint növényeket a bozóttól a fenyőig.

Gyulai Gabriella – Manufa

A Manufa szintén fajárgányokra szakosodott, azonban ezek az autók formájuknál fogva meglehetősen különlegesek. Ugyan nem tudunk beleültetni apró figurákat, viszont az ablakok úgy vannak kialakítva, hogy azokba épp beférnek a kicsi ujjak, ezért a gyerekek nagyszerűen meg tudják őket ragadni és már indulhat is a tologatás. Vannak még klassz pótkocsijaik, sőt olyanok is, amelyekbe puzzleszerűen illeszkedik egy lovacska vagy más háziállat.

A Manufa játékai közül a legkülönlegesebbek azok az oldtimerek, amelyekből elképesztő kínálattal találkozunk itt: Volswagen Bogár, Wartburg 311-es, Mercedes Benz 190 SL, Ford Mustang és Jaguar is szerepel a kínálatban. Ezek alkatrészei ráadásul különböző fajta fából készülnek, ezek eltérő árnyalatai pedig igazán izgalmassá, karakteressé teszik a játékokat.

Barabás-Horváth Zsófi – Mesebőrönd

Barabás-Horváth Zsófi a gyerekei születését követően kezdett el horgolni és 2017-ben indította el minivállalkozását, a HobbiZsót. Az első mesebőrönd 2016 karácsonyán készült el a kislánya számára, majd ezt sok-sok további követte. Ezek a játékok lényegében utazó babaházak, amelyek váza pamutfonalból, alapja pedig fából készül. Mivel a bőröndök legapróbb részletekig kidolgozottak és rengeteg kiegészítő kerül beléjük, ezért kifogyhatatlan játékforrásnak bizonyulnak. Ha kinyitjuk őket, egy teljes mesevilág tárul a szemünk elé: a lakórészben minden megtalálható, amire csak szükség lehet az ágytól kezdve az kincsesládán át a biliig. Emellett némelyik még almafát, halastavat, málnabokrot, répaágyást is tartalmaz. Nagy öröm, hogy minden szépen elpakolható benne, így nem fognak az apró kiegészítők elkallódni. 

Pintér Gábor – PintérWoods

Pintér Gábor 2018-ban alapította meg a PintérWoodst. Különleges faanyagokkal dolgozik, a festékanyagokat is maga főzi a termékeihez, amelyekhez az ehető növényeket részesíti előnyben. Mivel nincs két egyforma festéktartalmú növény és nincs két egyforma szerkezetű fa, így a termékei között sem találunk két teljesen egyformát. Épp ettől lesznek annyira különlegesek, mind színben, mind karakterben. A termékei között megtaláljuk a szivárványokat, építőkockákat, sziklaépítőket, fakirakókat, sőt: van egy különleges hangszer is. A Pintér kézműves líra egy pengetős hangszer, amit követve saját belső hangunkat akár zenei képzettség nélkül is meg tudunk szólaltatni. Ez az ősi, mégis újszerű hangszer egyszerű formájával és szívhez szóló lágy hangjával nyugtatja a lelket. 

Zöld december
Cikkek még a témában: Búvárkodjunk a ternészetben

Nyitókép: Pexels.com/Tatiana Syrikova