A terrorista csoport a hatvanas évek háborúellenes, szélsőbaloldali diákmozgalmából alakult ki, s a hetvenes években fegyveres ellenállással és terrorista bűncselekmények végrehajtásával kívánta elérni a fennálló rendszer felbomlását, forradalmi helyzet kialakítását. Abban az időben a németországi fiatalok nagy része szimpatizált a mozgalommal, s noha többségük a módszereit elvetette, az általa képviselt elvekkel egyetértett. A RAF-nak ugyanakkor nemcsak Nyugat-Németországban voltak támogatói, hanem az egykori kommunista NDK-ban, valamint az arab szélsőségesek, elsősorban a palesztinok táborában is.
A többgenerációs csoport merényletei az állami szervek apparátusai, katonai intézmények - elsősorban németországi amerikai támaszpontok - és a támadott intézményeket a RAF szerint megtestesítő személyek ellen irányultak. Több mint harminc gazdasági vezetőt, jogászt, politikust, katonát és rendőrt öltek meg, köztük Jürgen Ponto bankárt, Siegfried Buback főállamügyészt és Hanns Martin Schleyert, a Német Munkaadók Szövetségének elnökét. A rendőrség a csoport vezetőit a hetvenes évek közepétől letartóztatta, majd életfogytiglani börtönre ítélte. Ulrike Meinhof 1976-ban, Andreas Baader és Gudrun Ensslin 1977-ben a börtöncellában öngyilkosságot követett el. A csoport 1998-ban feloszlatta magát.
A RAF tevékenysége most ismét a figyelem középpontjába került, miután a németországi mozik a közelmúltban kezdték játszani a RAF tevékenységéről szóló, A Baader-Meinhof ügy című filmet. A világhírű Bernd Eichinger producer és Uli Edel rendező filmje a korábbi Spiegel-főszerkesztő és jelenlegi terrorizmuskutató Stefan Aust könyve alapján készült, s minden idők legbrutálisabb német filmje, amely a legszándékosabb könyörtelenséggel kívánja bemutatni a Baader-Meinhof csoport által végrehajtott terrortámadásokat, gyújtogatásokat és robbantásokat, emberrablásokat és gyilkosságokat. Egyben véget akar vetni annak a "hamis szentamentalizmusnak", amely több mint harminc évvel a legszörnyűbb németországi terrorcselekmények után a csoport tevékenységével kapcsolatos nézeteket - bizonyos körökben - még mindig övezi.
Stefan Aust szerint a film a mostani fiatal generáció számára is történelmi üzenet. Az ugyanis rendkívül keveset tud az akkori eseményekről, amelyek a háború utáni Németország történelmének egyik legválságosabb fejezetét jelentették. A RAF néhány korábbi "prominens" képviselője még sokáig életfogytiglani börtönbüntetését töltötte. Christian Klar az egyik leghírhedtebb "második generációs" RAF-tag volt. Szabadon bocsátását követően már csak a "harmadik generációs" Birgit Hogefeld marad börtönben.
