Test és testület ? MIKLYA ANNA: A HIVATÁSOS

Az Eloldozás (2010) című hosszabb elbeszélés után (ismét a Jelenkornál) kisregénnyel jelentkező ? verseket is publikáló ? huszonnégy éves szerző túl készre, már-már problémamentesre hangolta az erkölcsi problémaregény legtöbb összetevőjét. A visszatekintő monológként, utólagos végiggondolásként felfogható egyes szám első személyű vallomás, mely közel húsz esztendőt fog át, jellege folytán, mind jobban távolodva az eseményektől, mintha kikoptatta volna magából az életszerű esetlegességeket, a valóban tömény történéseket. Marad az olvasmányos panelek egyfelől irodalmiasan, másfelől tempós hétköznapiassággal előadott, helyenként nyers szexualitású sorozata. Folyton minden készen van, készen áll, magától értetődik, megesik a mű lapjain. Vagy ez a látszat.

Tófalvi Erika 1993-ban, egyetemistaként udvarhölgyi címet érdemelt ki a ?Miss Universitas? szépségversenyen. ?Csak úgy? történt vele a dolog: odasodródott a versengésre. Pedig a francia szakos bölcsész lány nem tűnik határozatlan, sodródó egyéniségnek. A kései második szülésébe belehaló édesanyát azonnali praktikus helytállással, családösszetartóként pótolja a kishúg és az élhetetlen tudós apa mellett. A szépségiparban azonnal adódó konzumálási lehetőséget Erika fontolgatás nélkül ragadja meg. A regény nyelvhasználata szerint a lány ? akinek szerelmi, szexuális előéletéről semmit sem tudunk ? azonnal veszi a lapot, beilleszkedik új ?másodállásába?, hogy az így szerzett pénz egy részét a fizetni valóktól terhelt lakásra, a testvérre, az apára fordítsa.

A jótét lélek kurtizán giccsromantikáját elkerüli a könyv, mert nem Erika ?áldozatát? (tulajdonképp szívesen, érdeklődéssel, megelégedésre végzett szexmunkáját) ecseteli, hanem például a húg, Helga cseperedését. Kedvezően hat a történetre az enyhe melodramatikussággal motivált fordulat: évek teltével a hősnő otthagyja jól jövedelmező mesterségét, és ? milliomos kuncsaftja segítségével, aki vagyona nem csekély részét valamely okból egy alapítványi iskola támogatására utalja át ? tanári állást vállal a Gyöngyösiben: egy budai protestáns gimnáziumban. A tanárok, diákok, az intézmény, a miliő rajza a legjobb lehetne a műben, ha nem csupa ellenszenves, sunyi, maradi, konzervatív figurát, kellemetlen élményt rögzítene az ábrázolás egysíkúsága. (A diákok keltette összkép sem sokkal vonzóbb.) A kollégák közül kettő a kivétel: Álmos (a kurvakedvelő, boldogtalan, vigasztalásra szoruló és ezt tekintélyes összegekkel honoráló milliomos ugyancsak dúsgazdag, de tanári babérokra vágyó öccse) és Agács, az iskolapszichológus. A hivatásos éles fordulatait el nem árulva az előbbiről csak annyit: megéri a pénzét; az utóbbiról (a regény legpozitívabb ? homoszexualitása miatt kiebrudalt ? szereplőjéről) meg azt: nagy beleérző képességgel és szakértelemmel ?hümmög? és ?csóválja a fejét?, amikor a barátjává lett Erika a prostituáltság régebbi és újabb stádiumairól és a bulikkal járó testi-lelki bugyrokról rendszeresen és részletesen beszámol neki.

Van folytatás is. A főalak, túl kurva-virágkorán, visszatér a szakmába. Ami a cselekmény kifejlete szempontjából nagyobb gond ? s innen csak a fogalmazás lendületét, sűrűségét, jó szerkesztettségét méltányoló olvasat tekint el a lektűr-vonásoktól ?: Erika a testét a tanintézményben is női működésbe hozza (ezúttal nem anyagi ellenszolgáltatásért). Az amorális kapcsolat ? melynek családi hátterére itt nem térünk ki, de nem nehéz megsejteni, ki a tizenhét éves partner, Beni apukája ? következményként eléri az időközben nagylánnyá szépült Helgát, Erika egyértelműen le nem lepleződő másik élete pedig a ténnyel igazán szembesülni nem kívánó testület előtt sem marad titok. A komoly ambícióval és ígéretes tehetséggel, ám kiforratlanul megírt regény utolsó mondata a saját hajdani, teljes személyes lehetőségeihez képest menthetetlenül mélyre süllyedt test-embert és a saját béklyójából szabadulni képtelen iskolai testületet összekapcsolva mond helytálló, mégsem élményszerű erkölcsi ítéletet.