Megjelent Helka új klipje Testem térkép címmel, melynek fő kérdése, hogy milyen kapcsolatot ápolunk meztelen testünkkel. Helka zeneiségének legközpontibb eleme az önismereti utazás, a lelki gravitációk felismerése és a mély, őszinte párbeszédek indítása. Ennek elsődleges úti célja a számára fontos témák identifikálása, majd szavakba öntése. Állandó segítőtársai a projektben Barna Anikó kobzon és vokállal, illetve Török Bettina bőgőn.

Debreczeni-Kis Helga 2021 óta alkot Helka néven, első dalának, az Izzad a tenyeremnek a megjelenése óta. Ezúttal zenekari felállásban debütál a legújabb saját dala, a Testem térkép. A zenekari felállást ősi női energiák, kegyetlen őszinteség és zenei fúziók jellemzik. Zenekaruk nagy részét erős lelki kötődés és szakmai tapasztalat fűzi a népzenéhez, ez az autentikus zenei világ keveredik a jazzből, klasszikus zenéből hozott alapokkal, így alkotva egy ínyenc, egyedi hangzásvilágot. 

A zenét, szöveget és a kliphez készült animációt is Helka készítette.

„A Testem térkép animációja az első animáció, amit én készítettem. A Nemzeti Tehetség Központ mentorprogramján keresztül 2021 nyarán Zángó Fruzsina animátor segítségével nyertem először belépést az animálás rejtelmeinek kezdetébe” – meséli Helka. „Tudom, hogy melyik bolygó merre megy. Minden egyes kis zörrenését, szépséghibáját ismerem. Tudom a hülyeségeiket, mozgásuk sutaságát, kialakulásuk módját és körülményeit. Az enyémek, én pedig kicsit az övék vagyok. Az igazat megvallva, ruhában sokszor szépnek tartom magam, viszont az, hogy ruha nélkül szemléljem magam – holott ez az állapot a legtermészetesebb, nehézséget okoz. Nem vagyok az elém táruló képpel elégedett.”

A zenekari felállásuk egyik különlegessége a hangszerparkban rejlik. A citera országszerte elterjedt népi hangszer, mely társául fogadta a többek között Moldvában fennmaradt kobozt. Ehhez a népzenei hangszerpárhoz csatlakozott a látványra is izgalmas kialakítású elektromos bőgő.

Nyitókép forrás: Hagyományok Háza