Pedig a Szex és film filmnapokat a Budapesti Őszi Fesztivál egyik legizgalmasabb programjának hihette, aki beleolvasott a fesztivál brosúrájába, amely olyan filmeket ígér, amelyekben a "férfi és nő, férfi és férfi vagy nő és nő közötti testi érintkezés szerves, formaalkotó eszközzé válik. Művészetté." - az utolsó szó vastag, dőlt és néhány ponttal nagyobb betűkkel szedve. Na igen, ilyet nem nehéz találni, gondoljuk, a 9 és ? héttől a Shortbusig, Az utolsó tangó Párizsbantól a Ken Parkig és így tovább, a nagyok hű követőitől az észrevétlen, de kimagasló alkotókig.
 |
| Jelenet a Szex, party és hazugságok című filmből |
Ahogy azt a naiv néző elképzeli. A fesztivál első négy filmjében (az összes hétből) akad, ahol nemhogy nem "formaalkotó eszköz" a szex, de nagyítóval kell keresni azt a három percet a filmben, amely ekörül forog, s van, amikor pusztán csak erős félreértelmezés lenne épp a szex felől közelíteni a műhöz. Hogy hogy sikerült mégis mindezeket a filmeket a hangzatos cimke alá rendezni, rejtély. Mindenesetre jövőre valaki szervezhetne egy fesztivált a szexet formaalkotó eszközként használó filmekből, szívesen látnánk egy ilyet.
A tematikától a legtávolabb a mexikói Vér áll. Adott egy átlag-házaspár átlagélete, amelybe egyszer csak megérkezik a férj előző házasságból való lánya, aki amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is talál halálozni. (Nota bene, a férj és a feleség a film alatt - valóban - legalább kétszer szeretkezik, rendezői elképzelés szerint ugyanúgy a pár átlagosságát kifejezendő, ahogy a reggelikészítés vagy a felesleges munkával töltött délelőttök bemutatása is; megkockáztatjuk, a tojássütésnek tán még nagyobb is kicsinykét a formaalkotó ereje, mint a két szemérmesen ábrázolt koitusznak.)
Ha pedig túllépünk azon a problémán, hogy a filmre éppenséggel azért váltottunk jegyet, hogy a szexualitásról halljunk valami újat, vagy legalább valami elkoptatottat, marad egy meglehetősen ügyetlen, tizenkettő-egy-tucat dráma, csapnivaló dramaturgiával és a motivációk ábrázolásának teljes hiányával (felmerülne pedig a kérdés, ugyan miért is hagyja először szó nélkül az apa drogtól elhalt lányát a padlón, majd miért is megy vissza érte másnap, hogy kidobja a testet a kukába).
Percekben mérve sokkal, jelentőségében már nem annyival több a szex a francia-libanoni Elveszett emberben: egy francia fotós Jordániában találkozik egy libanoni férfival, aki elvesztette emlékeit, s érdekelni kezdi a története. A szex itt a rendező-forgatókönyvírónő karakterfestő képességeinek hiányát hivatott takarni. Nem tudni, miért, de a fotós minden éjjel lefekszik valamilyen nővel, aki az útjába akad; ám ez nem utal semmilyen jellembeli sajátságra, épp fordítva: ebből kéne a nézőnek leszűrni, milyen jellem a fotósunk. Misztikus, nyilván, mint a filmben szinte minden - már amennyiben a dolgok nagy részének kifejtetlenségét és a buta sztereotípiákat hajlandóak vagyunk hiba helyett ekként felfogni.
Az uruguayi Aknéban már fontos a szexualitás, de semmiképp sem tekinthető a film tartóoszlopának. Az ugyanis egy kamasz fiú testi-lelki érésének ábrázolása, viszonylag érdektelenül, de ezen túl legalább már tisztességesen összerakva. Jó példája az Akné a filmek válogatása mögötti furcsa koncepciónak. Egyfajta rácsodálkozás érezhető: nicsak, az embernek a hétköznapjai meg az érzelmei mellett teste is van! - s ha ez a filmben kinyilváníttatik, úgy tűnik, az elegendő is a fesztiválszerepléshez.
Mintegy véletlenül bekerült a műsorba azért az előzetes várakozásainkkal egyező film is -az első napok műsorából a thaiföldi Kéjgyár, amely egy piroslámpás negyed hétköznapjaiba kalauzol néhány "jellemző" történet révén. Ezúttal viszont mikor már épp örülni kezdenénk, hogy három próbálkozás után negyedszerre olyasmit kapunk, mint amit ígértek, durván fejbe vág a film közhelyessége és giccsessége. Prostituált és szűz kuncsaftja egyetlen alkalom után halálosan egymásba szeret, a másik egy utcazenész karjaiban leli meg az örök boldogságot, a harmadik pedig az események teljesen valószerűtlen láncolata révén demonstrálja a nézőknek, hogy a prostitúció bizony igen rossz dolog, majd kellemes rágógumizenével véget is ér ez a lassan csordogáló másfél óra.
Sztereotípiák, közhelyek, a szokásos, férfiközpontú ábrázolás a szexszel kapcsolatban, ha van egyáltalán olyan szerencsénk, hogy bármi is elhangzik e témában. Egy Sex in Art on Film című filmfesztivált ennél, fájdalom, nem is lehetett volna rosszabbul megvalósítani.
