Az első világháború kitörése megoldhatatlan nehézségek elé állította az intézményt: a máskor annyira megbízható, pontos artisták egy részét vagy katonának vitték, vagy megsebesültek ? ezzel a varieték kapui megnyíltak a színészek és színésznők előtt és a mulatókból szépen lassan színházak váltak. A világháborút követően új találmány, a film örvendeztetette meg a szórakoztatóipar szerelmeseit, a Jardin d'Hiver pedig kitűnő vetítőhelynek bizonyult, így 1920. december 10-én megnyílt a Renaissance Filmszínház, mely hatéves működését követően 1926 őszén már Radius Filmszínház néven nyitotta meg kapuit. 1930-tól maga a Metro-Goldwyn-Mayer filmvállalat jelentkezett a helyiség bérletéért, 1945. január 6-án azonban nyolc láncos bomba hullt a Vígszínház kupolájára, s elpusztította a nézőteret, a hajléktalanná vált társulat pedig a Radius Filmszínházban jutott szálláshoz.
Négy évvel később aztán a kulturális forradalom első vívmányai között szereplő Ifjúsági Színházat a polgári társadalmat reprezentáló Vígszínház utolsó hajlékában, a Nagymező utcai épületben helyezték el. A társulat később levélben kérte a minisztériumtól, hogy felvehesse a Petőfi Színház nevet, így az Ifjúsági Színház az 1954-1955-ös évadtól új elnevezéssel működött tovább egészen a színház 1960-as megszüntetéséig. A helyén megjelenő új színháznak ? nem tudni milyen megfontolásból, talán az egyszerűség kedvéért ? a Petőfi Színház nevet adták, mely 1960. október 7-én kezdte meg évadát zenés színházként. Néhány héttel később azonban hullani kezdett a mennyezeti vakolat, az épület életveszélyessé vált; október 25-én kénytelenek voltak bezárni azt. Öröm az ürömben, hogy az Izabella téren álló, volt Magyar Színház épülete épp üresen állt, így 1962. november 16-án ott folytathatta előadásait a Petőfi Színház.
Nem sokra rá, 1964. február 15-én véglegesítették a Nemzeti Színház Blaha Lujza terén álló épületének lebontását, a társulat így ideiglenesen a belül teljesen átfestett, korszerűsített 781 személyes nézőterű Nagymező utcai volt Petőfi Színházba kényszerült, amely 1964. október 2-án Madách Imre Az ember tragédiájának felújításával nyitotta meg kapuit. A Nemzeti költözését követően az üresen maradt házat azonnal elfoglalta a Fővárosi Operettszínház, mely a Nagymező utca 22-24. szám alatt eltöltött négy és fél évad alatt az operettszínház "újabb kori" történetének legmozgalmasabb, legkiélezettebb, legválságosabb időszakát élte.
1971-ben azonban az épületbe átmenetileg beköltözött a Thália társulata, hogy a Paulay Ede utcában megkezdődhessen a színház korszerűsítése, átépítése. Az átmenet azonban állandósult, s az épület történetében először fordult elő, hogy két évtizedig ugyanaz a társulat, ugyanazon a néven, ugyanazzal a vezetéssel működött. A Thália Színház históriáját mégis az teszi egyedülállóvá a magyar színháztörténetben, hogy a művészeti program kialakítása, a játékstílus megteremtése egyetlen rendezőegyéniséghez, Kazimir Károlyhoz kapcsolódott. A Tháliának, elsőként a hazai színházak közül, önálló arculata alakult ki; Kazimir Károly rendezéseinek pedig már ekkor felismerhetővé váltak legjellemzőbb stílusjegyei. 1990-ben Kazimir Károly egészségi állapotára hivatkozva lemondott a Thália Színház vezetéséről. Ezt követően a fővárosi önkormányzat pályázatot írt ki a színház vezetésére, a legjobbnak pedig Mikó István, a Thália Színház művészének és Várkonyi Mátyás, a Rock Színház igazgatójának közös pályázata ítélteték ? 1991 márciusától Thália-Rock Színházi Társulás néven játszottak, majd ugyanazon év nyarától a Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy Arizona Színház néven folytatja működését.
Ezzel a gesztussal is megerősítették, hogy teljesen új színház alakult a Nagymező utcában. Az Arizona Színház igazgatói posztjára Mikó István mellett Törőcsik Mari színésznő is jelentkezett, akit a Fővárosi Közgyűlés hosszas vita után 1992. december 18-án nevezett ki a színház igazgatójának. Az Arizona Színháznak időközben a Rock Színházzal is megromlott a kapcsolata. Az utolsó előadásra 1993. május 22-én, szombaton került sor. A Thália Színház nagy sikerével, a Mindhalálig Beatlesszel búcsúzott a társulat.
Az 1993-1994-es évadban az új utakon járó, már megalakulását tekintve sem szokványos, alulról szerveződő társulattal rendelkező Művész Színház költözött a Nagymező utcába. Létrehozásakor a szokásosnál több szó esett a finanszírozásról, az elavult struktúra megváltoztatásáról. Az anyagi bizonytalanság, a támogatás hiánya, a szponzorok elmaradása és a nézőszám csökkenése azonban nyomasztóan ránehezedett mindenre. Schwajda György az első évad végén bejelentette, lemond addigi tisztéről, s csak irodalmi tanácsadóként vesz részt a további munkában. Szeptember 20-án Törőcsik Mari mondott le az igazgatásról, s bejelentette, hogy színpadra sem tud lépni. A fővárosi önkormányzat közgyűlése 1994. szeptember 29-én 15 millió forinttal járult hozzá a Művész Színház működtetéséhez, egyben pályázatot írt ki a színház igazgatására. A fővárosi közgyűlés Csiszár Imréét tartotta a legjobbnak, így 1995. március 1-jétől ő lett a Művész Színház új igazgatója, aki a színházban eluralkodott művészkedés helyett népszínházat akart, a Kazimir Károly-féle Thália Színház és a Hevesi Sándor-féle Thália Társaság szellemében. 1995. augusztus 1-jén ismét a Thália Színház név került a Nagymező utca 22-24. számú ház kapuja fölé. Ugyanakkor a Thália Színház valóban nehéz anyagi helyzetbe került, hiszen Csiszár Imre az első évadra csak 90 millió forintos támogatást kapott, ugyanannyit, amennyivel a Művész Színház csődbe jutott; a következő szezonra pedig 113 milliót, amely összeg az infláció miatt kevesebbet ért, mint az előző évi. A színházépület bérbeadásával sikerült csak a bemutatókat megtartani.1996. március 29-én "igen éles hangú, több órás vitát követően" a fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy a Thália Színház 1996. augusztus 1-jétől társulat nélküli befogadó-színházként működhet. A Thália Színház Thália Társasággá (Thália Színházművészeti Betéti Társasággá) alakult, mely az új évadban Mrozek Szerelem a Krímben című drámájával mutatkozott be a Nagymező utcai színházépületben. A Thália Társaság a Thália Színházban 1996. november 21-én játszott utoljára. Steinbeck Egerek és emberek című művével búcsúzott a közönségtől.
A Thália Színház 1998 tavaszától kezdve befogadó színházként működött. Klasszikus értelemben a befogadó színház üresen álló épület, amelynek színpadára kész elődadásokat hívnak meg. De az is befogadó színház, amelyben alkalmanként előadásokat szerveznek: színészeket, rendezőket "fogadnak be". A Thália Színház e kettő elegye lett. Itt tartotta előadásait rekonstrukciója idején a Madách Színház és a Fővárosi Operettszínház, s néhány bemutatója számára a Magyar Állami Operaház is kibérelte a Tháliát. A Thália Színház ekkor rendezi meg hagyományteremtő szándékkal a Vidéki Színházak Találkozóját és a Határon Túli Magyar Színházi Esték című sorozatot, ezekkel a programokkal egyúttal a befogadó színház új szerepkörét is kereste.
A Thália jelene
Litkai Gergely a Thália Kabaré művészeti vezetőjének leköszönését követően feladatköreit a 2013/2014-es évadban Csányi Sándor látja el, általános művészeti vezetőként. Litkai Gergely azonban nem hagyja el teljesen a Tháliát: az általa életre hívott Független Thália Projektnek továbbra is aktív szervezője marad. Az új évad tervét Bereményi Géza ügyvezető igazgatóval együttműködve már az új művészeti vezető állította össze. Csányi Sándor elképzelései között szerepel, hogy a Thália Színház nagyszínpadi repertoárját a jövőben úgy alakítsák ki, hogy az igényes szórakozásra vágyó nézők igényeihez igazítva, és a színház saját művészeire, azok karakterére fókuszálva válasszák ki a darabokat. Szeretné a század eleji színházak hangulatát visszahozni a Nagymező utcába - klasszikus darabok, klasszikus díszlettel, korabeli jelmezekkel. Olyan színházat szeretne, ami minden egyes alkalommal elvarázsolja a nézőt.
Az új évadban többek közt Marc Camoletti Boeing című darabját, majd a stand up és a monodráma tulajdonságait ötvöző Robert Dubac A férfiagy című művét és Ivan Kušan a Balkán kobra című előadását is láthatja a közönség.
(Forrás: Thália Színház)
