Thielemann szakított Münchennel

Egyéb

A vezető karmesternek felkínáltak ugyan új szerződést, de Thielemann hosszas huzavona után sem nem fogadta el. Az új szerződés ugyanis a vendégművészek kiválasztását és a nem Thielemann által vezényelt koncertek műsorának összeállítását Paul Müller főigazgató-intendáns hatáskörébe utalta volna. A karmester úgy érezte, ezzel gyakorlatilag megszűnne művészeti vezetői szerepe: 'Ha harminc saját koncertem mellett megrendezett hatvan koncertbe nincs semmilyen beleszólásom, az is megeshet, hogy más karmester az enyémmel konkuráló Beethoven-ciklust hirdessen meg" - festett gyászos képet a jövőről a Süddeutsche Zeitungban.

A város kulturális vezetése viszont attól tart, hogy ha Thielemann szabad kezet és teljes befolyást kapna, vajmi kevéssé maradna vonzó München más karmesterek számára. Így volt ez már Sergiu Celibidache idejében is, amikor a zenekar páratlan Bruckner-előadásai miatt világhírnévre tett ugyan szert, ám a legendás román karmester más jelentős produkciónak alig hagyott teret. Thielemann-nak ráadásul már nem az első intendánssal gyűlik meg a baja. Korábban Nürnbergben és a berlini Deutsche Operben sem töltötte ki a szerződését, München városa pedig a Bambergi Filharmonikusoktól csupán két éve átcsábított Müller elődjét volt kénytelen tetemes összegért kivásárolni szerződéséből. Ilyesmiről a mostani válságos időkben természetesen szó sem lehet.

Maguk a Müncheni Filharmonikusok egyébként szívesen dolgoznának tovább a zenekart 2004 óta irányító Thielemann-nal, habár a zenészek képviselői is jelezték, hogy a vendégkarmesterekre és évadtervekre vonatkozó döntések meghozatala során a zenekar érdekeit érvényre kívánják juttatni. Az elmúlt években ugyanis a zenekar ambícióihoz képest túl kevés turnén vettek részt, és túl kevés lemezt jelentettek meg.

A Bajor Művészeti Akadémia viszont határozottan kiállt Thielemann mellett, és kemény kritikával illette a városvezetést, amiért nem tettek meg mindent a karmester Münchenben tartása érdekében. Döntésükkel az Akadémia szerint a ma még igen magasan jegyzett zenekar művészi színvonalát veszélyeztetik. Kétségkívül Thielemann érdeme ugyanis, hogy a Müncheni Filharmonikusok gondosan kidolgozott romantikus hangzását világszerte ismerik és csodálják. Más kérdés, hogy ezt a páratlan hangzást épp azzal érte el a Bayreuthban és Bécsben is szívesen látott maestro, hogy ódzkodik a nyersebb hangzást megkívánó vendégkarmesterektől és stílusoktól.

Azt még nem lehet tudni, ki veszi át Münchenben Thielemann helyét; azt viszont már igen, hogy az annak idején Karajan asszisztenseként ismertté vált karmester a Drezdai Staatskapelle felé tart. A drezdaiak jelenlegi vezetője, Fabio Luisi ugyanis a 2012/13-as szezontól a Zürichi operaházba igazol. A világ legpatinásabb zenekara és markánsan németes repertoárja talán tényleg jobban illik Thielemann konzervatív elképzeléseihez.