Kilencvenötmillió forintért kelt el Tihanyi Lajos Akt studium című képe a Virág Judit Galéria szombat esti online téli aukcióján, de nem sokkal maradt el mögötte Munkácsy Mihály Naplemente című festménye, amelyért 90 millió forintot fizettek.

Tihanyi Lajos festménye 40 millió forintos kikiáltási árról indulva jutott el 95 millióig. Ez lett a legdrágábban eladott kép lett az idei évben. Érdekessége, hogy a hátoldalán egy korábban ismeretlen női portré látható. A festményt az 1930-as években közvetlen a festőtől vásárolta Alexander Korda, a korszak legendás hírű filmese, és a kép azóta is a család birtokában volt.

Munkácsy Mihály Naplemente című festménye 50 millió forint kikiáltási árról kúszott fel 90 millióig. Ugyanennyiért kelt el ősszel a festő Fasor című képe is.

A Naplemente című munka egykor a San Fransiscó-i világkiállításon szerepelt 500 magyar mű között, és a világháború után már nem került haza. A képet a politikus Andrássy Gyula 1896-ban Hollandiában vásárolta meg. A festmény ezt követően, 1915-ben került az Egyesült-Államokba, a világkiállításra. Munkácsytól két kép utazott a tengerentúlra. A Naplemente csaknem 100 év után tért vissza Magyarországra.

Több életműrekord is született a téli árverés második napján.

Rekordot döntött Scheiber Hugó Világváros című festménye, amely 30 millió forintról érte el a 53 millió forintos leütési árat. Egyéni csúccsal végzett Szobotka Imre Fekvő aktja is, amely 20 millió forintról indulva végül 46 millió forintért cserélt gazdát.

Magas leütési áron kelt el Paál László Békák mocsara: a fontainebleau-i erdő című műve, amelyet 15 millió forintról indulva 40 millió forintnál ütötték le, Vaszary János Reggelizőasztala pedig 30 millió forint kikiáltási árról kúszott fel 42 millióig.  

Messze a várakozás feletti, magas árak születtek és a kisebb tételekre is
komoly licitek érkeztek. Nagy licitharc mellett kelt el Rippl-Rónai József A
kacsával álmodó kutya
című, 1916-os tusrajza, amely 260 ezer forintról emelkedett
2 millióra, a festő Banyuls-i tengeröböl című olajképét pedig 6,5 millió
forintról indulva végül 20 millió forintnál ütötték le. Kernstok Károly Párizsi
nő kalapban
című festménye 750 ezer forint kikiáltási árról kúszott fel 4
millióra, Boromisza Tibor Téli tája 460 ezer forintról 2,6 millió
forintot ért el, Nagy István Fák című alkotása pedig 380 ezer forintos
kikiáltási árról indulva végül 1,2 millióért kelt el.

Jól szerepelt az árverésen Aba-Novák Vilmos Székely falu című képe, amely 22 millió forintért cserélt gazdát, Jan Abrahamsz Beerstraaten Téli táj falusi templommal és befagyott kanálissal című olajképe pedig 19 millió forintért kelt el.

A nyitóképen részlet Tihanyi Lajos Akt studium című festményéből. Fotók forrása: Virág Judit Galéria