A tinibulik kimaradtak az életemből

A Grease története az ?50-es, ?60-as évek Amerikájában játszódik. Mennyire áll közel hozzád ennek a korszaknak a hangulata és a zenéje?

Szerintem a legjobb dolgok ekkor, illetve egy kicsit később, a ?70-es években történtek a világban. A srácok szabadok voltak és sok mindent megtehettek, az akkori életérzés nagyon bejön, bár a stílus, ahogy öltözködtek ? zakó, felnyalt haj ?, már kevésbé. A zenében inkább a ?80-as évek popzenéjét kedvelem, amelyben én is felnőttem, de azért a rock and roll ? ha nem kell táncolni ? még mindig nagyon ütős.

A darabban te, azaz Vince Fontaine bírálod el egy táncversenyen, hogy ki a legjobb. Te is a parketta ördöge vagy?

Egyáltalán nem. Manapság sem túl szívesen táncolok, ahogy annak idején sem. Én az a srác voltam, aki a bulikban a pult mellől, csak messziről bámulja a többieket? A rockizás és a twist nem az én világom. Persze, említhetnél bármilyen más táncot is, azokat is inkább csak nézni szeretem.

Az előadás egy gimnáziumban játszódik, ahol a Burger Palace és a Rózsaszín bombázók fiataljai buliznak, szerelmeskednek, ismerkednek az élettel. Magadra ismertél bennük?

Tinédzserként ez az egész teljesen kimaradt az életemből, engem nem hívtak házibulikba vagy születésnapokra. Én voltam a kövér, pattanásos, szemüveges, összenőtt szemöldökű fiú, akire senki sem kíváncsi, és akit mindenki kinevet. Kívülálló voltam, aki a legtöbbször ? egy könyvvel a kezemben ? elvonultam, és akit rengetegszer kicsúfoltak. Azt hiszem, nálam csúnyább gyerek kevés volt a környezetemben. Amikor az önéletrajzi ihletésű, Negyvenen vagyok című egyszemélyes darab első tíz jelenetében az akkori önmagamat alakítom, a közönség fetreng a nevetéstől. Pedig hát ilyen voltam?

A történetben Vince Fontaine-t, az örökifjú dj-t alakítod. Milyen ez a karakter?

Ez a korszak, a ?60-as évek, még a rádiózás aranykorát jelentette, nem volt internet, mobiltelefon, és az emberek többségének televíziója sem, ezért a dj volt az isten, akiről sokszor azt sem tudták, hogy néz ki, hiszen csak a hangját hallották. A fontos az volt, hogy jó szövege legyen, és minél jobb zenéket játsszon. Ahogy ma a vizualitás az élet minden területén egyre nagyobb teret kap, akkoriban ezt a szerepet a rádiózás töltötte be. Az számított sikeresnek, akit ott hallottak az emberek, legyen az akár énekes vagy disc jockey. Fontaine egy kiöregedett tini, aki szeretné az ifjúságát újraélni, és akinek tökéletesen megfelel, hogy bent ragadt a csajozós, bulizós korszakában. Ontja a poénokat, szédíti a nála jóval fiatalabb lányokat, igazi bájgúnár.

A valós életben el tudnád képzelni magad ebben a szerepben?

Nagyon távol áll tőlem, már csak az életkoromból adódóan is, és azért is, mert ? ahogy az előbb említettem ? a tinibulik kimaradtak az életemből. Úgy gondolom, a legjobb, ha az adott napra fókuszálunk, és azt próbáljuk meg a lehető legteljesebben megélni.

Úgy tudom, beugrással kerültél az előadásba, és mindössze két napod volt, hogy megtanuld a szereped. Szereted az efféle kihívásokat?

Ha úgy alakul, szívesen vállalok beugrást egy-egy szerepbe, mert úgy gondolom, remek lehetőség a tanulásra, és arra, hogy kipróbáljam önmagam.

Nagyon tetszett az előadásban, ahogy a dj mintha keretbe foglalta volna az egészet, az unos-untalan elismételt köszönését pedig igazán könnyű volt megjegyeznem. Nem elavultak kissé a poénjai?

Elég érdekes lehet ma ezeket a szóvicceket hallani! A rendezőnek, Szurdi Miklósnak ? aki húsz évvel ezelőtt már egyszer rendezte a Grease-t ? köszönhetőek ezek a szövegek, és a betétdal is, amelyet énekelek. A mai fiatalok vagy akár a lemezlovasok számára is ódivatúnak tűnhet, amikor Fontaine a ?Sok lesz már a vaker itt, forogjon a bakelit!? és ehhez hasonló poénokkal szórakoztatja a közönséget. Kiégett, nem érdekli igazán a táncverseny sem, számára ez is csak egy hakni a sok közül. Ő maga pedig olyan, mint egy lemez, amely már rég lejárt.

Nagyon sok fiatal volt a nézőtéren. Ha valaki még sohasem látta, miért jöjjön el a Grease-re?

A történetet a mai tinédzserek talán nem is nagyon értik, mert más, sokkal gyorsabb világban nőnek fel, ahol az ismerkedés már nem a táncparketten, hanem ? nagyon sokszor ? a virtuális világban zajlik. Nekik az egész előadás olyan lehet, mintha egy kosztümös filmbe csöppentek volna. Fantasztikus a zene, a háttérben játszó zenekar a ?60-as évek bulizós, rock and roll-életérzését varázsolja a színpadra, és ezt a mai fiataloknak is érdemes átélniük. Persze mi, színészek is mindent beleadunk.