Tipli címmel tartja idei első bemutatóját a Kolibri Színház

Színpad

Tipli címmel tartja idei első bemutatóját a Kolibri Színház; a Vidovszky György rendezte ifjúsági előadást pénteken láthatja először a közönség a Kolibri Pincében.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház előadása Krausz Attila Tipli című kortárs regényéből, Tasnádi István színpadi adaptációja alapján készült. Mivel a járványügyi helyzetre tekintettel nem minden meghívottnak tudnak helyet biztosítani a színházban, internetes közvetítésen keresztül is követhető a premier.

A Tipli „személyes hangvételű (út)keresés". A történet szerint egy lakótelepen tengődő srác, Peti elhatározza, hogy külföldön próbál szerencsét, megmutatja a többieknek, hogy neki sikerülni fog, kezd valamit az életével. De hamar kiderül, hogy nem ilyen egyszerű az egész: az induláshoz pénz kell, ráadásul nem is kevés.

Vidovszky György az előadás alapjául szolgáló regényről elmondta: olyan
fiatalokról szól, akik bár a rendszerváltás utáni első években születtek, a
lehetőségeik semmivel sem lettek jobbak, mint azoké, akik a hetvenes,
nyolcvanas években kezdtek tudatukra ébredni: lerobbant lakótelep, kis fizetés,
nagy rezsi, éjszakai műszak, elvált szülők.

Mint mondta, a regény szerzője, a DSP nevű rapformáció egyik tagja maga is
nagyon hasonló körülmények közül jön, az általa megrajzolt figurák létező
alakok elegyei, a leírt helyzetek nagy része megtörtént eseményeken alapul. A
regény nyelvezete visszaadja azt a világot, amelyben ezek a fiatalok léteznek.

A színpadi megvalósításról Tasnádi István dramaturg kiemelte: a regény sok szerteágazó epizódból áll, amelyeket a színpadi adaptációban egyszerűsíteni, drámailag sűríteni kellett. Ugyanez vonatkozik a szereposztásra is, a regényben megjelenő figurákat négy színész alakítja: Bárdi Gergő, Kőszegi Mari, Krausz Gábor és Nizsai Dániel, akik több szerepet is megformálnak. A jelenetek kidolgozásában fontos szerepet játszott az improvizáció.

A DSP rapjein kívül az előadás zenéjét Monori András szerezte, a díszlet- és jelmeztervező Illés Haibo, a dramaturgi munkát Oláh Borbála Luca és Kovács Blanka egyetemi hallgató segítette.

Az előadást 15 éves kortól ajánlják.

Fotók forrása: Kolibri Színház