Aki Tallér Edina könyvében beszél ? nő, a harmincas éveiben, de messzire pillant vissza, egy kicsit lát előre is ?, úgy tartja magáról: nem tervezős alkat. ?Szeretek játszani, de azt a szerelmeskedéshez sorolom, néha az evéshez ? tudatja ?, elvégre nem csak akkor eszel, ha éhes vagy. Szokták kérdezni, ezt vagy azt, hogy és meddig tervezem, de hiába, nem tervezem, akármennyire is szeretnék tervezős lenni.? A történetmesélő a (regénybeli) életben bizonyára ilyen, de amint a saját történetét mesélni-írni kezdi, rögtön (túl)tervezőssé válik. Ahogy a három nagy fejezetet (élükön a Táplálék, Kötés, Oldás című vendégszövegekkel), a csupa egyszavas címet (köztük az alliterálókat: Ölés, Ölelés, Csont, Csomó, Tükör, Tűz, Vér, Víz, Föld, Fa, Kavics, Képek, Keringő) kieszelte, abban kísért irodalmiasság. Az éjszakai tudat parancsol, s szabadul fel nappali, rendezett képzetekké is. A testi-lelki rejtelmek erdejébe visz, majd végig ott tart az első citátum, a Szentivánéji álom a ?Lulla, lulla, lullabáj, / Semmi bű / Semmi báj / Asszonyunkra itt nem szállj? sorokat is tartalmazó részlete. De bűnek és bájnak nem lehet parancsolni. Ők maga az élet, amely A húsevőben négy nemzedék létén és tapasztalatain keresztül, egyetlen egységesített szólamban mondja ki magát.
A szöveg széttartása, egyben koherens el- és összemosódottsága az elbizonytalanítás sűrűn alkalmazott nyelvi eszközeiből is kitűnik. ?Szokták mondani azt is, hogy ezt vagy azt a kapcsolatot csak a gyerek tartja össze?; ?Állítólag a világot egyetlen fickó cipeli a hátán?; ?Állítólag nem illik nárciszt vinni vendégségbe, mert arról mindenkinek az a csodaszép görög fiú jut az eszébe?; ?Állítólag pont olyanok vagyunk, mint a saját apánk vagy anyánk? ? és még rengeteg ?állítólag?, rengeteg talán, talány, ködpára. De sorsban, konkrétumokban kovácsolva mégis, ahogy vér, tűz kovácsol. Egy nőalak ? anya, asszony ? viszonyrendjeinek összességét maga köré kerítve áll a Kalligram Kiadó újdonságának középpontjában. Rendre szót ad enyhén mitikus nagyanyjának, áldozatos anyjának, apja új feleségének, a maga nehezen befonható hajú kislányának (a női vonalon), és sokáig haldokló nagyapjának, eltűnt, majd előtűnő apjának, anyja új férjének, a saját szerelmeinek-szeretőinek, a kisfiának (a férfiregiszterben). Szót ad? Azt ki nem adná szájából, kezéből, mondataiból. Helyettük is artikulálja őket, szavaikat. Hagyományosan, gondolatjeles kezdéssel jelölt megszólalás, párbeszéd nincs a rövidregényben, noha a hősnő önmagával is állandó dialógust folytat.
A lét- és eseménytanúsító bekezdések, a röpke kommentárok általában szépek, okosak, olvasmányosak. Lappang bennük, ki is tör belőlük némi ?megművészkedés?, ám olyan szerzőé, aki már emez első kötetében is uralja prózáját. Nem csupán fülszövegíró pártfogója, hanem egyik mestere is Kukorelly Endre. Világszemléletben is, írásbeli világelsajátításban is. S persze kimutatható a ma igen jelentékeny női nézőpontú hazai epika hatása (sőt a líráé ugyancsak). A húsevő metafora nem feltétlenül a fölérendelt pozíciójú, környezetét, életének szereplőit ?felfaló? asszonyi egyedre utal. Inkább arra a (valóságosan is húskedvelő) személyre, aki a rögzítés, leírás által kebelezi be a neki rendelt mindenséget, hogy ne e mindenség kebelezze be őt.
Az erotikus fűtöttség csak egyik színe a regénynek. Kell bele a szín, mert szakaszokra tépett szerkesztésmódja, novellisztikus logikája fordulhat monotóniába. Időbontó csapongása, figurák közötti kalandozása ismétlő jellegű. Az alakok általában jól rajzoltak. Különösen a nagyszülők, valamint az anya férje, a küszöb mellett rosszul elhelyezett cipők miatt is őrjöngő, melldöngető fejes, aki nemigen tartja be, amit fennhangon ígér. A könyv legfőbb erőssége azonban a valóság leképezésének, birtokba vételének érzéki-érzékszervi bemutatása. Szemlélés, meghallás és főleg ízlelés, szaglás, tapintás: az élet-élménybeszámolót papírra vető nőalak testként értelmezi létterét. Nem pusztán szerelmi és szeretetaktusokban részes férfitestekként. Testük által lelkesülnek át a gyermekei, testben élnek teljes létet a felmenői. Ennek érdekében állnak össze a motívumok: a nagyapa vegetálása, vagy a saját test (a jól sminkelhető és fotózható arc stb.) fiziológiája.
?Az én szerelmem tiszta forradás, mindenhol csak sebhelyek.? Tallér Edina beköszönő regényében a kimondás tiszta forrása egy szójáték révén két betűvel odébb ? s mily messzire! ? játssza magát. Ez a hegek könyve. Jönnie kell a felszakításnak, a tiszta sebnek.
