„Tisztelettel és kímélettel nyúltunk az akkori hülyeségeinkhez” – Győrei Zsolt a Hamlearről

A mű alapkérdése: lehet-e egymástól távol lévő színpadi hősöket, más-más nemzetek kulturális és irodalmi kánonjának elemeit vegyíteni? Mi lesz abból, ha egy műben találkoznak a drámairodalom és a világszínház legfontosabb hősei, jelesül Hamlet és Lear király a magyar irodalom és kultúrtörténet egyik emblematikus alakjával, Bánk bánnal?

„A teljes alkotási folyamat közös volt: a darabot először a papírnak előjátszottuk, majd megpróbáltunk visszaemlékezni, és lejegyezni belőle annyit, amennyi a fejünkben maradt – fogalmazott Győrei Zsolt a Hamlear című kötet gyulai könyvbemutatóján. – Ez egy komplex együttléti forma. Ücsörögtünk, írtunk, ötleteltünk, eljátszottuk a jeleneteket, és kitaláltunk sztorikat, amelyekből a végén könyv lett” – magyarázta. Hozzátette: a munkájukban segítette őket, hogy már azelőtt ismerték egymást, mielőtt írók lettek volna. 

Zsolt már középiskolásként is sok Shakespeare-t olvasott. Shakespeare szertelen, az életöröm és a végtelen belső gazdagság kifejezésének híve. „Hasonlatai, képei, metaforái, jelenetei gazdagok és pontosak. Akármi történik egy Shakespeare-darabban, az ember megy vele. Megáll, és elgondolkodik, hogy mi miért történik. Végtelenül pontosan el lehet vele mondani az emberek közti viszonyokat, helyzeteket. Az irodalmi eszközök pedig nemcsak segítik, hanem izgalmassá is teszik ezt” – tette hozzá.

Olyan helyzeteket
választottak ki, amelyek a klasszikus Hamletből ismerősek lehetnek, például
amikor Hamlet az atyja szellemével találkozik. De ők úgy csinálták meg, hogy a
beszélgetésüket kétszer is megszakítják.

Az eredeti
darabokban az apák nemzedéke szembekerül a fiakéval. Hamlet nehéz helyzetben
találja magát az apja által rászabott kötelezettség miatt: bosszút kell állnia.
A Lear királyban szintén nemzedéki konfliktust emeltek ki, némi
csavarral: a középpontban a viszonzatlan szülő-gyermek szeretet áll.

„Az a változat,
amelyet 18–19 évesen, bohócos kedvünkben írtunk, sokkal hosszabb volt. Az
alapötlet pedig onnan jött, hogy mindkét műben van egy Gertrúd, amit viccesnek
tartottunk. Bánk bán figurája a Hamletben Horatio, a Learben
pedig Kent.”

Amikor két évvel ezelőtt, 49 évesen elkezdték újraírni a Hamleart, nem akartak elfutni az egykori infantilis ötletük elől. „19 évesen volt bennünk egyfajta zabolátlanság, aminek néhány erősen túlírt, stílusában nem eltalált és rossz megoldás lett a vége. De jó ötletek is voltak a szövegben. Ma sokkal okosabbak és mértéktartóbbak vagyunk, és nem biztos, hogy így juttatnánk érvényre a művet, de azért sem kezdtük el átírni, mert nem akartuk »kiokosítani« akkori önmagunkat. Ehelyett úgy gondoltuk: az a helyes megoldás, ha 49 évesen egy kicsit tanulni szeretnénk 19 éves önmagunktól. Tisztelni akartuk azt a két fiatalembert, akik akkor még nem tudták, hogy mi lesz belőlük. Tisztelettel és kímélettel nyúltunk az akkori hülyeségeinkhez” – fogalmazott.

Magyarországon az 1810-es és 20-as évekre tehető a Shakespeare-kultusz kezdete, a drámáit ekkoriban németről és angolról is elkezdték lefordítani. Akkor már éltek azok a fiatal alkotók, mint Vörösmarty Mihály, Arany János és Petőfi Sándor, akik az első nevezetes magyar fordításokat megalkották. Köztük volt Katona József is, akinek főhőse, Bánk bán a németek által közvetített Shakespeare-kép alapján született meg. Szerinte ez egyáltalán nem baj, mert az alakja pontos és igaz.

Írás közben gondoltak és figyeltek-e arra, hogy az a néző is megértse az előadást, aki a három alapművet esetleg nem ismeri? Schlachtovszky Csaba szerint eleinte beszélgettek erről, jegyzeteket és magyarázó részeket is írtak, de végül leszavazták az ötletet. „Arra jutottunk, hogy a darabnak önmagában is működnie kell. Anélkül is viccesnek kell lennie, hogy nem halljuk ki belőle az eredeti fordítás sorait.”

Győrei hozzáfűzte:
abból indultak ki, hogy aki a 16. század elején elment a Globe színházba, az
sem figyelt arra, hogy egy-egy szerzőtől szó szerint idéznek-e, hanem csak
arra, ami a színpadon történt. „A darab legfőbb erénye nem az, hogy más
darabokra hivatkozik, hanem hogy Őze Áron rendező fordulatos és izgalmas
történetet állítson a színpadra. Ha pedig vannak áthallások, amelyeket a néző
meghall, az pluszban jó” – tette hozzá.

A darabot a Gyulai Várszínház idei Shakespeare Fesztiváljának záró előadásaként nézhette meg a közönség.

Fotók: Kiss Zoltán. Forrás: a Gyulai Várszínház Facebook-oldala

A nyitóképen Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba. Forrás: Libri