A szombathelyi közönség számára régi ismerős és új rendezők is érkeznek a következő évadban,

Szeptember 23-án mutatják be Csehov Sirály című művét Widder Kristóf rendezésében, októberben Heinrich von Kleist Az eltört korsó című vígjátékát viszi színre Tárnoki Márk. Novemberben mutatják be Martin McDonagh Az inishmore-i hadnagy című fekete komédiáját, az előadás rendezője Nagy Péter István, decemberben pedig Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperáját Zsótér Sándor színrevitelében.

Januárban lesz látható a Hamlet hazatér című színházi nevelési előadás, amelyet Shakespeare klasszikusa és Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámája nyomán állít színpadra Némedi Árpád, és amelyet bérleten kívüli előadás keretében elsősorban általános iskolás korú diákoknak ajánlanak.

Februárban tartják a Nagyapám, Frank Sinatra című monodráma és a Kivilágos kivirradtig című, Móricz Zsigmond-regényből készült darab premierjét (rendezők: Veres András, illetve Horváth Csaba), majd márciusban David Mamet Egy kanál víz című művét, áprilisban pedig Samuel Bailey Kutyabaj című darabját (fordító-rendezők: Rusznyák Gábor, valamint Horváth János Antal). Májusban Georges Feydeau Bolha a fülbe című vígjátékát mutatják be Béres Attila rendezésében.

Továbbra is repertoáron marad A Pál utcai fiúk, a Candide, az Ájlávjú, a Szólít a szörny, az Ajándék, az Antigoné, valamint a Pornó. Az új évadban a társulathoz csatlakozik Mari Dorottya és Domonkos Zsolt, visszatér Kiss Mari, távozik Jámbor Nándor, Vlahovics Edit és Endrődy Krisztián.

Idén a Savaria Történelmi Karneválhoz kapcsolódva ismét lesz Karneválszínház, ahol augusztus 23. és 27. között a Valódi hamisítvány című vígjáték látható Hernádi Judittal és Kern Andrással a főszerepben.

Fotók: Savaria Fórum/Nagy Jácint