Nathaniel Philbrick: A tenger szívében (fordította M. Szász Anna)
2000-ben jelent meg Nathaniel Philbrick informatív és hátborzongató, A tenger szívében című könyve, amelyért ugyanebben az évben megérdemelten nyerte el a legjobb tényregénynek járó Nemzeti Könyvdíjat. Az Essex bálnavadászhajó tragédiáját feldolgozó könyvben Philbrick aprólékos oknyomozó munkával tárta fel a kicsi és öreg hajó közel két évig húzódó kálváriájának részleteit, miután azt 1820. november 20-án megtámadta egy óriás hím ámbráscet.
Ilyesmi korábban sosem fordult elő a nantucketi cethalászat történetében, ennek tükrében talán nem véletlen, hogy az Essex esete jelentette a legfontosabb inspirációt Herman Melville számára a Moby Dick megírása során, Edgar Allan Poe pedig még a horrorba hajló motívumokat is beleírta Arthur Gordon Pym, a tengerész című regényébe.
„Az Essex katasztrófája nem kalandregény. Tragédia, amely valójában a világ egyik legnagyszerűbb igaz története” – mondja Philbrick a könyve végén, amelyben alapos kutatómunka révén hátborzongató precizitással ábrázolja az Essex pokoljárásának tengerészeti, egészségügyi és tudományos aspektusait, miközben pszichológiai oldalról is elemzi a kannibalizmusig fajuló eseményeket. A könyvből készült hollywoodi kalandfilmet Ron Howard rendezésében 2015-ben mutatták be a mozik.
Alessandro Baricco: Tengeróceán (fordította Székely Éva)
1993-ban jelent meg Alessandro Baricco második regénye, a Tengeróceán, amelyet az 1958-ban született olasz író szerint „úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt, és úgy kell hallgatni, mint a tengeróceán morajlását”. A varázslatos könyv különös szereplői mind a tenger hívásának engedelmeskednek: a tenger határait kereső tudós, a festő, aki a tengert tengervízzel igyekszik megörökíteni, a titokzatos tengerész és az érzékeny lány, aki a tengernél keresi a gyógyulást. Ez a költői szépségű próza lélekemelő és melankolikus fohász a tengerhez, amelynek sejtelmes részleteiből nemcsak az óceán sokféle arca tárul fel előttünk, hanem azt is megtudhatjuk, mennyi minden lapul a hullámok mélyén.
Herman Melville: Moby Dick vagy a fehér bálna (fordította Szász Imre)
Ember és állat összecsapása, illetve az ember természeti erőkkel vívott élet-halál harca áll Herman Melville 1851-es monumentális regényének középpontjában, amelyet méltán tartanak számon az amerikai irodalom Hamletjeként. „Az amerikai irodalomban ilyen erőteljes és ekkora becsvággyal írott regény korábban nem született [...], amelynek elolvasása épp olyan bámulatos és kimerítő élmény, mint az utazás, amelynek történetét elénk tárja” – olvashatjuk a szerteágazó és rétegzett műről az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz című összeállításban.
A Moby Dick összetettségét így foglalta össze Virágos Zsolt, a Világirodalom egyik társszerzője: „Az újszerű és szokatlan szerkezeti felépítésű szöveg többszörös áttételű jelképrendszert hordoz. A realista beágyazottságú narrációt és drámai cselekményszövést taglalatszerű értekező fejezetekkel, monológrészletekkel és szimbolikus prózatömbökkel elegyítő mű a bálnavadászat drámája mellé a fanatikus hívő (Ahab kapitány) és a szkeptikus (Ishmael) vitáját helyezi.” A Herman Melville regényéből készült leghíresebb filmadaptációt a mozik 1956-ban mutatták be, John Huston rendezésével és Gregory Peckkel a főszerepben.
Sebastian Junger: Viharzóna (fordította Szentgyörgyi József)
Saját bevallása szerint Sebastian Junger egy láncfűrésszel történt fájdalmas balesetből lábadozott a kilencvenes években, aminek hatására érdekelni kezdték a veszélyes foglalkozások. Eredetileg a Massachusetts állambeli kereskedelmi halászatról akart írni, ennek kapcsán mélyedt el mindjobban annak a több napon át tomboló tengeri viharnak a történetében, amely 1991. október végén csapott le minden előjel nélkül Észak-Amerikában. Az angol oknyomozó riporter Viharzóna című dokumentumregényében nemcsak a Gloucester nevű halászfalu hétköznapi életét rajzolja meg parádés módon, hanem bepillantást nyújt a kardhalhalászok világába, veszélyes, ám nagy pénzzel kecsegtető mesterségük rejtelmeibe is.
Junger könyvének alcíme Halászok a tenger ellen, hiszen művének középpontjában az Andrea Gail nevű halászhajó és hatfős legénységének az évszázad viharával vívott emberfeletti küzdelme áll, akik végül mind odavesztek a több mint harminc méterre felcsapó tenger hullámaiban. A megrázó könyvből 1997-es megjelenése után három évvel Wolfgang Petersen készített látványos katasztrófafilmet George Clooney és Mark Wahlberg főszereplésével.
Patrick O’Brian: Kapitány és katona (fordította Sóvágó Katalin)
Az 1914-ben született Patrick O’Brien nevét elsősorban Kapitány és katona című, húsz kötetből álló monumentális regényfolyama tette ismertté, amelyet mintegy négy évtizeden át írt – az utolsó, 21., befejezetlen felvonás 2000-ben, 85 éves korában bekövetkezett halála után jelent csak meg. „A legjobb tengeri történet, amit valaha olvastam” – mondta a könyvről a legendás angol hajós, Francis Chichester, akit Erzsébet királynő azért ütött lovaggá, mert a hatvanas évek közepén kilenc hónap és egy nap alatt ő volt az első ember, aki egyedül és a leggyorsabban vitorlázta körbe a világot klipperes útvonalon.
A világ túlsó oldalán címet viselő első rész 1969-ben jelent meg, amelyből megismerhetjük a két eltérő személyiségű főszereplőt: Jack Aubrey kapitányt és Stephen Maturin hajóorvost, akiket a klasszikus zene szeretete köt össze: a tengeri csaták szüneteiben legszívesebben Mozartot hallgatnak. Patrick O'Brian könyvéből a napóleoni háborúk és az angol flotta harcai mellett többek közt hiteles képet kapunk egy 18–19. századi angol vitorlás hadihajó felépítéséről és a tengeren töltött mindennapokról is, miközben a történet hőseinek a harcok mellett a természet és az emberi lélek féktelen erőivel is meg kell küzdeniük. A regények alapján Peter Weir rendezett kiváló kalandfilmet Russell Crowe és Paul Bettany főszereplésével, amit 2003-ban mutattak be a mozik.
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger (fordította Ottlik Géza)
1952-ben jelent meg Ernest Hemingway leghíresebb könyve, Az öreg halász és a tenger, amely Santiago, az öreg kubai halász tengerrel vívott heroikus küzdelmét ábrázolja, miközben az amerikai író örök érvényű gondolatokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy az emberi lélek milyen gyötrelmeket képes elviselni a győzelem érdekében. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni” – olvashatjuk a Nobel-díjjal jutalmazott kisregényben, amelyben „a fizikai valóságot – a kátrány, a só és halvér szagát, az öreg halász görcsölő kezét, émelygését és a kimerültségtől elvakuló tekintetét, az óriási hal ijesztő halálvonaglását – a fény és víz éteri villódzása, az elszigeteltség, a dagály hullámzása ellenpontozza” – méltatja a remekművet az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz.
Szerb Antal viszont egyáltalán nem rajongott az íróért, mivel szerinte „Hemingway lírai stílusával érte el igen nagy hatását. Ma már, kellő távolságból nézve, modorosnak kell találnunk ezt a stílust, amelyből messzemenően kiküszöbölte az intellektuális elemet. Az egyszerűség a legveszélyesebb affektáció. Hemingway helyenkint már olyan egyszerű, mint egy nyolcéves kislány.”
