A színművész huszonhárom évet töltött a Vígszínház társulatában, a kultúra.hu-nak adott interjúban azt mondta: a váltásnak semmi köze az igazgatói pályázat körül kialakult helyzethez. Márciusban bejelentették: ő lesz a váci színház művészeti vezetője, ám azóta visszalépett, mert „nem megfelelőek a körülmények”. Színházi hullámvölgyekről, pálinkafőzésről és a Toldi parasztjáról is beszélgettünk telefonon.
Egy pillanat, felrakom a headsetem. Közben pálinkát főzök. Őszről maradt cefrém, akkor sokat dolgoztam, nem volt időm lefőzni, így légmentesen lezárva elraktam, és most megcsinálom.
Sok gyümölcsötök van, vagy miért főzöl pálinkát?
Mert a legjobb, ha magam készítem. Négy szilvafánk van, mondhatnám, négy szilvafás nemes vagyok, van két barackfánk, édesapám telkén birskörte terem, ebből a három gyümölcsből főzök külön-külön pálinkát, de összesen mindössze húsz-harminc litert.
Hogy bírod a színház nélküli napokat? A szinkron is leállt?
Az utóbbi három-négy évben már nagyon keveset szinkronizáltam, amik most a televízióban mennek, azok az elmúlt huszonpárév termései. Az elmúlt években inkább mozifilmeket csináltam, az állandó figuráimat: Jake Gyllenhaal, Joaquin Phoenix, Adam Sandler, Michael Pena és Kevin Hart szerepeit. De már korántsem olyan meghatározó a szinkronizálás, mint régen. Fenntartok otthon egy stúdiót, ahol reklámokat, hangalámondásokat meg tudok csinálni. Ne gondolj semmi komolyra, néhány szivacs, mikrofon, headset, amit rákötök a laptopomra.
Miért szorult háttérbe a szinkronizálás? Több volt a színházi feladat, a forgatás?
Egyszerűen nem volt rá időm. Játszottam, forgattam, évek óta kulturális műsorokat vezetek. Már a gyártásvezetők is megjegyezték néha, hogy „minek vállalsz ennyit?” Mondom, mert hívtok. Több mint húszéves színészi pályám alatt megtanultam, hogy mindig érdemes több lábon állni. A pandémiás válság is ezt igazolja: aki csupán a színházba van beágyazva, az most nem tud dolgozni, pénzt keresni. Ha viszont te vagy egy csatorna vagy márka hangja, akkor valahogy a felszínen tudsz maradni. Én nem csaptam rá senkire az ajtót, hogy ilyesmit nem vállalok, éppen ezért sok lehetőségem van.
Régen ez komoly fanyalgást váltott ki a szakmabeliekből. Ma már elnézőbbek például a reklámokat illetően?
Dehogy, az Alza reklámért megköveztek. A mai napig levelekkel bombáznak. Szerintem viszont ettől semmivel nem leszek rosszabb színész. Ráadásul a szinkronban Jake Gyllenhaalal és Joaquin Phoenixel dolgoztam, és akárhogy is, de tanultam tőlük. Agárdi Gábor mondta, hogy a színész mindig lop, elles dolgokat, aztán beépíti a saját játékába.
A Thália Színház párkapcsolati társasjátékát, a Patáliát online folytattátok. Elengedhetetlen most az online jelenlét?
Tudjuk, mi lesz ennek a vége? Sejtjük, miként változnak a színházba járási szokások, a média? Fogalmunk sincs. A színházak már jó ideje törekszenek arra, hogy az online térben is közönséget építsenek. Ha csak az én eddigi színházamra, a Vígszínházra gondolok, számos netes közvetítést említhetnék. A kereskedelmi csatornák is online sorozatokat indítanak, ami persze legfeljebb Magyarországon újdonság. A Jóbarátokból ismert Lisa Kudrownak például régen volt hasonló sorozata, amelyben egy pszichológust játszott, akihez online kapcsolódtak be a páciensei.
Miért fogalmaztál úgy, hogy „eddigi színházad”, a Vígszínház? Még tagja vagy a társulatnak.
A következő évadtól elszerződőm a Thália Színházba.
Miért?
Már tavaly év végén meghoztam a döntést, ennek semmi köze a Vígszínházzal kapcsolatban nyilvánosságra került történetekhez, az igazgatóváltáshoz. A szakszervezet vezetőjeként benne voltam a pályázatokról döntő szakmai bizottságban, ez eleve különös helyzetet teremtett, mégsem ez az oka a döntésemnek. Kihívásokat, izgalmas feladatokat remélek a Tháliában.
Huszonhárom évet töltöttél a Vígszínházban. Akadt, hogy kiváló szerepeket kaptál, máskor meg alig volt izgalmas feladatod.
Már főiskolás koromban nagyon sokat dolgoztam, főként végzős rendezőkkel. Az én személyes tragédiám is, hogy közülük ma alig néhányan vannak a színházi fősodorban. Amikor a Vígszínházhoz kerültem, Marton László, az osztályfőnököm mindig azzal nyugtatott, hogy „még fiatal vagy, kölyökképű, majd megismernek a rendezők, légy türelmes”. Öt évig kellett várnom az áttörésre, Martin McDonagh Alhangyájára, amit Forgách Peti rendezett. Valóban hullámzó volt. Szerintem A hetvenkedő katona környékén értem férfivá, mármint színpadi értelemben, de attól kezdve sem lett kiegyenlítettebb a pályám a Vígben. Általában aki velem dolgozott és megszeretett, az hívott a következő munkáiba is. De a Vígben a rendezők jöttek-mentek. Hiába szerettük meg egymást Kamondi Zoltánnal a Mindent anyámról próbáin, a következő terve, az újrafordított Lüszisztráté kútba esett. Szerettem volna forgatni, de az is hol sikerült, hol nem. Több filmbe is beválogattak, majd szakmai vagy finanszírozási problémák miatt végül nem indult el a forgatás…Azokat a munkákat hiszem el, amikről már kiállítottam a számlát.
Viszont remekül sikerült az egyszemélyes Toldi előadásod. Hat éve fut a Pesti Színházban.
2013-ban mutattuk be A hetvenkedő katonát a Pesti Színházban. Hihetetlen energiákat mozgósító, izgalmas, de megosztó előadás volt, aminek szerintem voltak vitathatatlan érdemei. Azt hittem, na, akkor most beindul a dolog. Ehhez képest átjöttek az akkor épp’ igazgatóváltáson átesett Nemzeti Színház egykori művészei, és sorra kapták a főszerepeket, mi meg statisztáltunk. Félreértés ne essék, tisztelem, becsülöm őket, sokan barátaim közülük. De tény, hogy akkor Alföldi Róbert rendezett például egy Julius Caesart, amiben Fesztbaum Béla, Mészáros Máté, Telekes Péter és én a hátsó sorban álltunk, és esett ránk az eső. Ezt mi így éltük meg, a színész az ilyen. Akkor nagyon kellett törnöm a fejem, hogy milyen feladatot találok magamnak. Tudtam a trágár Toldit, amivel néha ittasan színész bulikban hakniztam, és jókat röhögtek a kollégák. A Vígben korábban már felmerült, hogy meg kellene csinálni a Toldit, én pedig bedobtam Eszenyi Enikő igazgatónak, hogy megcsinálom én. Merthogy nekem nem lesz jövőre munkám – mondta az egyik szerződtetésnél. Úgyhogy tizenkilencre húztam lapot. Enikőnek tetszett az ötlet, javasolta, hogy filmes eszközökkel csináljuk meg. Eszembe jutott jóbarátom, Paczolay Béla, aki szívesen vállalta a rendezői munkát. Nem hittük, hogy ekkora siker lesz. Amikor Enikő ismertette a társulattal a következő évadot, bejelentette, hogy bemutatjuk a Toldit. Mire Stohl Andris odaszólt, hogy „Jó, de ahhoz kellene egy paraszt!” Mondom: „az én lennék”. De tényleg nem reméltük, hogy ennyire beletalál. Molnár Piroska egyszer kedvesen gratulált az előadáshoz, és érezhető volt, hogy valóban lelkesedik érte. Erre felbátorodtam, és kérdeztem tőle, hogy mit fogok most csinálni. Most akkor mindig legalább ekkorát kell dobnom? Mire azt felelte: jaj, nem, Gábor, most megint jön tíz keserves munka, és utána egy talán sikerül. És valóban így lett.
Keresgéltél ezalatt, míg a Vígben nem volt izgalmas feladatod?
Nem, mert közben folyton dolgoztam. Ha a színházban nem kaptam jó szerepet, akkor egyfolytában szinkronizáltam. Amikor a Vígszínházban három főszerepem volt egymás után, tönkrementem anyagilag. Lehet, hogy hülyén hangzik, de a három főszerepből nem tudtam eltartani a feleségem, a két gyerekem, fenntartani a házat, a két autót. Mert ahhoz kellett a szinkron, a reklámok, a forgatás. Ez az egyik része, a másik, hogy amikor úgy éreztem, elszerződnék, nem nagyon hívtak máshová. Legalábbis oda, ahova szívesen mentem volna. Most, mikor hívnak, már hozzászoktam a szabadsághoz, a Thália Színház pedig akceptálja ezt.
Igaz, hogy a Toldi hozta meg neked a televíziós műsorvezetést?
Igen. Doncsev András, az M5 akkori csatornaigazgatója látta az előadást, ahogyan Hábermann Jenő, a Magyar Krónika producere is. Meghívtak egy ebédre, ahol elmondták az elképzeléseiket. Illetve Kerényi tanár úr elképzeléseit, aki akkor még élt, és megálmodta a műsort. Sokat hezitáltam rajta, hogy elvállaljam-e. De van nekem egy lelki, szellemi vezetőm, Hegyi Barbara, lehet, hogy jobb, ha életvezetési tanácsadónak hívom?! Ő azt javasolta, hogy vállaljam el, és jól tettem. Nagyon sokat adott nekem a műsor, érdekes emberekkel kötött ismeretségeket, remek beszélgetéseket.
Nagyon szeretek olvasni, de alig jut rá időm. Szépirodalmat ritkán forgatok, inkább sok mást, például történelmi témájú vagy tudományos könyveket. Múltkor az ikerkutatásról forgattunk, hihetetlen érdekes volt, engem elképesztően foglalkoztatnak ezek a témák, az érdeklődésem és a kérdéseim valós kíváncsiságból fakadnak.
Most ért véget a Bátrak földje sorozat, ebben egy borász gazdát játszottál. Miként talált meg a feladat?
Az utolsó pillanatban hívott be castingra a kereskedelmi csatorna. Elmentem, másnap felhívtak, hogy tudnék-e szakállt növeszteni, mondtam, tudnék, harmadnap leszerződtünk. Nem bántam meg, jó feladat volt, ami egészen váratlanul adódott.
Velem valahogy mindig így van, néha csak úgy megnyílnak ajtók. A váci színház művészeti vezetése is hasonló volt. Régóta gondolkodtam rajta, hogy érdemes lenne megpályázni egy kisebb színházat esetleg vidéken. Felmerült, hogy Vácra keresnek valakit, el is készítettem a koncepciómat. Azóta persze kiderült, hogy ez most Vácon – financiális és egyéb okok miatt – nem valósulhat meg, így arról letettem. De nem csüggedek, majd adódik máshol más.
