Simon Lajos, a színház igazgatója elmondta: a nagyszínpadon négy bemutató lesz. Az évad szeptember 21-én kezdődik Csiky Gergely Buborékok című színművével. Novemberben láthatják a nézők a Hja, kérem, a nő, az nő! című zenés analízist a női lélekről. Januárban adják elő A főszereplő című krimivígjátékot, márciusban pedig Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című operettjét.
Az igazgató közölte: kicsit könnyedebb évadot állítottak
össze, megtartva a minőségi szórakoztatás elvét.
Három premiert – Woody Allan: Játszd újra, Sam!, Bernard Slade: Még egyszer veled, ugyanitt és George Bernard Shaw: Warrenné mestersége című darabját – a kamaraszínpadon mutatnak be.
A Felolvasószínházban Szmodis Jenő: Őrültek szigete
című parabolája mellett két helyi szerző munkája kerül színre, T. Pataki
László: Te kit szerettél, Ádám? című színpadi játéka és Marschalkó Zsolt
Kaméleonidász című drámája.
Susán Ferenc produkciós igazgató szólt arról, hogy hat szóló előadás is műsoron lesz: a Balkáni gerle, a Segítség, megnősültem, Pindroch Csaba önálló estje, a Rózsa story, Háy János: Nehéz című drámája, a Pustol a hó, avagy könnyű neked, Szarvas Józsi..., valamint Eperjes Károly pódiumestje, Az igazat mondd, ne csak a valódit címmel.
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban ötven
előadást mutat be valamennyi korosztály számára, közülük a teátrum kávéházban
márciusban és májusban Petőfi Sándorra és Madách Imrére emlékeznek születésük
200. évfordulóján, a Petőfi, a légtornász és Laczkó Pál: Szalmakomisszár
című darabjaival.
Hat felnőtt-, négy ifjúsági és egy gyermekbérlet lesz, és
újdonság a Vidor családi matiné, amely három meseelőadással szórakoztat.
Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a sajtótájékoztatón
az eltelt tíz évad számait ismertetve közölte: 59 bemutató, 1200 előadás
Salgótarjánban, Nógrád megyében, az ország különböző pontjain, valamint a
Kárpát-medence 130 településén és 400 ezer néző.
Mint mondta, a salgótarjáni színházkedvelők által szeretett színház folyamatosan fejlődik, kialakítottak egy új kamaratermet, a megvalósítandó álom pedig az önálló kőszínház.
A nyitókép forrása a Zenthe Ferenc Színház Facebook-oldala.