456 éve zajlott a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye, amelyben a mintegy tizenötszörös túlerőben lévő oszmán hadsereg ostromolta az erődítést. Az 1566-os ostrom hősei előtt ebben az évben is tíz helyszínen több mint kétszáz hagyományőr tiszteleg azzal, hogy hadijátékon eleveníti fel az egykori történéseket.

A 16. században a gyulai vár Eger és Szigetvár mellett a három legjelentősebb végvár egyike volt. Kerecsényi László és mintegy 2-2,5 ezer várvédője hősi tettet hajtott végre azzal, hogy a nagyjából tizenötszörös túlerővel szemben a magyar hadtörténetben páratlanul hosszú ideig, 63 napon át tartotta a gyulai várat. Az ostromnak Kerecsényi László várkapitány és Pertev pasa, Szulejmán sógora megállapodása vetett véget: a várbeli készletek fogyása és a kitörő vérhasjárvány miatt szabad elvonulás fejében adta át a várat a magyar hadvezér. A törökök azonban megtámadták a kivonuló sereget, az emberek többségét megölték vagy fogságba hurcolták. Kerecsényit láncra verték, előbb a szigetvári török táborba, majd Nándorfehérvárra vitték, ahol kegyetlenül megkínozták, és néhány hónapnyi rabság és kiszabadításának eredménytelen kísérletei után végül kivégezték.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ szervezésében a Gyulai Végvári Napokon – Magyarország egyik leglátványosabb hadijátékaként –

tíz helyszínen több mint kétszáz hagyományőrző közreműködésével játsszák újra a gyulai vár 1566-os ostromát július utolsó hétvégéjén, a történések élő kommentálásával és magyarázatával.

A program gerince az elmúlt években megszokottat követi: a jelenlévők megismerhetik a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézik számukra a kor harci szellemét. Elmesélik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit, a védők és az ostromlók életét. Az érdeklődők idén is benézhetnek a Várkertben táborozó hagyományőr egyesületek sátraiba, testközelből ismerhetik meg, hogyan öltöztek, mit ettek, hogyan szórakoztak közel ötszáz éve.

A rendezvény ebben az évben is a hagyományőrök felvonulásával indul, akik a Kossuth téren és a Vízügyi Igazgatóság előtt díszsortűzzel is tisztelegnek majd a 16. századi várvédők előtt.

A hétvége legérdekesebb, leglátványosabb része idén is az a hadijáték, ami az 1566. július 2-án kezdődött ostromsorozat momentumait eleveníti fel.

A rendezvény főkapitánya, Magyar István készíti elő az ostromot, amelyet tizenöt, Egerből, Szigetvárról, Gyuláról, Várpalotáról, Kisnánáról, Romhányból, Nagytályáról, Pécelről, Maglódról, Tatáról, Nagyecsedről érkező hagyományőrző csoport játszik újra. A csaták során a filmekben is használatos pirotechnikai speciális effekteket, lövéseket, becsapódásokat megjelenítő termékeket, fényeffekteket és fütyülő csöveket használnak fel.

Annak érdekében, hogy a robbanások még látványosabbak és élethűbbek legyenek, a pirotechnikai eszközökön kívül lisztet és virágföldet is használnak. 

Az ostrom újrajátszását az egykori történések felidézésével prof. dr. Csikány Tamás ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettese kommentálja élőben.

Esténként a vár egyik oldalán könnyűzenei koncertekkel, Majka és Curtis, a Kárpátia, az Ocho Macho, a The Carbonfools, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák fellépésével, míg az erőd túlsó felén, a sátortáborban pedig hagyományőrző mulatozással várják a közönséget. A várban és a Várfürdőben megrendezett események kivételével a programok ingyenesek.

A Gyulai Végvári Napok részletes programja itt böngészhető végig.

Nyitókép forrása: Facebook/vegvarinapok