Térhatás címmel a Deák17 galériában állítják az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Vizuális kultúra témájának legjobb pályaműveit június 3-ig.

„Háromdimenziós térben élünk, mozgunk, tevékenykedünk. Ez életünk színtere éppúgy, mint a végtelenség. A térhatást átéljük, elképzeljük, létrehozzuk, rajzzal, építéssel és fantáziával” – Zombori Béla, a Vizuális kultúra OKTV versenybizottságának ügyvezető elnöke ezekkel a szavakkal vázolta fel az idei középiskolai verseny tematikáját. A legjobb pályaműveket a Deák17 Galéria Térhatás kiállításán csodálhatjuk meg.

A tizenéves versenyzők a térrel kapcsolatos egyéni érzéseikről, véleményükről, tudásukról adtak számot a képző- és alkalmazott művészet műfajaiban. A tartalmas kiállításon azonban nem csak képzőművészeti alkotásokat láthatunk: a rajzokon, festményeken túl háromdimenziós logotípiákat, ruhadarabokat is megtalálunk. A verseny idei újítása alapján a diákok pályázhattak társasjátékokkal is, amelyeknek meghatározó eleme a térrel való játék, ezen kívül az ideális iskolai tereket is elképzelhették, megtervezhették.

A Térhatás témát bemutató kiállítás nem is kerülhetett volna jobb helyre, mint a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria. Lassan egy évtizede a Fővárosi Önkormányzat egy olyan intézményt álmodott meg, ahol a gyermekek tematikus – akár pályázati felhívás keretén belül létrejött – tárlatokon maguk is kiállíthatják munkáikat, vagy éppen őket érintő témákat feldolgozó kiállításokat tekinthetnek meg, emellett pedig fontos útmutatást kaphatnak, hogy merre is fejlődhetnek tovább a különböző művészeti irányzatok között.

A Térhatás június 3-ig látogatható ingyenesen a budapesti Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában.

Nyitókép: A Deák17 Térhatás című kiállítása. Fotó: Deák17 Galéria