54a49814-c487-4da9-8c8c-bcf47a12139b.jpg

Tizenhárom premiert ígér a Pécsi Nemzeti Színház

Egy ősbemutatóval, klasszikus és kortárs darabokkal, összesen tizenhárom premierrel, köztük hat nagyszínházi produkcióval várja a közönséget a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2024/25-ös évadban – közölte a társulat igazgatója a teátrum évadnyitó sajtótájékoztatón.

Lipics Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy októberben ünneplik a teátrum fennállásának 130. évfordulóját, ebből az alkalomból pedig – a megnyitóhoz hasonlóan – ismét bemutatják Erkel Ferenc Bánk bán című operáját. Kocsár Balázs karmester, a PNSZ operaigazgatója kiemelte, hogy az opera arról szól, miként lehet a közismert, népszerű műveket időről időre magas minőségben bemutatni. A darabot az eredeti formájában mutatják be, ahogy azt Erkel Ferenc megírta.

Vidákovics Szláven, a teátrum művészeti vezetője azt emelte ki, hogy előadásaikkal igyekeznek minden korosztályt megcélozni, a jubileumi évadban pedig új tagok is bemutatkoznak a publikumnak. A Színház- és Filmművészeti Egyetemről négyen is Pécsen töltik gyakorlati évüket: Árki Lili Katalin, Bartus Berci, Lipics Franciska és Tóth Norbert mutatkozik be ennek keretében a mecsekaljai közönségnek, míg a végzettek közül Balaskó Bence és Juhász Bence került a társulathoz.

Plusz egy premier

A teátrum korábbi tájékoztatása szerint hat új nagyszínházi produkciót, hat kamaratermi és egy stúdiószínházi előadást tűznek műsorra, de a művészeti vezető felhívta a figyelmet arra, hogy az évad során egy tizenharmadik előadást, Werner Schwab Elnöknők című produkcióját is bemutatják Vincze János rendezésében. A nagyszínházi produkciók közül elsőként szeptemberben A Pál utcai fiúk kerül színre. A zenés darabot, amelyet Molnár Ferenc azonos című regénye alapján Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián készített, Vincze Balázs rendezi. Októberben a Kocsár Balázs által dirigált Pannon Filharmonikusok közreműködésével, Fejes Szabolcs rendezésében mutatják be Erkel legendás operáját, majd még ugyanabban a hónapban Szente Vajk Legénybúcsú című vígjátéka érkezik Pécsre Vidákovics Szláven, a PNSZ művészeti vezetőjének rendezésében.

Táncbemutatók, drámák, vígjátékok

A Pécsi Balett táncosai novemberben a notre-dame-i toronyőr történetét mesélik Vincze Balázs rendezésében és Szabó Márton koreográfiájával, majd decemberben Shakespeare Rómeó és Júliája elevenedik meg Lipics Zsolt színrevitelében.

Februárban lesz az évad utolsó nagyszínházi premierje Pécsen, amikor László Miklós Illatszertár című műve kel életre Vidákovics Szláven rendezésében. A kamarateremben Fényes Szabolcs és Romhányi József zenés mesejátéka, a Hamupipőke kerül színpadra szeptember végén Nina Kleflin zágrábi rendező közreműködésével, majd pár héttel később Dan Gordon drámája, az Esőember premierjét tartják ugyanott Bagó Bertalan rendezésében. Aldo Nicolaj Hárman a padon című kétfelvonásos vígjátékát először december első felében tekinthetik meg a nézők a kamarában Bakos-Kiss Gábor rendezésében, majd februárban a Pécsi Balett művészeinek tolmácsolásában – Molnár Zsolt koreográfiájával és Vincze Balázs rendezésében – elevenedik meg Milne halhatatlan története, a Micimackó.

Pécs „nekem a város mindörökké” címmel tartanak ősbemutatót a PNSZ kamaratermében jövő év áprilisában. A Tóth Zoltán rendezésében megvalósuló, számos emblematikus pécsi zenekar és költő – köztük a Punnany Massif, a Kispál és a Borz, a 30Y, a Szélkiáltó, valamint Csorba Győző, Weöres Sándor, Bertók László és Takáts Gyula – dallamaira és írásaira épülő előadás célja a pécsi költők és zenészek művészetének bemutatása.

A kevesebb mint száz férőhelyes N. Szabó Sándor-teremben Sławomir Mrożek lengyel drámaíró Emigránsok című abszurd kétszemélyes játéka elevenedik meg. A pincében élő értelmiségi és munkásember történetét először novemberben láthatja a közönség Tóth András Ernő rendezésében.

Hatvanöt éves a tánctársulat

Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy az Eck Imre által alapított tánctársulat is hatvanöt esztendeje működik már a teátrum épületében. Kiemelte, hogy idén is igyekeznek mozgással megjeleníteni az emberi érzelmeket, s ebben az évadban is kiemelten kezelik a gyerekek megszólítását. Közölte, hogy A notre-dame-i toronyőrt korszerűsített formában adják elő a nagyszínházban, míg a kamaratermi Micimackó is színvonalas produkciónak ígérkezik, ugyanis a tánctársulat kiváló karaktertáncosokkal rendelkezik.

Vincze Balázs, a balett-társulat művészeti vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény falai között idén 19. alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót szeptember 4. és 8. között, annak keretében pedig öt nap alatt nyolc társulat lép színpadra. A rendezvény ideje alatt – mások mellett – budapesti, debreceni és győri táncosokkal is találkozhat a közönség.

Ez is érdekelheti

Virtuózok gazdagítják az Anima Musicae évadát

Tradíciók és reményteli lendület – a 2025/2026-os évadra is meghirdeti Animato és Grandioso bérletét a zene lelkéről elnevezett együttes. Nagy sikernek örvendő Nádor termi vendégkoncertmester-bérletükön a legkiemelkedőbb hazai kamarazenekarok vezetőit, zeneakadémiai sorozatukon pedig ezúttal is világhírű élvonalbeli szólistákat hívtak vendégül.

Bartoli, Kaufmann és Harding – visszajáró zsenik a Müpában

A Müpa 2025/26-os évadában szerepel mások mellett Cecilia Bartoli, Jonas Kaufmann, Daniel Harding és Víkingur Ólafsson is. Bemutatja operáját az Oscar-díjas Tan Dun, és a jövőre 100 éves Kurtág Györgyöt is megünneplik.

Több mint negyven koncertet adnak a Pannon Filharmonikusok az új évadban

Csütörtökön kezdi meg új évadát a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ): a pécsi Kodály Központban Sosztakovics Ünnepi nyitányát, Mozart hárfára, fuvolára és zenekarra írt versenyművét, valamint Hugo Alfvén IV. szimfóniáját adják elő Kesselyák Gergely vezényletével, Zofia Neugebauer fuvola- és Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész közreműködésével.

A @LL3t4rgIA lesz a Vígszínház jubileumi évadának első bemutatója

Megkezdte jubileumi évadát a budapesti Vígszínház; a 130. szezon első bemutatója ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a @LL3t4rgIA lesz, míg a Pesti Színházban a Madame Tartuffe című darabot Kincses Réka állítja színpadra.