A nyári színház öt Balaton-parti településen számos teátrumi előadással és koncerttel várja az érdeklődőket június második felétől.

Az évad június 19-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Neil Simon Furcsa pár című előadásával indul. A repertoár május végéig folyamatosan bővül, de az már most látszik, hogy a Kultkikötő ezúttal is egy sokszínű és tartalmas évaddal várja vissza a közönséget.

A Balaton leghosszabb kulturális programsorozatának műsortervében a könnyűzenei koncerttől kezdve az „érzelmektől izzó színházi estén” át Szókratész védőbeszédéig sokféle műfaj, számos ismert és elismert művész fellelhető.

A nyár folyamán színpadra lép Mácsai Pál, Thuróczy Szabolcs, Makranczi Zalán, Koltai Róbert, Trokán Nóra, Klem Viktor és a L’art pour L’art Társulat. Koncertet ad a GRUND – vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár, a Tátrai Band és mások mellett a Kökény Attila Akusztik is.

A járványhelyzetre tekintettel minden Balatonföldvárra, Balatonboglárra, Balatonszárszóra, Balatonfenyvesre és Badacsonyba tervezett programot szabad téren tartanak.

A Kultkikötőről bővebb információk a kultkikoto.hu weboldalon olvashatók.

Kiemelt kép: Kultkikötő/Furcsa pár