A szeptember 4-ig tartó kulturális seregszemle központi helyszíne a Kossuth tér és a Móricz Zsigmond Színház lesz: a belváros szívében tizennégy koncertet és két színházi előadást, a kőszínházban pedig a magyarországi színházak legkedveltebb vígjátékait és komédiáit láthatja majd a közönség.

A fesztivál hivatalos honlapján, a www.vidor.eu oldalon olvasható információk szerint a belvárosi nagyszínpad előtti, elkerített térre csak karszalaggal lehet belépni, amelyet előzetes regisztráció után, védettségi igazolvánnyal lehet igényelni az erre kijelölt regisztrációs pontokon.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, Bige László, a Bige Holding Csoport elnök-vezérigazgatója, a Vidor Fesztivál főszponzora, és Kirják Róbert, a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a Vidor Fesztivál sajtótájékoztatóján.

A nagyszínpadi koncerteken, valamint a védettségi igazolvány nélkül is látogatható Vidor-kertben a könnyűzenei élet ismert formációi lépnek színpadra, a világzenei vonulatot horvát–portugál, argentin–francia, osztrák, görög, Burkina Fasó-i együttesek és előadók képviselik.

A korábbi évhez hasonlóan lesz lovasszínház, de a programokba bekapcsolják a szabadtéri színpadot, a Bencs-villát, a nemrég elkészült színháztörténeti múzeumot és pódiumszínpadot is. A hagyományoknak megfelelően megtartják az ingyenes Kossuth téri filmvetítéseket. A fesztivált irodalmi események, bábelőadások színesítik.

A kilencnapos rendezvény helyszínein és a köztereken mutatványosok, élőszobrok és artisták szórakoztatják az érdeklődőket, a Vidor-faluban pedig gasztronómiai élvezeteknek hódolhatnak a látogatók.

Képek forrása: a Vidor Fesztivál Facebook-oldala