A Nemzeti Színház 2014-ben rendezte meg először a MITEM-et, amely mára tényezővé vált a nemzetközi színházi közegben, a budapesti közönség pedig a világ színházi élvonalával találkozhat majd. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a MITEM alapítója közölte: 2500 év kulturális ívét fogják felfesteni Euripidésztől és a Mahábharatától a kortárs szerzőkig.

Mint hangsúlyozta, ez a színházi találkozó nem a versengésről szól, hanem a hidak, kapcsolatok építéséről. A szervezők célja ezért, hogy a MITEM nyitott fesztivál legyen minden szempontból, hogy a legkülönbözőbb színházi nyelveket felvonultatva megmutassák a világszínházat az összes árnyalatával, útkeresésével. De még ennél is fontosabb a gondolati nyitottság.

Vidnyánszky Attila a Kultúra.hu-nak elmondta: a tavalyi olimpiát Oroszország és Japán közösen szervezte. A találkozó csaknem fél éven keresztül kínált különböző színházi programokat több mint húsz városban. A Budapestre tervezett Olimpiáról úgy fogalmazott: sokszínű fesztiválban gondolkodnak, amelybe bevonják a többi színházat is. „Azt szeretnénk, ha a színházak maguk választanák ki, hogy mely külföldi társulatot látnák szívesen. Mindenki a maga színházeszményének és világképének megfelelő intézménnyel kezdeményezhet együttműködést, ebbe nem szólunk bele.”

A pénzügyi háttérre vonatkozó kérdésre a főigazgató elmondta: nagyobb részt a magyar államnak kell finanszíroznia a találkozót, erre van kormányzati szándék. Vidnyánszky Attila hozzátette, a Nemzeti Színház négy saját előadását – Rocco és fivérei, Médeia, Tartuffe, Macskajáték – mutatja be a találkozón.

A MITEM idei díszvendége, Theodorosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia alapító-igazgatója Ámor című darabját hozza el az athéni Attisz Színházból. Elmondása szerint a gazdasági és társadalmi válságra reflektáló kamaraelőadás során minden eladóvá válik: még a szerepek, a ruhák, a gondolatok is, talán csak a szerelem jelent kivételt. Terzopulosz a sajtótájékoztatón jelentette be azt is, hogy a 10. Színházi Olimpiát Budapesten rendezi meg 2023-ban.

Kulcsár Edit dramaturg, a MITEM főszervezője a fesztivál programjából kiemelte a német színházak vendégjátékait: Sebastian Hartmann egyik legújabb rendezése, a Bűn és bűnhődés a Staatshausspiel Dresden előadásában lesz látható, Michael Thalheimer és a Berliner Ensemble pedig a Médeiával érkezik.

Erős lesz a frankofón színházi jelenlét is: Valere Novarina Képzeletbeli állat című produkcióját hozza el, Victoria Thierrée Chaplin Bells&Spells című darabjával vendégszerepel, Omar Porras pedig a svájci Théatre Kléber-Mélau társulatával mutatja be Mesék meséje című produkcióját.

Omar Fetmus, az algériai színházi élet „motorja” kamaradarabjában sok humorral ábrázolja az algériai művészek nehéz életét, visszatér a kijevi Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház, majd hét és fél órás előadás során mutatják be indiai-olasz koprodukcióban a Mahábharáta történetéből készült, kathákali stílusú táncelőadást.

Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának igazgatója elmondta, a MITEM-en Szőcs Géza Raszputyin című darabját adják elő az orosz-tatár Szardar Tagirovszkij rendezésében.

Fekete Péter a Vietnámból érkező A O Show-ra hívta fel a figyelmet: a cirkusz- és a színházművészet határmezsgyéjén mozgó produkcióból hat előadást terveznek a Fővárosi Nagycirkuszban vagy egy mellette felvert cirkuszi sátorban.

A MITEM előadásaira január 27-től indul a jegyértékesítés.