A Paprika Studios és az RTL Magyarország 2024-ben is meghirdeti Kelet-Közép-Európa legnépszerűbb nemzetközi televíziós sorozatötlet-pályázatát, a Hypewritert.

A hatodik alkalommal megvalósuló, idén megújult pályázati feltételekkel induló verseny célja, hogy felkutasson vadonatúj tévésorozat-ötleteket és azok tehetséges alkotóit. A győztes díja 10 ezer euró, pályaművéből pedig először forgatókönyv, majd ez alapján pilotepizód készülhet, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé kerülhet. A Hypewriterre május 27-től július 30-ig lehet jelentkezni. 

A pályázatoknál elvárás, hogy azok összhangban legyenek a kelet-közép-európai kereskedelmi televíziós trendekkel, emellett fontos szempont lesz az is, hogy a történet napjainkban játszódjon, és olyan televíziós műfajt – például krimit, drámát, vígjátékot vagy éppen dramedyt - célozzon meg, amely széles körű nézői érdeklődésre számíthat. A pályázók által benyújtott csomagnak tartalmaznia kell karakterleírásokat is.

2024-ben kétfordulós lesz a kiválasztási folyamat. Az első szakaszban a Paprika Studios és az RTL csapata előválogatja azt a legjobb 15 pályaművet, amelynek alkotói online workshopon és elődöntőn vesznek részt. Közülük kerül ki aztán az a 8-10 pályázó, akik az októberben Budapesten megrendezendő pitchfórumon a zsűri előtt mutathatják be ötleteiket. 

Az angol nyelven zajló döntő nem csupán verseny, de a résztvevők számára bemutatkozási lehetőség is a szakmabeli meghívott vendégek, valamint a sajtó képviselői előtt.

Részletek a pályázatról itt.