Nemes Nagy Ágnes verseiből és prózáiból készített, egyedi válogatáskötettel ajándékoz meg tízezer középiskolást és egyetemistát a költő születésének 100. évfordulója alkalmából a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft.

A két vállalat a centenárium alkalmából a 20. század egyik legjelentősebb alkotójának verseiből és prózaműveiből készített egyedi válogatáskötetet.

A kezdeményezés célja, hogy a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alkotásai minél több fiatal olvasóhoz eljussanak. „Nemes Nagy Ágnes a korszak egyik legnagyobb alakja, akinek lírája, esszéi a mai napig nagy hatással vannak az olvasók újabb és újabb generációira” – hangsúlyozzák a szervezők.

A Szilánkos fényjelek címmel, Ferencz Győző szerkesztésében megjelenő, kereskedelmi forgalomba nem kerülő kötetet térítésmentesen bocsátják a magyar középiskolások, főiskolások és egyetemisták rendelkezésére.

A  Libri 2021-ben hívta életre a kezdeményezést, akkor Mészöly Miklós öt novelláját adták ki egy exkluzív kötetben, Nem felelt meg neki címmel.

A most megjelent Nemes Nagy Ágnes-kötetet a diákok péntektől, érvényes diákigazolványuk felmutatásával vehetik át Ünnepi Könyvhét helyszínein, valamint országszerte a Libri 55 könyvesboltjában, a készlet erejéig.