Tízmilliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a Pannónia Ösztöndíjprogramban, melynek célja, hogy a magyar egyetemisták, oktatók külföldi tapasztalatokat szerezhessenek a világ vezető egyetemein.

Harvard Egyetem Shutterstock.jpg
Diplomaosztó ünnepség a Harvard Egyetemen. Fotó: Jannis Tobias Werner / Shutterstock

Hankó Balázs, felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár beszédében kiemelte, nem hagyják, hogy az Európai Bizottság politikai játszmái, kettős mércéi beszűkítsék a fiatalok lehetőségeit. „Nekünk a magyar egyetemisták, diákok az elsők, és azt szeretnénk, hogy ők legyenek a legsikeresebbek.” A program során havi 350–500 ezer forintos ösztöndíjjal támogatják a résztvevőket, így mintegy nyolcezer diáknak, oktatónak és kutatónak teszik lehetővé, hogy a világ vezető egyetemein nemzetközi tapasztalatokat szerezhessenek.

A forrás 20 százaléka, azaz kétmilliárd forint pedig arra szolgál, hogy a világ 250 legjobb egyetemének valamelyikére jussanak el a magyar diákok, oktatók és kutatók. Hozzátette, hogy a megújult magyar felsőoktatásba második éve több mint 120 ezren jelentkeztek, ami jól mutatja a fiatalok bizalmát és a modellváltás sikerét. „Ígérjük, hogy ránk a továbbiakban is számíthatnak. A támogatói döntések megszülettek, megnyíltak a lehetőségek a diákok számára, biztatok mindenkit, hogy jelentkezzenek a Pannónia Programba, éljenek vele bátran!” – zárta beszédét az államtitkár.

Czibere Károly, a Tempus Közalapítvány (TKA) kuratóriumának elnöke megköszönte az ágazatirányítás és a modellváltó intézmények együttműködését a program kidolgozásában. A folyamatos párbeszédnek, közös gondolkodásnak köszönhetően megszülettek azok a prioritások és hangsúlyok, amelyek a Pannónia Programot megkülönböztetik az Erasmustól. Jobb lehetőségeket biztosít a résztvevőknek: magasabb ösztöndíjak, több választható ország és garantált kreditelismerés segíti az egyetemisták külföldi tanulmányait. A TKA kuratóriumának március 7-i döntése alapján mind a 21 modellváltó egyetem részesül támogatásban, az egyetemeket pedig már értesítették a támogatások mértékéről és feltételeiről.

Horváth Zita, a Magyar Rektori Konferencia Modellváltó Tagozatának elnöke, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, a Pannónia Program nagy segítséget nyújt abban, hogy az egyetemek kapcsolatai ne szakadjanak meg a külföldi intézményekkel, és a fiatalok az Európai Bizottság diszkriminatív döntése ellenére is lehetőségekhez jussanak, hiszen az elmúlt években szinte megkétszereződött a mobilitási programok iránti kereslet. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem az Erasmus helyettesítőjeként tekintenek a programra, hiszen „az Európai Unió teljes jogú tagjaként, a magyar hallgatói létszám több mint kétharmadát és a kutatói-oktatói létszám szintén kétharmadát felölelő modellváltó egyetemek polgárai teljes joggal vehetnének részt ezekben a programokban, amelyekből most kizártak minket”. A sikeres pályázati időszak után jelenleg a bilaterális szerződések megkötésén dolgoznak, hogy a fiatalok, az oktatók és a kutatók már 2024 őszétől igénybe tudják venni a Pannónia Program által kínált lehetőségeket.

Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint „az Erasmus és Horizont Programokat érintő helyzet kritikus fordulóponthoz érkezett”, ha az őszi félévben nem folytatódhatnak, az komoly hátrányt jelentene a magyar diákok számára. „A magyar egyetemisták oktatáshoz vagy európai hallgatói szolgáltatásokhoz való hozzáférésének korlátozása nem elfogadható.” Az elnök kiemelte továbbá, hogy üdvözlik a Pannónia Program megalkotását, és nagy előrelépésnek tartja, hogy a hallgatók külföldi tanulmányait teljes mértékben elismerik a hazai egyetemek a kreditek beszámításával.