„A Nemzeti Színház társulata a szomszédunkban kialakult, drámai helyzetre való tekintettel a következő időszakban többször is műsorra tűzi a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Magyarországon tartózkodó társulatának vendégjátékát, az Örkény István műve alapján színre állított Tóték című előadást” – közölte a színház. A nézők jelenlétükkel a beregszászi társulatot támogatják – írják a közleményben.

A Gyulai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház közös produkcióját 2014. október 6-án mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében.

Az eredetileg tervezett március elsejei előadás mellett 2-án, 3-án, 5-én, 6-án, 11-én, 13-án és 18-án játsszák a Nemzeti Színházban a darabot, amelyről további információ ezen a linken érhető el.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház – Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház február 26-án és március 10-én a Csehov műveiből készült Egyfelvonásos komédiák című előadását, szintén Vidnyánszky Attila rendezését játssza a budapesti teátrumban.