- Kik hozták létre a szövetséget?
- A Magyar Hangszerkészítő Céhek és Egyesületek Szövetsége jogi személyeket tömörít, és közhasznúként működik. Három plusz egy egyesület alapította, a Magyar Hegedűkészítők Társasága, a Magyar Hangszermíves Céh és a Fúvós Hangszerész Céh, valamint a zongorakészítőket tömörítő egyesület, ami Müller György vezetésével épp most alakul meg. Természetesen minden szakmai csoportosulást szívesen várunk a szövetségbe.
- A szövetség tehát ernyőszervezetként tömöríti a céheket?
- Pontosan. Korábban a Semmelweis Tibor által alapított és vezetett, majd Szerényi Béla elnöksége alatt magánszemélyek egyesületeként működő Magyar Hangszerész Szövetség tömörítette a szakmát másfél évtizeden át. Rengeteget tettek a hangszerész szakma elismertetéséért, többek között létrehozták a Hangszerészképző Szakközépiskolát. Ez az egyesület azonban jó néhány évvel ezelőtt feloszlott azzal, hogy a későbbiekben, a hangszercsoportok alapján szerveződött szakegyesületek megerősödése után szövetség formájában folytassák a munkát. Az egyes hangszercsoportok igényei, céljai, érdekei igen eltérőek lehetnek - némelyeknél elsősorban a javítás dominál, míg másoknál a készítés kerül előtérbe; vannak, akik a zeneoktatást, és vannak, akik a nagy szimfonikus zenekarokat szolgálják ki. Nem beszélve a könnyű- és komolyzene eltérő igényeiről. Hogyan is lehetne egy elektromos gitárkészítő és egy orgonaépítő érdekeit egyszerre képviselni? Szigorúan hangszerspecifikus kérdésekkel és problémákkal tehát nem kívánunk foglalkozni.
- Mik azok a közös célok, amiket közösen tudnak megvalósítani?
- A legfontosabb, hogy bebizonyítsuk: a hangszerkészítés szinte ugyanolyan fontos zenei alkotótevékenység, mint a zeneszerzés vagy az előadó-művészet. Hihetetlen teljesítmény előre látni egy tárgy, egy anyag akusztikus tulajdonságait. A kísérletező, a zeneszerzővel együttműködő, alkotó, a művésszel csaknem egyenragúként kezelt hangszerész-attitűd az utóbbi időben mégis háttérbe szorult, különösen a klasszikus zene területén. Ennek következménye, hogy a hangszertörténet és -elmélet kiszorult a zenetudomány fősordrából. A feladatunk tehát annak a betonbiztos hagyománynak a tudatosítása és bemutatása, amivel igazolni tudjuk a világ felé, hogy a magyar hangszerészek európai jelentőségűek. Ez egyúttal hatalmas lehetőség a magyar zene és Magyarország egésze számára, hiszen ügyes, kreatív, maximalista, és mindenre képes, Európát meghódító magyar embereket állíthatunk reflektorfénybe.
- Kik a magyar hangszerész-hagyomány kulcsfigurái?
- Schunda Vencel József életműve nem csak hangszertörténeti, hanem kultúrtörténeti és zenetörténeti szempontból is jelentős, hiszen több intézmény, koncert, sőt zenemű létrejöttében játszott szerepet. Emellett természetesen ipar- és gazdaságtörténeti szempontból is fontos, hiszen csaknem száz alkalmazottja volt, ami az 1848/49 utáni években hatalmas számnak számított. Tíz-húszezer hangszert adott el világszerte, Ausztráliába is exportált, Ferenc József személyes barátságot ápolt vele, több száz szabadalmat nyújtott be. Ugyanilyen elementáris tehetség volt Stowasser János, de ott van Nemessányi Sámuel is, aki a hegedűkészítés fenoménja volt. Főleg Guarnieri kópiákat készített, és azt tartják, hogy halála után egyszer csak elkezdtek fogyni a Nemessányi-hangszerek, és hirtelen megszaporodtak a Guarnierik, mert olyan tökéletes hangszereket készített, hogy senki nem tudta megállapítani, eredetik vagy kópiák. Ezeknek az embereknek nincs szobruk Magyarországon, nincsenek benne a magyar zenetörténetben. Vagy ott van a Liszt Ferenc téren a Pilát-tanítvány Sárányszky Pál egykori műhelye, ahol a hagyományos magyar hegedűkészítés átlépett a modern korba. Az üzletben most utazási iroda működik - ha múzeummá nem is tudjuk alakítani, egy ízig-vérig mai hangszer-installációt el tudnánk képzelni előtte. Rengeteg lehetőség volna az alkotótevékenységre és a felhalmozott értékre felhívni a figyelmet.
- Milyen forrásokból, és hogyan kívánja az egyesület ezeket a célokat megvalósítani?
- Forrásunk egyelőre nincs, de pályázatokon fogunk indulni, és vannak reménybeli támogatóink. Legelső feladatunk az ismeretterjesztés mellett a mai magyar hangszerészek bemutatása. A hangszerkészítő jellemzően egy hallgatag, egész nap a műhelyében fúró-faragó ember, akit - ha csak nem járunk közben - nem ismer meg a nagyközönség. A hét éve üzemelő Hangszer és Zene lesz a Szövetség hivatalos lapja, és terveink szerint maguk a hangszerészek is blogolni fognak. Emellett oktatási bizottságot fogunk létrehozni Szabó Tamás, a Magyar Hegedűkészítők Társasága elnökének vezetésével. Szeretnénk jobban segíteni a zeneiskolákat a hangszerbeszerzés-hangszerjavítás terén, és a gyerekeket közel hozni a hangszerekhez.
- Leginkább több-kevesebb interaktív elemmel színesített hangszerkiálításokon van erre mód.
- A gyerekek nagyon szeretik a hangszerbemutatókat. Az a legjobb, ha ki tudják próbálni a hangszereket, hangzásokat, sőt, magát a műhelyt, a hangszerkészítés folyamatait is. Nagyon fontos, hogy lássák az emberek, hogyan működik maga a hangszerkészítés. Persze a nagyméretű és értékes hangszereket csak vitrinben van mód bemutatni. A Hangszeresek Országos Szövetségével a Hangfoglalás kiállításon évről évre jelen vagyunk, idén az eddigieknél is vonzóbb installációval készülünk. Emellett a közelmúltban Guminár Tamás hegedűkészítő mesternek volt kiállítása a Művészetek Palotájában, amelyet Müller György, majd Rácz Barnabás tárlata folytatott. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak a Müpában, de a többi zenei fellegvárban is folyamatosan jelen legyenek a hangszerek, méghozzá a szakma egészét bemutatva, hasonlóan a hegedű napjához a Duna Televízión. De a könnyebb műfajokhoz kapcsolódó helyszíneken és rendezvényeken is jelen kell lenni, nem utolsósorban azért, mert az igazi újdonságok épp e területen születnek.
- Magyarországon először szerveztek hangszerárverést . Milyen tapasztalatokat szereztek?
- Az árverések sorát mindenképpen szeretnénk folytatni, de a tapasztalataink vegyesek. Biztos, hogy a hangszerbörzének helye van Budapesten, és akár egy európai jelentőségű aukció is kinőhet belőle. A gazdasági helyzet most ugyan nem kedvez a hangszerkereskedelemnek, de nem csak ezért gondolkodunk azon, hogy miképp lehetne kitágítani az árverés kereteit. A könnyűzenében használatos és a zeneoktatásban keresett hangszerekre is lenne kereslet, sőt, a zeneiskolák számára sok, de kiváló minőségű hangszert felsorakoztató külön börzét lenne jó szervezni. A nagy forgalom hoz aztán felszínre egy-egy igazán kiemelkedő hangszert. Ezeknek persze az egekig szökik az ára az árveréseken, ugyanúgy, mint a híres festményeknek. De ez nem csak üzleti szempontból érdekes, hiszen a hangszer értéke mutatja, milyen jelentős hangszerkészítői teljesítmény áll mögötte.
