Több mint 160 pályamű érkezett a Kertész Imre Intézet és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) Kertész Másként című alkotói pályázatára.

A Nobel-díjas magyar író halálának ötödik évfordulója alkalmából meghirdetett pályázat május 31-én zárult. A kiírás célja az volt, hogy Kertész Imre kiemelkedő irodalmi öröksége a kortárs alkotóművészet nyelvén szólaljon meg. A pályázatra olyan új művekkel lehetett jelentkezni, amelyek egy Kertész Imre-idézetet felhasználva születtek meg. Főként festőművészeket és grafikusművészeket ihletett meg a Kertész-életmű, de születtek fotóművészeti alkotások és kisplasztikák is.

A beérkezett műveket szakmai zsűri bírálja el. A június végi eredményhirdetést követően az első három helyezett a Kertész Imre Intézet pénzjutalmában részesül. A beküldött alkotásokból katalógus készül, a legjobb pályaműveket pedig a Kertész Imre Intézet és a MANK közös kiállításon is bemutatja – olvasható a közleményben.

Nyitókép: Kertész Imre író tartott dedikálással egybekötött felolvasóestet 2007. december 5-én a Nemzeti Színházban. Fotó: MTI/Kollányi Péter