Több mint kétezer programmal készülnek az idei Művészetek Völgyére

Egyéb

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ismét a művészetek és a kultúra központja lesz július 21. és 30. között. A koncertek mellett színházi előadások, irodalmi programok, workshopok, jógaórák és biciklitúrák is várják a fesztiválozókat.

A Néprajzi Múzeumban tartott bemutató sajtótájékoztatót Vecsei H. Miklós és Szirtes Edina Mókus közös zenés produkciója nyitotta meg. A Poket Udvar fókuszában idén Csoóri Sándor és Cseh Tamás művészete áll, de a MókusKert Udvarban, a „Völgy legapróbb udvarában” is a zene és az irodalom kerül a középpontban.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a kultúra közösségformáló erejét és gazdasági értékteremtő képességét emelte ki. Arra is rámutatott, hogy az idei Művészetek Völgye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) projekt egyik kiemelt eseménye lesz, amelynek első eredményei is azt mutatják, hogy érdemes a kultúrára áldozni. Az elmúlt négy hónapban már kétszázhatvanezer külföldi látogató kereste fel a térséget, ami 27%-os növekedést jelent a tavalyi számokhoz képest – és a szabadtéri programok időszaka még csak most indul el.

A Völgyön biztosan nem fog múlni a statisztika, hiszen ahogy Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója elmondta, a három faluban több mint negyven helyszínen mintegy 2200 programmal készülnek, így naponta átlagosan 220 esemény várja majd a látogatókat.


645b9ac021487f82b94add19.jpg
A Művészetek Völgye Kőbánya Udvara idéntől, Póka Egon előtt tisztelegve a Póka Udvar nevet viseli majd

A helyszínek közül Szakadáti-Póka Vanessa, a Petőfi Kulturális Ügynökség oktatási programjának igazgatója jelentette be, hogy a Kőbánya Udvar idéntől édesapja, Póka Egon előtt tisztelegve a Póka Udvar nevet viseli majd. A névadóra emlékezve élőzenével telik meg az udvar, ahol az ifjú tehetségek mellett olyan legendák is fellépnek, mint Deák Bill Gyula. A Petőfi 200 buszban a költőre emlékező vándorkiállítás lesz látható. Az ügynökség másik helyszínén, a Petőfi Udvarban irodalmi és alkotóművészeti programokkal, kiállításokkal készülnek, de a Hangfoglaló program tehetségei is fellépnek majd.

Négy év után visszatér Kapolcsra a Néprajzi Múzeum. Ezt már Kemecsi Lajos, a múzeum főigazgatója ismertette. Gazdag gyűjteményükre alapozva egyfajta „múzeumsűrítményt” kíván létrehozni: ízelítőt adva az aktuális időszaki kiállításokból és a múzeumban felhalmozott tudáskészletből.

Sok régi és új fellépő is ott lesz az idei Völgyön. A Panoráma Színpadon lép fel a Quimby, akik három év után térnek vissza Kapolcsra, a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal a fesztiválon is bemutatja A Dal a miénk 2.0: Új dalokkal újratöltve című műsorát. Ismét lesz Cirque du Tókert, ahol többek között Zorán, Dés László és Kern András, valamint a harmincéves Danubia Zenekar is fellép.

Taliándörögd új zenei helyszíne lesz a Lőtér, amely a Völgy második legnagyobb koncertterével és olyan fellépőkkel készül, mint az osztrák Cari Cari, a Mörk, Hundred Sins, a 4S Street, a búcsúzó Cloud9+, a Random Trip, a Hollandiából érkező Slagwerk den Haag, a szintén harmincadik születésnapját ünneplő Anima Sound System, és itt adja utolsó koncertjét a Middlemist Red is.

A Közlekedési Múzeum idén először lesz jelen a Völgyben: egy különleges retróbusszal érkeznek a fesztiválra, amely koncerteknek is helyet ad majd. Saját udvarral jelentkezik a Magyar Jazz Szövetség, akik itt szervezik meg a hazai jazzélet legrangosabb eseményét, a Magyar Jazz Ünnepét is. A mindig teltházzal működő taliándörögdi Színház Színpad mellett mostantól a Színház Színpad Templom is várja a színházrajongókat.

A családoknak szól az új, kapolcsi Családi Kultúrtér, amely a patak partján kínál minőségi családi feltöltődést a família minden tagjának. Bábelőadások, zenék és zenés mesék, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi és természetismereti programok, játéksarok várja a gyerekeket, a szüleiknek pedig gyerekneveléssel és irodalommal kapcsolatos beszélgetésekkel és koncertekkel készülnek. A fesztivál számos más helyszínén számíthatunk gyermekprogramokkal, ezek a Gyermekvölgy név alatt találhatók összegyűjtve, amelyek kedvezményes jeggyel látogathatók. Idén például második alkalommal tér vissza az Egyszülős Központ a Filmio Udvarba, ahol mindennap 14.30 és15.30 óra között írók, zenészek, előadóművészek, énekesek, színészek mesélik el kedvenc meséjüket az érdeklődő közönségnek. Idén olyan hírességek vállalták el, hogy felolvassák kedvenc meséjüket, mint Hobo, Beck Zoltán a 30Y-ból, Ferenczi György, Gryllus Vilmos, Harcsa Veronika, Lackfi János, Sebő Ferenc, Varró Dániel és Vecsei H. Miklós.

A sajtótájékoztató lezárásaként egy jövőbe tekintő projekt is szóba került. 2024-ben mutatkozik be a Völgyön a The Big Green elnevezésű, az Európai Unió Kreatív Európa programja és a Miniszterelnökség által támogatott nagyszabású projekt, amely olyan témákkal foglalkozik, mint a művészet szerepe a fenntartható életmódot tanuló társadalom kialakításában, az éghajlatváltozásból adódó előremutató narratívák, a művészetek szerepe a pozitív társadalmi változások előremozdításában, az ökológiai tanulás, a természettel való kapcsolatunk újraértelmezése és a természet iránti felelősségünk. De idén sem lesz hiány zöld témákból: a Művészetek Zöldjében ezúttal is több tucat szervezettől tanulhatunk a környezetvédelem fontosságáról.

A fentiek mellett még több száz program várja a tíznapos fesztiválon a kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. A teljes programkínálat a Művészetek Völgye honlapján érhetőek el, ahol akár személyre szóló programajánlót is kaphatunk.

Fotók forrása: Művészetek Völgye