p053sr2j_600x337.png
8 és fél


A postakocsi című film Casanovájaként Marcello Mastroianni elutasítja egy nő szexuális ajánlatát. Púderes arca olyan fehér, mint a haja, szeme pedig egyszerre fáradt és vágyakozó, miközben mondja: ?Ez az öregember nem veszi el a levegőt ön elől. Hiába utal az ellenkezőjére a neve, a híre és a múltja. Mára már eltűnt mindez.?. A karakterrel ellentétben a színész Mastroianni vonzereje viszont élete végéig megmaradt. A színész 1996-ban, 72 éves korában hunyt el, ám A postakocsiban nyújtott alakításával kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után ? akárcsak Fellini Az édes élet vagy Vittorio De Sica Házasság olasz módra című filmjeivel. A postakocsi az olasz színész késői pályafutásának egyik kiemelkedő darabja, valamint annak bizonyítéka, mennyire bölcsen öregedett és persze, hogy milyen érzékletesen játszott egész életében. Vagyis: hogy mennyivel több volt, mint az az egyszerű kép, amely elterjedt róla.

 

Mastroianni sztereotípiától való megmentése volt a célja az idei New York-i Mastroianni retrospektív vetítéssorozatnak, melyet a Lincoln Center Filmtársaság és az Istituto Luce Cinecitt? szervezett. A sorozat nem meglepő módon az Il Bello Marcello, or Handsome Marcello (A jóképű Marcello) címet viselte. Almozini Florence, a sorozat elsődleges kurátora úgy fogalmazott: a retrospektív bátran mutat rá, ?ez itt Marcello, a művész, aki a latin szerető kifejezés mögött rejtőzik?. ?Ő egy jóképű olasz fiú volt?, de amellett nagyon komoly színész is, aki számos különböző szerepet képes volt mesterien eljátszani a komédiától a drámáig. Nem biztos, hogy az emberek tudják, milyen kiváló színész volt.?


p053sr3t_600x337.png
Fehér éjszakák

 

A vetítéssorozat 28 filmje olyan rendezőzsenik kezei közül került ki, mint Luchino Visconti és Michelangelo Antonioni ? árulta el a kurátor, aki arról is beszélt: sokoldalúságának, tehetségének és teljesítményének ékes bizonyítéka, hogy Mastroiannit a XX. század legnagyobb filmkészítői választották szereplőnek alkotásaikba. Az 1950-es évek végén két filmben is szerepelt, ez a dátum, illetve a két alkotás pedig jól mutatja: karrierje nemcsak hosszú volt, de színes is, hiszen a közönségbarát és a magas művészetet is magába foglalta. Jó példa erre az Ismerős ismeretlenek és a Fehér éjszakák. Mastroianni az 1958-as Ismerős ismeretlenekben egy rablóbanda tagja, Visconti 1957-ben készült Fehér éjszakák című alkotásában pedig egy magányos fiatalember, aki összetalálkozik egy nővel, és ez a találkozás örökre megpecsételi a sorsát. Visconti filmjében Mastroianni az éjszaka sötétjében bolyong, érzelmei pedig felfokozottak és meggyőzőek ? a néző szinte meglepődik az érzelmi intenzitás erősségén.

 

Mastroianni a harmincas évei elején járt, mikor feltűnt az említett filmekben, a kor pedig csak előnyére vált. ?Kicsit később kezdett el nagyobb filmekben játszani, így nagyon érett volt a színjátszásban. Ez különösen feltűnő a Fehér éjszakákban? ? mondta Almonzini, aki arra is rámutatott: ?ebben a filmben egy fiatal, romantikus srácot alakít, játéka pedig olyan mélységű, amit egy húszéves fiataltól aligha lehetne elvárni?.

 

A színész több művészfilmben is szerepelt, melyek közül sokat igen nehéz fellelni napjainkban. A New York-i retrospektív vetítéssorozat egyik darabja Visconti A közöny című alkotása, amely Camus egy novellájából készült, és amelyben a rejtélyes főhős személyiségének változása tökéletesen végigkövethető Mastroianni játékán. Amikor 1967-ben bemutatták A közönyt, Mastroianni egy pillanat alatt színezte át azt a képet, amelyet legikonikusabb szerepe, Az édes élet Marcellója alapján alkottak róla. A filmbéli Marcello egy hedonista újságíró, aki roppant sikeres és boldog. Személyén és életén keresztül a hírességek kultúráját ismerheti meg a néző, épp ez az egyik oka annak, hogy Fellini alkotása a mai napig beszédes. Továbbá ez az a film, amelynek köszönhetően megszületett a paparazzi kifejezés: egyik karaktere ugyanis egy bosszantó fotós, akit Paparazzo névre keresztelt a rendező.


p053sr2x_600x337.png
Az édes élet

 

A hatvanas években Mastroianni több romantikus komédiában is szerepelt, melyekben igazán összetett karaktereket alakított.

 

Annak ellenére, hogy fogadtatásuk nem éppen erre világított rá. Az ebben az időszakban készült alkotásokban macsós stílusát arra használták fel, hogy még vonzóbbá tegyék filmbéli partnernőit. Pontosan ez történt a Házasság olasz módra esetén is, melyben a női főszereplőt Sophia Loren alakította, Mastroianni pedig egy kávéház-tulajdonost formált meg, aki cselédsorban tartja szeretőjét, mígnem a nő fellázad ellene. A jóképű színész hasonló szerepben tűnik fel a Válás olasz módra című fekete komédiában is, amely egy szicíliai nemes története, aki megszabadul rút feleségétől, hogy elvehesse fiatal és gyönyörű unokatestvérét. Mastroianni ügyesen keltette életre a karaktert: őszintén jelenítette meg a motivációit, hiteles játékának köszönhetően pedig épp olyan nevetségesnek tűnik a filmben megjelenő Ferdinando Cefalú, amilyen a valóságban lenne.

 

Bátran mondhatjuk, hogy ezek a filmek egy korszak időkapszulái. Egy olyan korszaké, amelyben a nők vagy anyák vagy szajhák voltak és amelyben a szexualitás filmes ábrázolása még nagyon diszkrét volt. A hatvanas évek olasz filmjeiben láható erotika szinte összehasonlíthatatlan azzal, amit a mai alkotásokban felfedezhetünk. Ugyanakkor Almonzini kiemelte: mivel az ötven évvel ezelőtti olasz filmek egy-egy jelenete szexistának tűnhet, nagy szükség van az olyan művészekre, mint Mastroianni. Az ő játéka amellett, hogy kortalan, olyan könnyed és őszinte, hogy filmjeit nézve szinte érezzük, amint ránk kiabál: ?Azért ezt ne vegye túl komolyan!?. Munkásságával Mastroianni igyekezett szétszakítani a róla kialakult ?latin szerető? képet. Az 1977-es Egy különleges nap című filmben például egy homoszexuális férfit alakít, aki Mussolini Olaszországában próbál teljes értékű emberként élni és mély érzelmi kapcsolatot alakít ki a Sophia Loren által megformált karakterrel, egy szintén nehéz sorsú édesanyával.


p053sr29_600x337.png
A pap felesége

 

Hiába járt el felette az idő, Mastroianni megőrizte tehetségét és erejét.

 

Sokáig folytatta a világhírű rendezőkkel való együttműködést: 1986-ban két nagy zsenivel is forgatott. Theodoros Angelopoulos A méhész című filmjében egy nyugdíjas tanár szerepében láthatjuk, aki felmond a munkahelyén, elhagyja szeretteit és útra kel a ?70-es évek Görögországában, hogy megtalálja a méhek tenyésztésére legalkalmasabb helyet, útja közben pedig találkozik egy manipulatív fiatal lánnyal. Kevés beszéd, leeresztett vállak ? csupán ennyiből kitűnik, hogy a Mastroianni által életre keltett főhős, Spyros mélységesen boldogtalan és elégedetlen. És ha ebben a filmben nem nyújtott volna elég maradandót, ugyanebben az évben készítette el a Ginger és Fred című alkotást, vagyis az utolsó filmjét Fellini oldalán. Kettejük együttműködése a filmtörténelem egyik legfontosabbja: a színész Fellini alteregóit jelenítette meg a 8 és fél, valamint A nők városa című filmben is, ráadásul olyan módon, hogy nem volt rá nagy a kiváló rendező köpenye.

 

Akárcsak a legtöbb nagy színész, Mastroianni is olyan természetességgel játszotta el szerepeit, mintha ő maga lenne a karakter. És hogy ennek mi az oka? Az, hogy épp olyan képzett és tehetséges volt, amilyen jóképű.

 

Készítette: Tóth Eszter

Forrás/Fotó: http://www.bbc.com/culture/story/20170523-the-ultimate-in-italian-cool