Több mint ötszázan ropták egy színpadon a néptáncünnepen

A Martin György Néptáncszövetség csaknem 30 éve rendezi meg a Néptáncantológiát, a néptáncosok országos ünnepét. A Budapesti Operettszínházban 2024-ben is színpadra kerültek az elmúlt esztendő kiemelkedő néptáncegyüttesei, alkotói, legjobb koreográfiái.

Rengeteg néptáncos eseményt, fesztivált, bemutatót és versenyt tartanak határon innen és túl, a szakma azonban nem tud mindegyiken jelen lenni. Vásárhelyi László népművelő közel 60 éve találta ki, hogy legyen minden évben Budapesten egy olyan műsor, amely az előző év legjobb táncegyütteseiből, koreográfiáiból válogat: így született a Néptáncantológia. Idén márciusban az Operettszínházban több mint 500 néptáncos és népzenész lépett színpadra, bemutatva a Kárpát-medence kivételesen szép és értékes népművészetét.

Az 13 produkciót felvonultató előadás keresztmetszet ad arról, hogy mi történt az előző évben a szakmában, illetve rátekintést nyújt az amatőr néptáncmozgalom aktuális állapotára is. Videónkban bepillantunk a Néptáncantológia kulisszái mögé, megszólal Dr. Diószegi László, aki a Martin György Néptáncszövetség elnökeként a szervezői oldalról mutatja be az eseményt, de a meghívott táncműhelyek szakemberei is elmesélik, hogy miért különleges számukra ez a fellépés.

A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.

Borítókép: Illyés Tibor / MTI

Ez is érdekelheti

Kocsis Zoltán-emlékkoncertet tartanak a Müpában

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar november 6-án Johannes Brahms két megrendítő művével emlékezik egykori főzeneigazgatójára, a tíz éve elhunyt Kocsis Zoltánra a Müpában.

Egy napon két koncertet ad Mészáros Zsolt Máté Liszt Ferenc születésének 215. évfordulójára

Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Liszt-kutató november 7-én egyetlen nap alatt szólaltatja meg Liszt három legjelentősebb és legvirtuózabb orgonaművét. A Belvárosi Főplébánia-templomban tartott délutáni koncerten Kautzky Armand színművész, az esti hangversenyen pedig az Angelica Leánykar működik közre.

Könyvszalon, Art Weekend, Libator – novemberi fesztiválajánló

Könyvszalon Győrben, képregényfesztivál Szegeden, Art Weekend Budapesten, Márton-napi hagyományok a szentendrei skanzenben, PesText fesztivál a PIM-ben és a Három Hollóban – novemberi fesztivál- és programajánló.

Zene és vizualitás különleges szintézisét kínálja a CODE új koncertsorozata

Október 30-án debütál az Infinite Resonance – Hangokból születő terek, a veszprémi CODE új audiovizuális koncertsorozata, amely során a kortárs elektronikus zene, a digitális médiaművészet és az immerzív tér kölcsönhatásából minden alkalommal egyedi produkció születik.