Több mint száz produkcióval neveztek a Halmos Béla Országos Népzenei Találkozóra, amelyet október 16-án és 17-én 19. alkalommal rendeznek meg Bonyhádon.

Az eseményre énekes-hangszeres együttesek, szólisták jelentkezhettek gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában. A találkozóra 44 gyermek, 48 ifjúsági és 11 felnőtt népdal- vagy népzenei előadást várnak.

A versenyt
hagyományosan a Kárpát-medencei magyarság és a magyarországi nemzetiségek
autentikus népzenéjét megszólaltató amatőr előadók, népzenei iskolák növendékei
számára hirdették meg. Ennek megfelelően szinte valamennyi tájegység dallamait
megszólaltatják a fellépők: lesz többek között szilágysági, kalotaszegi,
gyimesfelsőloki, moldvai, udvarhelyszéki, gyergyói, gömöri, palóc, szatmári,
ádámosi és füzesi népdal, népzene.

A produkciókat négytagú
zsűri értékeli majd Eredics Gábor népzenész vezetésével. A rendezvény első
napján a Dűvő zenekar ad koncertet, és táncházat is rendeznek.

A nagy múltú találkozót kétévente rendezi meg a bonyhádi művelődési központ. Névadója, a 2013-ban elhunyt népzenész és népzenekutató, Halmos Béla az egyik elindítója volt a bonyhádi rendezvénynek.

A nyitóképen a Dűvő zenekar.